Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-572

A nemzetgyűlés 572. ülése 1926. mintha napokon keresztül támadnók ezt a ja* vaslatot. Zs M., a Hazai Bank rangban első nyugalmazott igazgatója, havi 800 papírkorona nyugdíjat kapott a bíróság Ítéletéig, mert a bank per nélkül senkinek sem valorizál. A bíróság havi hatmillió koronát állapított meg. Az előrelátható 20%-ois arányszám alapján csupán 1,000.060 koronát fog kapni. R. L., a Hitelbank nyugalmazott főtisztviselője, 1908-ban havi 445 koronával nyugdíjaztatott, ami 6,500.000 mai koronának felel meg: A bank 1924-ben havi 1,500.000 koronát ajánlott fel nyugdíjképen. Jogerős birói itélet havi 4 millió koronát állapított meg. Előrelátható 30%-OiS arányszám alapján e javaslat szerint csupán 1,928.000 korona lesz a nyugdíja. Z. J., a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület fiókjának nyugalmazott igazgatója, Í925 február 1-én ment nyugdíjba. További intézkedésig kapott nyugdíj címén havi 843 koronát, segély címén 2,065.400 koronát. Jogerős birói itélet megítélt számára 2,800.000 koronát. A törvényjavaslat szerint 20% -os arányszám mellett havi 981.000 koronát kap. B. E., a Magyar Jelzáloghitelbank nyugalmazott tisztviselője, 25 évi szolgálat után 1924-ben havi egymillió koronát kapott önkéntes felajánlás utján, majd megállapodás után 1926 május 1-éig havi 2 millió koronát nyugdíj fejében. E törvényjavaslat alapján 10% -os arányszám mellett havi 478.000 korona nyugdíjat kap. (Klárik Ferenc: Tessék ebből megélni!) így sorakozik egymás mellé az esetek végtelen láncolata. Befejezésül arra kérem a t. pénzügyin mister urat, vonja vissza ezt a javaslatot. Ha ebben az országban nyugalmat, bizalmat és hitet akar kelteni az állam iránt és a kormány iránt, nem lehet az állam érdeke, hogy azokkal szemben, akik 1914-től 1918-ig becsülettel teljesítették kötelességüket s odaadták mindenüket, ami csak volt, odaadták egy életnek garasonként összeszedett vagyonát, a pénzügyminister ur vagy a kormányzat a rideg lelketlenség olyan fokán álljon, amint azt látjuk. De nem lehet az állam érdeke, hogy a keserűségnek végtelen nagy fokát csigázza fel azok lelkében, akik a magántőkénél vannak alkalmazva. Csak még egy-két levélből akarok töredékeket felolvasni. Azt mondja többek között egyik pécsi választóm (olvassa): »Hiszen _ mi mindenünket, koldusfilléreinket annakidején a hazánknak feláldoztuk. Akkor azt mondották nekünk, hogy áldozatot hozunk a hazának azzal, ha kölcsönözünk a szent üg¥' érdekében. Már amúgy is sokat áldoztunk az ügyért. Hiszen innen-onnan már 7—8 éve várjuk a kölcsönök visszafizetését, küzdve a mélységes nyomorral és nélkülözésekkel. Most, hogy közéig az öregkor, öreg napjainkra arra ébredünk, hogy most már a reményt is elveszik tőlünk, hiszen az ellen minden csepp vérünkkel tiltakoznunk kell, hogy csak néhány százalék erejéig valorizálják a kötvényeinket.« A jámbor panaszló azt hiszi, hogy a kormány a hadikölcsönkötvényeket is ^valorizálni fogja. Micsoda csalódás, keserűség fog ennek az embernek lelkében gyökeret verni, ha azt fogja látni, hogy a kormánynak eszében sincs a valorizálás. Hiszen a t. népjóléti minister ur — ha jól emlékszem, az elmúlt hetekben, nem tudom hol, a folyosón-e, vacsorán vagy pártértekezleten, amikor a hadikölcsönkötvényekről volt szó, azt mondotta: a hadikölcsönkötvények valorizációjáról majd a második ezredNAPLÓ. XLV. évi június hó 18-án, pénteken. 121 év megkezdésekor lehet szó. Ha az emberek ezt látják, akkor ne csodálkozzék senki azon, ha a magyar dolgozó munkásosztály milliónyi nagy tömegei, a munkásosztálynak minden rétege tömegesen jelentkezik a magyarországi szociáldemokrata pártba. (Derültség és zaj jobb felől. — Kuna P. András: Pártadót fizetni! Malasiís Géza: Fizetik is becsülettel!) Nehogy azt méltóztassék mondani, hogy csak apró kis emberkék ezek, elmondom, hogy állami tisztviselők, papok is jönnek hozzánk panaszra. (Meskó Zoltán: Magukhoz?) Igen, hozzánk. Egy Máv. előljáró a következőket írja (olvassa): »24 éven keresztül, mint a Máv. elöljárója működtem. Szolgálatom alatt krajcáronként rakosgattam össze és hordtam össze fizetésem nagyrészét, míg az apró összegeeskék 35.000 koronát tettek ki. Ezt a pénzt mint öregségem támpontját áldoztam fel hazámnak, azzal a gondolattal, hogy ha ezzel a csekélységgel is, de könnyitek a sorsán. Csatlakozott ehhez az, az önző számitásom, hogy pénzemet egykor visszakapom, öregségemre biztosítom a gondtalan nyugalmat, fáradozásaim és szenvedéseim gyümölcsét. Most, amikor csekély nyugdíjamból tengetem életemet és más munkára már túlfáradtnak érzem magam, erőm fogytán vagyok, nem vehetem fel a harcot, az életért való küzdelmet, érthető és belátható, mily nagyon várom, hogy az én pénzemért kárpótlást kapjak.« (Graeffl Jenő: Nagyon megindító!) Egy lelkész— nem mondom meg, hogy milyen vallású pap — (Kuna P. András: Akkor ez már gyanús dolog!) a következőket mondja (olvassa): »Mint fiatal lelkész, megtakarított pénzemet, 14.000 koronát áldoztam hadikölcsönre, testvéreim pedig örökségüket fektették bele. Lehetetlen, hogy a háború veszteségeit azok érezzék, akik becsülettel teljesítették kötelezettségeiket.« Egy nyugalmazott igazgató-tanító ezeket írja (olvassa): »25 évig takarékosan éltem, családomtól megvontam filléreimet, házunkat adtam el és mindezt a pénzt gondolkozás nélkül hadikölcsönbe fektettem. Elkeseredésünk leírhatatlan. Téved az, aki azt hiszi, hogy mi ebbe a mai állapotba nyugodtan belenyugszunk.« Tehát tömegesen vannak itt ilyen és hasonló levelek. IJgy érzem, ha felszólalásommal és felszólalásunkkal nem bírunk egyebet elérni, — mert hiszen látom ezekkel a kérdésekkel szemben az önök arcáról a közömbösséget, (Bessenyei Zeno; Mondja meg a fedezetet! — Barth«s Andor: Ahol nines, ott ne keress!) látom pl. azt hogy egyes képviselőtársaim akik az egységespárton ülnek és igy az egyik pl. négy esztendő óta nem szólalt fel és nem mondotta el beszédét de az én felszólalásomat állandóan iparkodott zavarni — bár tudom hogy önökkel szemben nem érek el semmit sem, de kifelé a magyar dolgozó nép lelkében elérem annak a hitnek megerősödését hogy mi, szo; eiálcfemokraták a nép jogos panaszai mellett őrt állunk (Barthos Andor: Ehhez több adó kell! Beszéljen a több adófizetésről, majd akkor meglátja, hogy mit fog mondani a nép!) még akkor is, ha önök tapsolnak a minister urnák, ha önök a törvényjavaslat mellett szavaznak s azt akarják elhitetni a magyar dolgozó néppel, hogy ez a törvényjavaslat az angyalok törvényjavaslata és nem az ördög törvényjavaslata. Én, miután bizalommal sem a pénzügyminister úrral sem az egész kormányzattal szemben, sem az önök egységespárti szociális érzékével szemben nem viseltetem ezérí ezt a ja18