Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-575

188 A nemzetgyűlés 575. ülése 192t (Szabó József: Egyáltalán nem!) Ők kihasznál­ják a munkaerőket és nem adják meg nekik azt, amit meg kellene adniok. Ezért nagyon örülök annak, hogy a minister ur az előbb ezt a kijelentést tette. Igenis, mindazok, akik ezzel a kérdéssel foglalkozunk, figyelni fogjuk a bankok, a vállalatok eljárását. (Rupert Rezső: Nem lehet. Titkos lesz a bíráskodás!) Fel fog­juk emelni szavunkat és ellenőrizni fogjuk, hogy betartják-e azt, amit a minister úrral özemben ankéteken és egyéb helyeken tettek. Jóleső érzéssel hallottam a minister ur ré­széről ezt a nyilatkozatot, mert ez az ő pártat­lanságának dokumentálása. De amikor ilyen körülmények között vagyunk, mégis csak megfontolás tárgyává kell tennünk hogy a joggyakorlatra vonatkozólag bizonyos mini­mális garanciákat kellene statuálni. Ezért, ha már a pótlékok kérdése ki is esik, ami nagy­jelentőségű, nagyon kérem a minister urat, hogy legalább a lakbérre vonatkozzék az átér­tékelés. Azok a vállalatok, melyek a lakbér­nyugdíjat behozták, állapítják meg a lakbért a nyugdíjnál is. Vagyis a javaslatnak az a ki­tétele, hogy »az illetményösszeg figyelmen kí­vül hagyásával«, a lakbérre ne vonatkozzék. Ez a legkevesebb, amit kívánhatunk, hogy ahol a későbbi nyugdíjszabályzat lakbérnyug­díjat koncedál, ha az 1914. évi nem is konce­dáilt. legalább ezt tartozzék a vállalat meg­fizetni, ha már a pótlékot nem fizeti meg. Na­gyon kérem a minister urat, hogy az én tisz^­íeletteljes kérésemet megfontolás tárgyává tenni szíveskedjék, hogy t. i. a lakbér — ha már behozatott — a nyugdíj megállapításánál figyelembe vétessék. (Helyeslés half elöl-) Az állam is módosította nyugdíjszabály­zatát. Az államnál is van lakbér a nyugdíj­ban. Elvégre a tisztviselőnek laknia kell ak­kor is, ha nyugdíjazták. (XI gy van! Ügy van!) Kétségtelenül a legnagyobb méltányosság kí­vánja, hogy a lakbérre is alkalmaztassák az átértékelés. Én nem ismerem az indokokat, de a lakbérnyugdíj nem olyan nagy összeg, hogy azt a nemzetgyűlésnek ne lehetne figyelembe vennie. Én keresem a kiegyenlítődés útját, mert hiszen a mi magatartásunkban és szava­zatunkban kizárólag a szociális szempontok és a gazdasági érdekek szigorú szem előtt tar­tása vezet bennünket. Kijelentettük, hogy ezt az egész javaslatot nem tartjuk politikai kérdésnek, hanem gaz­dasági javaslatnak tartjuk, amelyben nem lá­tunk politikai szempontokat egyik oldalon sem, hanem csak gazdasági érdekeket. Szüksé­gesnek tartottam a plénum előtt .ezt a kérést terjeszteni a minister ur ő excellenciája elé. (Helyeslés a középen.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Nemzetgyűlés! Amint méltóztatnak ebből a szövegből látni, itt más az átértékelési kiindulási alap a régi nyugdíja­soknál és teljesen más az ujabb nyugdíjasok­nál. A régi nyugdíjasok számára ez a törvény­javaslat azt a határozványt állitja fel, hogy a .járandóság-ok megállapifásánál ki fog indulni az 1914 július elsején élvezett nyugdíjakból, illetve az 1914 július 1-én élvezett egyéb ellá­tási díjakból. A későbben nyugdíjazott nyug­díjasoknál pedig az 1914 július elsejére vissza­vetitett, — vagy hogy rossz magyar kifejezést, de jobban reámutatőt használjak: visszahason­litott — (Barthos Andor: Ez igazán rosszabb!) tehát az 1914 július elsejei állapotokra vissza­hasonlitott nyugdíjösszegből indul ki és kiindul az 1914 július elsejétől a nyugdíjazás napjáig életbeléptetett kedvezményekből. A kedvezmé- ' '. évi június hó 22-én, kedden. nyéket tehát akceptálja egészen a nyugdíjazás időpontjáig. A régi nyugdíjasokra vonatkozólag az^ a megjegyzésem, hogy a javaslatnak azt a kép­telen intézkedését, hogy az arányszámot vá­lasztja, bázisul, kiegészíti az a rendelkezés, hogy a nyugdíjakat az 1914-es törzsfizetés régen elavult, portól belepett nyugdíjszabályai alap­ján akarja kiszámítani. Hogy ez mit jelent, arranézve legyen szabad néhány konkrét szám­adatot felolvasnom. Lássuk, mit jelent ez pengő értékben, mennyi pengő nyugdíjat kapnak azok az alkalmazottak, akiknek járandóságát pél­dául 30—40%-os arányszám alapján fogják 1914. évre visszavetitve kiszámítani. Tudni kell, hogy akinek teljes 35 évi szolgálata van^ és 1914-ben havi 300 aranykorona volt a fizetése, annak most teljes 35 évi szolgálat után havi 90 pengő nyugdíjat fognak adni. Akinek 350 aranykorona volt a fizetése, annak 105 pengő havi nyugdíjat fognak adni. Akinek 400 arany­korona volt a fizetése, annak havi 120 pengő nyugdíjat fognak adni. Akinek pedig kisebb volt a szolgálati ideje, mint 35 esztendő^ az ter­mészetesen kevesebbet kap ezeknél a kétségbe­jetően csekély össszegeknél is. A hosszú életnek küzködése, munkája tehát végül azt eredmé­nyezik, hogy 150 pengős vagy ennél is alacso­nyabb havi nyugdíjösszegek is lesznek. De az 1914-es alapon még ha a 40%-os minimális arányszámot el fogadta volna is az igen t. pénzügyminister ur, még az sem jelentett volna eleget. Ez a megjegyzésem tehát az 1914 július elsején élvezett nyugdíjnak vagy ellátási díj­nak, mint kiindulási alapnak megválasztá­sánál. Az ujabb nyugdíjasoknál az ipari vállala­tok tisztviselőire nézve érdekes helyzet áll be. (Mozgás és zaj a jobboldalon.) Igazán habozom és gondolkozom, vájjon egyáltalán beszéljek-e ennek az igazságos ügy­nek érdekében vagy pedig vegyem az iratcso­mókat és távozzam innen. Elkezdve az igen t. pénzügyminister úron, folytatva az előadón és a jelenlevő képviselőtársaimon, konstatálnom kell, hogy alig hallgat ide valaki, márpedig beszédemre nyomban válaszolni kell a normá­lis parlamenti szokások szerint és utána szava­zás következik. (Bud János pénzügyminister: Válaszolni is fogok!) Az iparvállalatok tisztviselőire vonatkozó­lag azt mondottuk, hogy ez a törvényjavaslat nem olyan sújtó, mint a pénzintézeti tisztvise­lőkre nézve, mert ottan az arányszám sokkal kedvezőbb, mivel a vagyonátmentés sokkal jobban sikerült. De ezt a kedvező helyzetet az ipari tisztviselőkre nézve veszélyezteti például ez a 4. §, mert az ipari tisztviselőknél is az a helyzet, hogy 1914-ben ugyancsak a régi el­avult nyuigdíjszabályok alapján állapították meg a nyugdíjba beszámítható törzsfizetéseket és igy ez a kedvező arányszám, amelyet az igen t. minister ur javaslata fog számukra hozni, az ipari tisztviselőknél is megromlik a 4. § meg­szavazása esetén. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Mindenesetre tisztázni kell itt a lakbérkér­dést, amelyet már Wolff Károly t. képviselő­társam is fölvetett. Itt emlékeztetem az igen t. pénzügyminister urat egy nyilatkozatára, aki szintén nagyon számon tartja, ha egy ellenzéki képviselő elismerését fejezi ki iránta és akkor elvárja, hogy azt azután következetesen, a tör­vényjavaslat egész tárgyalásánál hangoztassa. Az igen t. pénzügyminister ur ama bizonyos

Next

/
Oldalképek
Tartalom