Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-557
Ta À nemzetgyűlés 557. ülése 1926 a városi lakosság elvesztette vásárló képességét olyan mértékben, amilyenre példa még nem volt. A máisodik baj, amelyhez a magyar mezőgazdaság nem bir teljesen r alkalmazkodni az, hogy bárkinek bármilyen' véleménye is lehet a volt Osztrák Magyar Monarchiáról, azt el kell ismernie, hogy nagyszerű gazdasági alakulat volt, egy vámteriilettel, közbeeső vámo'k nem voütak és enniefk az óriási egységes vámterületnek a kiviteli és behozatali számai nem voltak túlnagyo'k, mert önmagát ellátta, tehát szerencsésebb helyzetbe volt, mint a gazdag, hatalmas Anglia az ő kolóniáival, szerencsésebb helyzetben volt, mint Németország, amelynek óriási behozatala volt takarmányárukban s egyéb mezőgazdaisági cikkekben. Az Osztrá)kíMagyar Monarchiának alig kellett valamit behoznia, mert hiszen olyan szerencsés helyzete volt, hogy az iparilag fejlettebb országrészek szükségleteit az iparilag fejletlen mezőgazdasági részek bőségesen el tudták látni. A világháború szerencsétlen kimenetele következtében ez a nagy gazdasági egység darabokra tört. Az utódállamok egymástól elzárkóznak vámhatárokkal és mindegyik ország törekszik a maga mezőgazdaságát kifejleszteni mesterséges eszközökkel, olyan eszközökkel, melyek nem fognak célra vezetni, melyek előre kilátástalanok és mégis erőlködnek. Itt akarok rámutatni Ausztriára. Ausztria tudvalévőleg — ezt egj\ amerikai lapban olvastam, — Amerikában nagy kölcsönt vesz fel, hogy az alpesi tartományokban a búzának, általában a gabonának, de különösen a takarmánynak termelését előmozditsa. Ez a vidék teljesen alkalmatlan terület erre és mégis óriási áldozatokat hoz meg érte Ausztria, óriási pénzt fognak érte áldozni, hogy a vámkülföldről ne kelljen gabonát importálnia. Itt van * a klasszikus példa, Hollandia. Amszterdam előtt van tudvalevőleg a Zuydersee. Amikor Amszterdamot létesítették, óriási költséggel nagy darab gránitokkal nagy területet szakítottak ki a tengerből. Most isméit Níot" végiából hozzák a drága blokköveket, belehány jáik a tóba s igy igyekeznek újra egy hatalmas darabot kiszakitani. Kérdeztem, hogy mire jó ez? Azt felelték: el fogjuk zárni a vizet óriási költséggel és ki fogjuk pumpálni és ott búzát fogunk termelni. Ez Ilolandiának nemzeti szükséglete, mert ez a terület elegendő lesz annak a búzamennyiségnek megtérülésére, amennyi még hiányzik. Hollandia elzárkózik a behozatal elől, Németország pedig igyekszik agrárvámokkal védeni mezőgazdasági produktumait, az utódállamok pedig — illetőleg mondjuk igy — a megszállt területek ugyancsak igyekeznek mezőgazdaságukat kifejleszteni. Ennek természetes következménye az a borzalmas visszahatás, amelyet itt a mezőgazdasági cikkek alacsony árnivójánál tapasztalhatunk. Ez természetes, hat azután a mezőgazdaságra és azután azokra a z állapotokra is, amelyeiket az előadó ur itt felsorolt. • ; | j -*[ Az előaldó ur említést tett arról, hogy a mezőgazdasági cikkek ára ma sem érte el az aranyparitást ás vannak egyes cikkek, amelyek •jovial az aranyparitásom alul vannak, ezzel szemben az iparcikkek mind jóval felül vannak az aranyparitáson; mindaz, almit a gazdának, a mezőgazdasági cselédnek, vagy kisgazdának vennie kell, horribilisán drága és jóval felülmúlja anyagi lehetőségét, (Halász Móric: Ez igy van!) Nem tagadom, hogy igy van, azonban ha konstatálunk valamit, magánál a évi május hó 21-én, pénteken. konstatálásnál nem szabad megállanunk, hanem kutatnunk kell az okokat, miért van ez igy, ki jennek az oka, hogy ez igy van! Elsősorban is 'konstatálni kivánoni, hogy semmiesetre sem oka ennek a magas munkabér, mert az ipari munkásság e tekintetben teljes mértékben kezet atdlhat a mezőgazdasági munkásságnak; az ipari munkások ma épen olyan nyomorúságos helyzetben" vannak, mint a mezőgazdasági munkások. (Halász Móric: 80%-át kapják a békebeli mun'kabérnek!) Méltóztassék megnézni a dédelgetett textilipartól kezdve a legmagasabb munkabért elért gépipart. Kivételes esetben vannak ilyen munkabérek, de ne csak a számokat méltóztassanak nézni, hanem hogy mennyi annak a munkabérnek a vásárlóképessé ge, mert ha a vásárló lehetőséget hasonlítjuk össze, a'kkor arra a szomorú tapasztalatra kell jutnunk, hogy az ipari munkásság- képzettebb része még 62—64 százalékát sem keresi meg annak, amit békeidőben megkeresett. (Halász Móric: 80%-át keresik meg!) Ne ezt méltóztassék nézni. Koncedálom, hogy még a múlt évben egyik-másik iparágban, például a vasöntő vagy autószerelő-iparágban és ehhez hasonló foglalkozású iparban a munkások megkeresték a békebeli munkabér 80%-át, méltóztassék azonban figyelembe venni, hogy ma 4—5 ezer koronás, sőt 3 ezer koronás munkabérek is vannak, ennyiért kénytelenek dolgozni a munkások, mert különben éhenhalnak. Nem szabad néhány szakmát kiragadni, mert minden szakmában vannak jól keresők, sőt a mezőgazdaságban is vannak. Az ipari munkásság túlnyomó része, igy a textilgyártásnál ós a gépgyártásnál is, mindenütt a leglehetetlenebb viszonyok között termel, a legsilányabb munkabérrel kénytelen beérni. A munkabérektől tehát nem függ az iparcikkek ára, mert akár a cipőt, akár a csizmát, akár más iparcikket nézünk is, amire a mezőgazdaságnak szüksége van, az ezeket előállitó munkások helyzete meglehetősen siralmas. Az iparosokat sem lehet felelőssé tenni ezért, mert hiszen, aki a vidéki iparosság anyagi helyzetét, szociális életét közelebbről ismeri, annak konstatálnia kell, hogy a vidéki városok, a Tidéki falvak iparossága épugy nyomorog, épugy tengődik, mint a munkásság. Sőt az eladósodás az ipari foglalkozást űzőknél talán még nagyobb, mint a munkásságnál. Hosszú éveken át, talán évtizedeken keresztül nem lehetett eladósodott iparosról hallani és ma csak a vidéki városok bőrkereskedőinek könyveit kell megnézni: a városka két-három bőrkereskedőjének könyveiben látható, hogy az összes bőriparesok nyakig el vannak adósodva. Ha az eladósodott iparos cikkeivel kimegy a vásárra, kénytelen áruit eladni, nem adhatja drágán, mert maga is nagyon siralmas körülmények között él, alig tudja tengetni életét. Tehát sem a munkásság, sem az iparosság nem okozója a drágaságnak. A munkabér alacsonysága sem okozhatja a drágaságot és ép igy az alacsony rezsiköltséggel dolgozó, alacsony keresetű iparosság sem okozhatja. Ki okozza tehát a drágaságot? A drágaságot elsősorban a bőrkartell okozza, és itt maradjunk egy fontos mezőgazdasági terméknél, a bőrnél. Méltóztassanak csak megnézni a bőrkartell garázdálkodását. Magyarországról a nyersbőr kivitele egyelőre tilos, még a nyersbőrt sem szabad kivinni. Ennek következménye az, hogy azok a magyar gyárak, amelyek a nyersbőrt vásárolják, kartellbe lépve lenyomják a nyersbőrárat. Valahogyan csak rekompenzálnia kell a vágónak magát:
