Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-574

172 Â nemzetgyűlés 574. ülése 1926. évi június hó 21-én, hétfőn. E tekintetben különösen hibáztatható a 3. %, amely egyszerűen idedobja, most már csak módosított formában, hogy a kielégítés minimuma 30% lesz. Mindaz, ami e javaslat körül történik, a í'oltozgatás folytonos álláspontváltoztatások, sokszor elvi álláspontváltoztatások is, mindez azt bizonyltja, hogy ez a javaslat nem érett meg arra, hogy ugy, ahogyan itt van, igy végleges formájában elfogadható legyen. Nincsen jól kielemezve mindaz, amit e javaslat körül kielemezni kellett volna és ami után véglegesen meg lehetett volna szerkeszteni azt a javaslatot, amely kielégiti egyrészről a gazdaságpolitikai érdekeket, másrészről a szociálpolitikai érdekeket. Ez a javaslat elhamarkodott dolog. Ugy látszik, hogy egyrészről az erősek igényei sokkal jobban érvényesültek, mint ahogyan másrészről a gyengék igényeit figyelembe vették. Alapos megfontolásra volna itt szükség és bizony legjobban tenné a pénzügyminister ur, ha a régi praxist fentartaná, azt a javaslatot pedig visszavonná. Hiszen eddig sem volt veszedelem, eddig a biróságok mindig egyéni megitélés alá vonták a kérdéseket, az igényeket, figyelembe vették egyrészt a vállalat teljesítőképességét, — és ez a helyes — másrészt pedig az alkalmazottak érdekeit, létigényeit és még eddig nem hallottam panaszt egyetlenegy vállalat részéről sem, hogy a bíróság valahogyan túlzottan Ítélte volna meg az alkalmazottak igényeit. Most pedig, amikor már egy jó praxis volt kialakulóban, amellyel ugy a vállalatok körülbelül meg voltak elégedve, mint az alkalmazottak is elfogadták azt, noha nem igen jutottak hozzá többhöz, mint hogy legfeljebb 50%-ig ítélték meg igényüket, a t. kormány ezen a praxison egyszerre változtatni akar s talán azoíkon sem segít, akiken segíteni akart, mert 30%-os minimummal esetleg a tényleg gyenge vállalatokat is agyonüti, amely vállalatokkal szemben, ha a kérdés egyéni elbírálásban részesülhetett volna, a bíróság talán egy más, gazdaságpolitikailag helyesebb álláspontot foglalt volna el. Itt a legerősebbek védelméről van szó, mert ha önök fáradságot vesznek maguknak s utána néznek a közzétett pengőmérlegeknek és szakértő embereknél is érdeklődnek, azt a helyzetet találják, hogy az ezen a törvényjavaslatszerinti maximum és a minimum is csak 30% lesz, mert alig lesz a budapesti legerősebb vállalatok közül is egy-két vállalat, amely az arányszámot, a 30%-ot jelentékenyen meg fogja haladni. Tulaj donképen tehát ebben a javaslatban az van kimondva, hogy sem több, sem kevesebb, mint 30% jár a nyugdíj jogosultaknak, a nyugdíjat igénylőknek. Ez nagy igazságtalanság, különösen ha a nagyon tőkeerős kötelezettekre, vállalatokra gondolunk. Ezt nem lehet csak igy egyszerűen ugy, ahogy itt elénk állíttatik, szó nélkül és változtatás nélkül elfogadni. Ha már a helyzet az, hogy az indulás, a start mindig 30% lesz, még* a gazdag intézetekkel szemben is, akkor helyeslem azt, hogy mód adassék arra, hogy ez fejlődjék, fokozódjék az évek során át, hogy végre azután az illető tisztviselők a létminimumhoz hozzájussanak. Hiszen egyrészt azt, hogy a fokozódást be kell vezetnünk, másrészt pedig, hogy a minimumot magasabban kell megállapítanunk, legalább is 50%-ban, nekünk javasolja, tanácsolja, erre bennünket szinte kényszerit az is, hogy a prakszisban ugfyis mindent el fognak majd követni az erősek, hogy minél alacsonyabb legyen az arányszám. Itt van, előreveti erre árnyékát egy későbbi szakasz, a 8. §, ahol egy cabinet-noir-saerü Ítélkezést, bíráskodást biztosit a t. minister ur az erős vállalatoknak, amikor kimondja azt a szörnyűséget, hogy a beterjesztett szakvéleményt, amelytől függ a biróság határozata, az. hogy milyen arányszámot állapítson meg, még a felek sem láthatják, az titkos szakértői vélemény lesz- Most méltóztassék csak elgondolni: ha a királyi Curia akármilyen jóindulattal és akármilyen jóakarattal volna is — amint hiszem, hogy lesz — az alkalmazottakkal, a gyengébbekkel szemben, nincs módjában igazságosan ítélkezni, mert megkapja a Pénzintézeti Központ titkos szakvéleményét, esetleg meghallgat még más szakértőt is és ezeknek meg nem támadható szakvéleménye alapján lesz kénytelen a döntést meghozni. Ezen a réven az alkalmazottakat súlyos károk fogják érni, mert ez az Ítélkezési mód alkalmas arra. hogy az arányszámot igenis lenyomja. Most, mielőtt bírói kézbe tétetik le az alkalmazottak sorsa, legalább nekünk keli gondoskodnunk arról, hogy a bíróságot ne lehessen abba a helyzetbe hozni, hogy túlságosan alacsony és igazságtalan arányszámot állapítson meg. Nagyon fontos kérdés, talán egyik sarkpontja ennek a szakasznak, tényleg az aktiv tisztviselők sorsa. Ezeket biztositanunk kell a hirtelen elbocsátás .ellen, annál is inkább, mert méltóztassék elhinni, hogy ennek a javaslatnak tulajdonképen főfunkciója, szerepe és célja az, hogy ezeknek a vállalatoknak minél előbb lehetővé tétessék az, hogy alkalmazottaik egy részét kirágják az utcára. Ezért ilyen sürgős ennek a javaslatnak letárgyalása, ezért rimánkodunk hiába a pénzügyminister úrhoz, hogy méltóztassék ezt a javaslatot viszszavonni és egy megfontoltabb javaslatot készíteni. Nem! Sürgős, mert a vállalatok aktív alkalmazottaik nagy részétől olcsón akarnak szabadulni. Az előttem szólott képviselőtársaim már rámutattak arra, hogy ez ellen milyen helyes és szükséges a védekezés, de én egy klasszikus tanura hivatkozom abban a tekintetben, hogy az, amit Várnai képviselőtársam javasolt, nagyon reális és keresztülvihető. Hivatkozom az önök soraiban ülő Paupera Ferencre, aki szintén egy nagy intézet vezetője és aki egy évvel ezelőtt azt mondotta, hogy ők, minthogy nagy a létszámuk, ugy cselekednek, hogy elbocsátják egyes tisztviselőiket teljes fizetéssel és nekik ez még mindig elég olcsó megoldás. Ha már a prakszis úgyis az, hogy egyes tisztviselőket teljes fizetéssel bocsátanak el... (Barthos Andor: Fiatal vállalat!) Ha fiatal tisztviselőket bocsátanak igy el, ez annál szebb. (Barthos Andor: Az intézet fiatal! — Szomjas Gusztáv: Amelynek nincs nyugdíjasa!) Akkor valamennyi intézetet, a többit is kötelezni lehetne arra, hogy abban az esetben, ha elbocsátja alkalmazottját, annak legalább kétévi fizetést biztosítson, ugy, ahogy erre Szilágyi Lajos t. képviselőtársam is rámutatott, a katonatiszteknél és más alkalmazottaknál, mert különben katasztrófának teszünk ki ezer és ezer embert, ha ezt a védelmet nem nyújtjuk nekik. Nagyon fontosnak tartom Várnai igen t. képviselőtársam javaslatai közül azt is, amely a munkaképtelenek ellátására vonatkozik.^ Ha csakugyan szociálpolitikai törvénythozásról van itt szó, akkor ez a kérdés abból a szempontból igazán szociálpolitikai probléma, hogy a munkaképtelenek számára,^ akiknek megélhetésükre semmi más reménységük nincs, csakugyan teljes ellátást kell biztosítani. % pénzügyminister ur, nem látom, hogy ja-