Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.
Ülésnapok - 1922-574
166 A nemzetgyűlés 574. ülése 1926. évi június hó 21-én, hétfőn. kalmazottaknak is, részükre is elfogadható, azonban a nemzetgyűlés többsége, azoknak az uraknak többsége, akik ezt a beszédet hallották, a beszédnek ezt a részletét megfigyelték, nem tudnak arról, hogy ebbe a minimumba az alkalmazottak, a nyugdíj jogosultak csak abban az esetben mennének bele, ha biztositva volna számukra, hogy egy 10 éves időhatáron belül fokozatosan emelkedvén a nyugdíj, eléri a 100%-os felértékelést. Nagy különbség ez, mert ezek a feltételek nagyon súlyosak. Nagyon súlyosak abban a tekintetben,hogy éneikül ilyen alacsony minimum az alkalmazottak számára teljességgel elfogadhatatlan. A minister ur azt is kijelentette szombaton, hogy nem tud felelősséget vállalni egy olyan rendelkezésért, amely egy vállalatot a jövőre arra kötelez, hogy a nyugdíjakat emelje, nem tud felelősséget vállalni egy olyan rendelkezésért, amely a vállalatokat arra kötelezi, hogy önmagukat megterheljék, noha most nem ismeri ezeknek a vállalatoknak a jövőjét. Maga a javaslat is gondoskodik arról, hogy ha a vállalat nem tudná teljesíteni mindazt, amit a javaslat, illetőleg a törvény számára kötelezően előir, módjában van a külön birósághoz fordulni, módjában van a külön bíróságtól az arányszám leszállítását kérni, az általam benyújtott indítvány értelmében pedig módjában van az arányszám leszállítását és az emelésnek bizonyos időre való elhalasztását kérni. Méltóztassék mindazokat megfontolni, amiket én itt röviden elmondottam a beterjesztett módosításom érdekében. E nélkül olyan alacsony nyugdíjakat fognak megállapítani a nyugdíjigényes alkalmazottaknak, amelyekből megélni teljességgel lehetetlen. Az általános vita során már számokkal rámutattam arra, hogy ez a 30%-os minimum a nyugdíjaknak 30%-os felértékelése mit jelentene, ha ez a módosításom a fokozatos emelkedésre vonatkozóan elesik: olyan jelentéktelen összegeket, amelyek mondom, a nyomort valorizálnák továbbra is, de az, hogy egy nyugdíjas egy hcszszu élet munkájának tisztes bérét kapja meg, nem volna elérhető. Javaslom továbbá a 3. § 4. és 5. bekezdése közé a következő szövegnek beiktatását (olvassa): »Olyan nyugdíjrajogosultnak, akinek teljes munkaképtelensége megállapítható, 100 százalékos felértékelésre van igénye.« Emlékeztetem az igen t. minister urat arra, hogy amikor a bizottságban, majd az ankéteken ezt a gondolatot kellően formába öntve előterjesztettem, a minister ur nem tanúsított merev ellentállást evvel az indítvánnyal szemben. El kellett ismernie, nem mondom, hogy még a minister urnák is, mert konstatálnom kell, hogy bizonyos kérdésekben nem volt olyan konok, mint egyébként lenni szokott, (Derültség.) tehát még a minister ur részéről sem talált egyenes elutasításra ez a gondolat, hogy azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek munkaképtelensége megállapítható, akikről megállapítható nyomban, amikor nyugdíjba mennek, hogy nincs módjuk arra, hogy mellékes keresettel egészítsék ki azt a nyugdíjat, amelyet vállalatoktól, intézetüktől kapnak, teljes igényük legyen a 100%-os felértékelésre. Méltóztassanak efelett is gondolkozni. Azt hiszem nincs semmiféle akadálya ennek. Nagy szociális jótétemény, egy nagy igazságnak szolgáltatása lesz az, ha elfogadják ezt a módosításomat. Itt van egy másik módosításom, amely az aktiv alkalmazottak védelmét szolgálja. A 3. § 6. tehát uj bekezdéséül a következő szöveget javaslom (olvassa): »Mindazok, akik e törvény megszavazása után nyugdíjaztatnak, nyugdíjaztatásuk időpontjától számított két éven át az utolsó teljes havi összjövedelmüket kapják nyugdíjképen, azontúl pedig havi összjövedelmük felét mindadig, amig ez nem kisebb a fenti rendelkezések alapján nekik kijáró nyugdíjösszegnél.« Ez a módosításom, amint mondottam, az aktiv alkalmazottak védelmét célozza, mert az aktiv szolgálatban álló alkalmazottak tartanak és alaposan tartanak attól, hogy amint ez a törvény életbelép, még inkább, ha abban a formában lén életbe, amint most ismerjük akkor az iparvállalatok épugy, mint a pénzintézetek ki fogják dobálni alkalmazottaikat az utcára mert nagyon olcsó áron szabadulhatnak meg azoktól az egyáltalában nem magas fizetésektől, amelyeket most juttatnak az aktív alkalmazottaknak. Az aktív alkalmazottak ezt a védelmet joggal kívánják a törvényhozástól azokkal a szándékokkal szemben, amelyeket a pénzintézetek, a vállalatok már most forralnak aktiv alkalmazottaik ellenében. Védelem az ha a vállalatnak meg kell gondolnia, hogy kidobhatja-e alkalmazottait," ha a javaslat olyan rendelkezéseket tartalmaz hogy egész fizetést, teljes illetményt kell folyósítaniuk két esztendeig, majd azután a felét mindaddig, amig a javaslatban megállauitott összeget el nem érik. Méltóztassék figyelembe venni hogy az alkalmazottak a legnagyobb alapossággal tartanak attól^ hogy ezek a támadások fogják érni őket a pénzintézetek és vállalatok részéről. Ezért keresik, kérik és joggal igényeik is a t törvényhozásnak védelmét. Nagyon kérem benyújtott javaslataim elfogadását. (Helyeslés a szélsőhaloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Bodó János jegyző: Móser Ernő! Móser Ernő: T. Nemzetgyűlés! Ha az előttünk fekvő javaslatot összehasonltjuk awal a javaslattal, amelyet a pénzügyminister ur annak idején benyújtott», kétségtelen, hogy az utóbbiban a nyugdíjas tisztviselők javára nagy eltolódások vannak. Kétségtelen tény az is, hogy a Szabó Géza képviselő ur által benyújtott inditvány az érdekelt tisztviselők javát még messzebbmenőleg szolgálja. Ha mármost ezt a javaslatot mint tisztán szociális javaslatot óhajtanám bírálni, akkor •— bár kormánypárti képviselő vagyok —kénytelen volnék kijelenteni, hogy az rossz, mert egyáltalában nem biztosítja azoknak a nyugdíjasoknak életérdekeit, akik egy életen át szolgáltak egy vállalatnál vagy egy pénzintézetnél. Minthogy azonban ez a törvényjavaslat nem tisztán szociális szempontból bírálandó, mert az érdekelt vállalatoknak életérdekébe is belevág, gazdasági szempontból is kénytelen vagyok ezt bírálat tárgyává tenni. Ha pedig ezt megteszem, akkor is konstatálnom kell a határozott javulást a tisztviselők javára és az intézetek hátrányára. (Platthy György: Az egész vonalon!) Én e szakasszal kapcsolatban szeretném a pénzügyminister urnák s az egész nemzetgyűlésnek figyelmét egyetlenegy tényre felhívni, nevezetesen tegye konszideráció tárgyává, vájjon nem látja-e szükségét annak, hogy a már nyugdíjazottakkal és azokkal, akik a jövőben nyugdíjba fognak menni, ha oly időben mennek nyugdíjba, amikor keresetképességüket úgyszólván 100%-ig elvesztették, jobban^ bánjon el maga a törvény, mint azokkal, akik oly életkorban kerülnek nyugdíjba, amikor esetleg más foglalkozásban, más állásban el tudnak helyezkedni. Normális körülmények kö-
