Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-574

170 A nemzetgyűlés 57 A. ülése 1926. évi Junius hó 21-én, hétfőn. jelenlegi vagyona meghaladja át]ágban az 1913-as évit. A mi értesülésünk az, hogy az iparvállalatok átmentették a maguk vagyonát 100°/«-on veiül, a pénzintézeteket illetőleg pedig a mi megállapításunk és értesülésünk az, hogy ők átmentették vagyonuknak körülbelül felét. Tehát nem azt, amit kimutatnak, hanem a mi megítélésünk szerint a pénzintézetek körülbelül a vagyonuknak a felét átmentették. Ennek dacára ebben a törvényjavaslatban intézkedések történtek a nyugdíjasok hátrányára és ezek közül az intézkedések közül a legkirívóbb az én megállapításom szerint az, amely kötelezővé teszi a tőkeemelésnek az 1913. évi vagyonba való beszámítását. Ez szerintem azért is igazságtalan, mert hiszen mindnyájan tudjuk, hogy â tőkeemelésből eredő összegeket mire fordították. A legtöbb esetben a tőkeemelésből eredő összegeket az ipari vállalatok nyers anyagok beszerzésére, berendezésük tökéletesítésére és kibővítésére, a pénzintézetek pedig többnyire ipari érdekeltségeiknek lényeges fokozására használták fel, tehát csupa olyan értékek megszerzésére fordították, amelyek 100%-nál nagyobb vagyonátmentést eredményeztek. Itt az az érdekes, de igazságtalan és felháborító helyzet van, hogy egy és ugyanabból a pénzműveletből, tehát egyetlen tőkeemelésből két különféle helyzet keletkezett. A pénzműveletnek két része — az egyik a befolyt pénz, a másik pedig az ezen a pénzen beszerzett legalább is egyenlő értékű anyag, berendezés és ipari érdekeltség — az arányszám kiszámításánál nem szerepel egyenlő aranyértékkel, hanem a befolyt pénz az aranyértékkel kerül az arányszám megállapításánál a nyugdíjasok terhére, míg a vállalat által megszerzett érték csak nagy mérlegtechnikai redukcióval kerül számításba az érdekelteknek, a nyugdíjasoknak javára, ami által a nyugdíjasok hátrányára igen lényeges eltolódás következik be. Itt tehát szörnyű igazságtalanságot látok abban, hogy az időközben eszközölt tőkeemeléseket az 1913. évi vagyonhoz csatolják. De ettől függetlenül is mindenki előtt kell, hogy felvetődjék kérdés, hogy miért kell egyáltalán a tőkeemelést az arányszám kiszámításánál figyelembevenni. Mert még ha el is fogadjuk alapul a vagyonátmentés arányának szerintünk elhibázott alapgondolatát, akkor is kérdezzük, miért kell a meglévő, tehát a vállalat jelenlegi teljesítő képességét kifejező vagyonállapotát vizsgálnunk abban a tekintetben, hogy vájjon ez a vagyonállapot milyen úton-módon keletkezett? Miért kell a jelenlegi erőkomplexusból kihasítanunk ezt az erőtényezőt, amely produktív tőke beolvasztásából ered. És kérdezem az igen t. pénzügyminister úrtól, hogy tapasztalt-e már valahol ehhez hasonlót? Csökkentették-e például a vállalatok a nyugdíjakat vagy a nyugdíjigényeket valahol csak azért, mert tőkét emeltek vagy csökkentették-e a nyugdíjakat azért, mert a vagyon, amelyet a rossz üzletmenet vagy a spekulatív eredmények részben mégsem misitettek, uj befizetések révén megint helyreállt? A mi megítélésünk szerint nem az a legfontosabb, hogy a vagyonerő gyarapodott vagy helyreállt, hanem az, amit itt már oly sok Ízben kifejtettünk. Mert nem látunk semmi különbséget a nyugdíjfizetésre való képesség szempontjából a meglévő vagyon keletkezésének különféle tényezői között és erre még precedens soha elő nem fordult. Az igen t. pénzüpvminister urat e tekintetben határozottan az úttörő munkájának elismerése kell, hogy megillesse, mert ebben kétségtelenül úttörő a törvényalkotás terén, hogy a nyugdíjfizetésre való képesség szempontjából a meglévő vagyon keletkezésének különböző tényezői között különbséget tesz. Ezt én igazságtalannak tartom és ezért azt indítványozom, mondja ki a nemzetgyűlés, hogy a 3. | harmadik bekezdése annak egészében töröltessék. Ami az eddigi felszólalások kapcsán szóbakerült, a ténylegesen szolgáló magánalkalmazottaknak védelme, ez szerfelett jogos kívánság előttem is, olyan kívánság, amely a nemzetgyűlés elé került volna akkor is, ha ez a törvényjavaslat nem került volna ide. Tény az, minden jel erre mutat, hogy a vállalatok nagy elbocsátásra készülnek. A vállalatok vezetői ezt tagadják. Az igen t. pénzügyminister urnái megtartott ankéten följegyeztem, hogy a nagy munkaadók képviselői mit mondtak, amikor mi őket e tekintetben nyilatkozatra akartuk kényszeríteni. Mi ugyanis abból indultunk ki, hogy ha a törvényhozás megtette azt, hogy a trianoni béke következtében szelektált és elbocsátott nős katonatisztek számára három esztendeig folyósitja a teljes fizetést, ha megtette a törvényhozás azt, hogy az elbocsátott nőtlen katonatiszteknek két esztendeig folyósítja a teljes fizetést, akkor közelfekvő a mi nézetünk szerint az a törvényhozói kötelesség, hogy amikor a magánalkalmazottakról van szó, hasonló szociális érzékkel! nyúljunk hozzá a kérdéshez, sőt még inkább keressük és kutassuk azt, hogy mi történik a majdan elbocsátandókkal, mert hiszen azóta még szomor rubb lett a gazdasági helyzet és az egyes pályáknak a felvevőképessége még inkább eltorlaszolódott azok elől, akiket a vállalatok most bocsátanak el a maguk köréből. Följegyeztem, hogy az ankéten Biró Pál t. képviselőtársain, azután Weisz Fülöp, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke és Fenyő Miksa, a Gyáriparosok Országos Szövetségének igazgatója mit mondott, amikor mi e tekintetben, hogy ugy fejezzem ki magamat, szorongattuk őket a nyilatkozattételre. Elnök: A képviselő ur beszédideje lejárt. Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Szilágyi Lajos: Tisztelettel kérek tiz perc me gh osszabb i tást ! Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy Szilágyi képviselő ur beszédideje tíz perccel meghosszabbittassék? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. A képviselő urnák további tiz perc áll rendelkezésére. Szilágyi Lajos: Biró Pál t. képviselőtársam erre a követelésre, hogy a ténylegeseknek tömeges elbocsátását meg kell akadályoznunk ezzel a törvényjavaslattal, azt mondotta, hogy ez abszurd követelés és tiltakozott ellene teljes erejéből. Nem tudom, miért abszurd ez a követelés a társadalom egyik rétege részéről és miért nem volt abszurd követelés a társadalom másik részéről. Katonatiszt és magánalkalmazott az igen t. pénzügyminister ur szociális érzéke előtt kell, hogy egy és ugyanolyan elbírálás alá essék és ha annakidején nem volt ez abszurd követelés a katonatisztek javára, akkor most sem lehet abszurd követelés a magánalkalmazottak javára. Azt mondotta Biró Pál t. képviselőtársam, hogy a gyáripari alkalmazottak száma a gazdasági politikától függ, hiszen ők csak akkor bocsátanak el embereket, ha erre rákényszerül-