Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-575

2 nemzetgyűlés 575. ülése 1926. évi június hó 22-én, kedden. 179 kamatozzon. De az állam szempontjából minden adózó ember tőke, mert hiszen minden dolgozó ember adózik közvetlenül, de igen sokat közvetve is. Az állam fiskális szempontjából sem közömbös, hogy mennyi a dolgozók száma és hogy ezek kicsodák. A technika mai állása mellett, amikor annyi a számológép, Írógép és egyéb komplikált gépszerkezet s amikor ezek mind bevonultak az irodai szolgálatba, ma nem áll fenn az, ami 20 évvel ezelőtt fennállott: nem cserélem ki ezt az alkalmazottat, mert ez kitűnően tud számolni, ennek gyönyörű helyesírása van, a harmadik pedig gyors-számoló. Ma ez nem jön tekintetbe, mert ma a számoló-gépek technikája áll minden vállalat rendelkezésére. Ma nem fontos, hogy az alkalmazott tud-e jól számolni vagy sem, nem fontos a szép kézírás, mert hiszen ezt az Írógépek elvégzik. Ma már a kapitalizmus uniformizálta az irodai munkát s a gép nemcsak a gyárb iparba vonult be, hanem a bankirodákba iis bevonult már az embert kinyomó és kiszorító gép s bevonult a mérnöki irodákba is. Ma nem fontos, hogy ismerje valaki a logaritmust, az ismeretlen tényezőkkel való számolást, azt ma már elvégzi az irógép, a számoló-gép, az összeadó-, kivonóés szorzó-gép. Elnök: A képviselő ur beszédideje lejárt, méltóztassék beszédét befejezni! Malasits Géza: Öt percet kérnék még beszédem befejezésére. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a képviselő urnák ahhoz a kérelméhez hozzájárulni, hogy a meghatározott beszédidőn túl 5 percig beszélhessen? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Méltóztassék folytatni! Malasits Géza: A kapitalizmus bevitte az irodákba a gépeket s ezzel azután különleges embereket is teljesen feleslegessé tett vagy legalább is nélkülözhetővé. Ha ezzel a törvénynyel a kapitalista vállalatokat rászabadítjuk az alkalmazottakra, akkor biztosan az fog történni, — s ez elkerülhetetlen lesz — hogy azokat, akiknek nagyobb fizetést kellett adni, feltétlenül ki fogják cserélni, különösen az alsóbbrendű alkalmazottakat. Nem mondom, hogy az igazgatókat vagy a főmérnököket fogják kicserélni, vagy olyanokat, akiknek a részvénytöbbséggel birokhoz konnexusuk van, hanem azt a szegény irodai proletárt, azt a Ferenc József-kabátos, zsakettes proletárt, aki nem tesz egyebet, mint számol, másol, aki a legprimitívebb irodai munkát végzi, amelyet ezentúl különféle gépekkel felszerelt irodák ő nélküle is könnyen el tudnak végezni. Ezeket fogják kicserélni, ezek lesznek szabad prédái a kapitalizmusnak. A felsőbb ipari iskolák, az egyetemek, a kereskedelmi akadémiák csak ugy ontják a fiatal embereket az életbe, akik nem tudnak elhelyezkedést találni. Ezek_ megtöltik a munkapiacot, olcsó pénzért ajánlkoznak munkaerő gyanánt s mi sem könnyebb a kapitalista vállalatoknak, mint azt mondani: minek tartsam ezt a vén ürüt, minek dolgozzék itt, menjen a fenébe, itt az alkalom, hogy nyugdíjazizam; felveszek egy csomó fiatalembert, akik most végezték az akadémiát, akik előtt egy egész élet áll. Ezeket el lehet bolonditani azzal: Nézze fiatalember, magának nálunk jövője lehet; maga csak dolgozzék szorgalmasan, ne nézzen a többire; egyelőre kevés fizetése lesz — 600— 700 ezer korona egy hónapra -— de ha jól viseli magát, jövője lesz nálunk — olyan, mint annak a szegény proletárnak, akit az imént rngtak ki e törvény alapján, meglehetősen alaescny nyugdíjjal. Ezekkel az Ígéretekkel, amelyekkel a kapitalisták bőven rendelkeznek, a fiatalember szivéből kilopják az életörömet, agyából a termékeny gondolatot, ezekkel csalják be a fiatalembereket és szorítják ki az öregeket. Nem egyszer mondtam, — és vagyok bátor a pénzügyminister ur figyelmét erre felhívni — hogy nem közömbös az állam szempontjából, hogy egy családfentartó munka nélkül lézenghet és mint fogyasztó, nem szerepel a társadalomban. Nem közömbös az állam szempontjából, hogy a szegény magánalkalmazott, aki talán két-három tagú csaJádot kénytelen eltartani, reszketve gondol arra a pillanatra, hogy ebből a javaslatból törvény lesz és ő kényrekedvre ki van szolgáltatva és csekély, pár garasos nyugdíjjal kell neki nyugdíjba menni. Ennek prevenciójaként ajánlotta Várnai t. képviselőtársam a két esztendős fizetést és én ehhez a p invencióhoz hozzájárulok. Én ismerem egy egész emberöltőn át szerzett tapasztalatokból a kapitalista vállalatok pszichéjét és tudom, hogy ha ebből törvény lesz, a minister ur szándékának ellenére is egész sereg szegény exisztenciát fognak kidobálni az irodákból és fogják helyettesíteni őket fiatal leányokkal és fiukkal, akiket el fognak bolonditani azzal, hogy ott jövőt fognak találni s ezek annak a jövőnek reményében félannyi fizetéssel fognak robotolni, a nősemberek pedig, akiket kitettek, koplalni fognak. Mindezekre a minister ur ügyelmét felhívom, egyébként csatlakozom ahhoz, amiket Várnai t. képviselőtársam mondott és kérem a minister urat, legyen olyan szíves és vegye ezeket figyelembe. (Helyeslés a szélsőbaloldalon-) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Pikler Emil! Pikler Emil: T. Nemzetgyűlés! A magam részéről szintén elfogadom és elfogadásra ajánlom a t. Nemz.etgyülésnek is Várnai Dániel t. képviselőtársam három módosító indítványát. Az általa ós Malasits Géza t. képviselőtársam által felhozott indokokon felül bátor vagyok még a következő dolgokra felhívni a t. Nemzetgyűlés figyelmét. A pénzügyminister ur az általános vita során elmondott beszédében mindenekelőtt szakemberi és pénzügyministeri minőségében figyelmeztetett bennünket, ellenzéket r arra, hogy a pénzintézetek és a gazdasági vállalatok általában milyen nehéz viszonyokkal küzdenek és kifejtette a továbbiakban, — ezekben igaza is volt — hogy a világháború, valamint az azután következő infláció a gazdasági egyedek vagyonának túlnyomó részét tönkretette. Fontos és országos érdeknek minősítette a pénzügyminister ur, sőt a nyugdíjasok érdekében valónak is állította azt, hogy a megmaradt gazdasági egyedeket vagyonállományukban meg ne rázkódtathassuk. Idáig a pénzügyminister urnák igaza volt, azaz igaza volna, ha épen a legutóbbi években a vállalatok által nyilvánosságra hozott mérlegek alapján nem tudnók megállapítani azt, hogy az ő vagyoni helyzetük évről-évre javul. Ha szembeállítjuk az 1924. évi mérlegeket az 1925. éviekkel, jelentős emelkedést látunk a vagyoni helyzet tekintetében. Hogy konkrétumokkal is szolgáljak a t. Nemzetgyűlésnek, például a Pesti Hazai Takarékpénztár tiszta nyeresége 1924-ről 1925-re 50%-kai, a Hitelbanké 60%-kai, a Kereskedelmi Banké több mint 100%-kai emelkedett. Nem egészen helytálló tehát a minister urnák az a nyomatékos kijelen-