Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

A nemzetgyűlés 567. ütése 1926. évi június hó 4-én, pénteken. 44? Ion.) Lehet valaki ellenszenvvel Mussolini iránt, hisz Mussolini egész jelensége, az olasz viszonyok távol állván tőlünk, komoly lélektani tanulmány kellene ahhoz, ha valaki igaz Ítéletet akarna mondani ezek fölött. De Olaszország, bár a háborúban ellenfelünk volt, azt hiszem, mint ellenfelünk is sokszor jobban viselkedett, mint azok a szomszédaink, akik nem voltak ellenfeleink, sőt akiknek érdekében a magyarság küzdött. Mert ez a háború nem volt magyar háború (Igaz! Ugy van!) és azok céljaiért küzdött elsősorban a magyarság, akik mindenesetre kevésbé erkölcsösen viselkedtek velünk szemben, mint azok az ellenfelek, akiket épen most indokolatlanul, jogtalanul és szerintem épen nem bölcsen támadtak. (Ugy van! a jobboldalon.) Nem akarok nagyon meszsze visszatérni a történelmi múltra és nem akarom hangoztatni, hogy Magyarországnak nemcsak érdeke, hanem kötelessége is örök időkre bizonyos hálával viseltetni az olasz kultúrával szemben, (ügy van! a jobboldalon.) Kötelességem azonban fölemliteni, hogy én Anglia szerepét is egészen máskép látom, mint Malasits képviselőtársam. (Felkiáltások a jobboldalon: Mindnyájan!) Én az angol nemzet tradicióiban egy nagy elvet látok érvényesülni, egy olyan elvet, amely kezdetben talán arisztokrata elv volt, utóbb azonban demokratizálódott mindenütt, ahol angol él és ez a fair play. Az angol mindenkor, minden körülmények közt képes arra, hogy ellenfelét azután, ha a küzdelemnek vége van, — akár játék, akár komoly küzdelem volt az — felsegiti és ugy bánik vele, — ha az ellenfél a szabályokat betartotta — mint ahogy ember bánik az emberrel- Anglia, ugy látom, ezt nem íelejtette el, de nem velünk szemben, mert hiszen mi az angol érdekek szempontjából nagyon kicsinyek vagyunk, hanem nem felejtette el Németországgal szemben sem. És méltóztassék elhinni, sokkal lélekemelőbb azt látni, hogy hogyan viselkedik és beszél most, évekkel a háború befejezése után Anglia és hogyan beszélnek azok, akik, hogy ugy mondjam, a háború uj gazdagjai lettek azáltal, hogy lefölöztek olyan előnyöket, amelyekért elsősorban nem ők küzdöttek vagy pedig kisajátítják maguknak a teljes győzelmet, amely győzelemuek összes részleteit ma még a történelem nyugodtan és higgadtan megitélni sem képes. (Zaj a középen.) Elnök: Csendet kérek! Farkas Tibor: Malasits képviselőtársamtól eltérően, én épen azt látom, hogy ennek a két országnak komoly érdeke az, hogy KözépEurópában, ahol mi vagyunk, nyugodt, "konszolidált viszonyok legyenek és olyan kormányzat legyen, amely nem kapható kisérletekre, ide-oda kapkodásra, mert amely kormányzat bizonyos politikai múltra és érettségre támaszkodhatik, —• hosszú, évszázados multat értek ezalatt — az némi reményt nyújt arra, hogy tud alkalmazkodni a viszonyokhoz és tud előrelátó lenni akkor, amikor előrelátónak kell lennie. Ezért szomorúan látom, hogy épen azok a kérdések, amelyeknek kellene, hogy ma, a jelen pillanatban komolyan foglalkoztassák a közvéleményt és azt a pártot is, amely mindig a szociális és gazdasági kérdések előtérbe tolását tekinti főprogrammjának, nem tárgyaltatnak meg kellőképen. Azt hiszem, hogy ha valaki kinyitja a szemét, elég sok komoly és súlyos gazdasági problémát lát az egész világon. Amikor ilyen nagy problémák kellene, hogy izgassák az öszszes nemzeteket vagy legalább is azokat, akik a nemzetek élén állanak is hivatottaknak véNAPLÓ. XLIV. lik magukat arra, hogy vezessenek és kormányozzanak, akkor nagy naivitás az, hogy ilyen kicsinyes dolgokat ráncigálnak elő, mert igy nagyon kezdenek hasonlitani ahhoz az igen különös osztályhoz, amelynek kifejlődését a háború elején mindnyájan láthattuk. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy a háború elején sokan lelkesedésből vagy hivatásérzésből odaálltak és sebeket akartak kezelni, gyógyitani. Ezekből azután kifejlődött egy uj osztály, amelynek nem a seb gyógyitása volt elsősorban a fontos, hanem ők sebeket akartak nézni, sebeket akartak látni és nagyon sokszor a gyógyuló sebekről szükség nélkül levették a kötést csak azért, hogy kéjeleghessenek a sebekben. Én ezt a sebkéjelgést nem szívesen láttam akkor sem, de mondhatom, époly kevéssé látom szivesen a politikai sebkéjelgéseket. Azt hiszem, vannak, kell, hogy legyenek az országnak olyan problémái, amelyek mellett minden kicsinyes és sokszor már az unalomig ismételt bagatell dolgok eltörpülhetnek. Nem tartom az időt sem alkalmasnak, sem megfelelőnek ahhoz, hogy hosszasabban foglalkozzam ezekkel a nagy problémákkal, hiszen ezek megoldási módjának elsősorban talán nálamnál illetékesebb ajkakról kellene elhangozni, hanem vissza akarok térni röviden az előttünk fekvő appropriációs javaslathoz és néhány szóval megindokolni óhajtom, miért nem vagyok abban a helyzetben, habár abszolúte nem vezet sem a bizalom, sem a bizalmatlanság kérdése, hogy ezt a javaslatot elfogadjam^ Én ezt a javaslatot egyszerűen a tökéletlensége miatt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem tartom megengedhetőnek azt, hogy két appropriációs javaslatot összeszorítsanak egybe, nem tartom megengedhetőnek azt, hogy az appropriációs javaslatba — már többizben hangoztatott álláspontom ez — olyasmit is bevegyenek, ami nem tartozik az appropriációhoz. Szerintem pedig ez a javaslat sokkal többet ölel fel, mint amennyi tisztán az appropriációhoz tartozik. Ha pusztán az appropriációs javaslattal jött volna ide a kormány, én fel se szólaltam volna. De most, hogy felszólaltam, kénytelen vagyok rátérni arra, — bármennyire szükséges és kivánatos is legyen az eddig elhangzott beszédek szerint az, hogy a pénzügyi ellenőrzés megszűnjék — mert szükségét érzem, hogy figyelmeztessem a nemzet» gyülést, hogy a pénzügyi ellenőrzés megszűnte magában véve még változást az ország további sorsában nem jelent. Mert azzal tisztában kell lenni, hogy az ellenőrzés megkönnyítette ezideig elsősorban a pénzügyminister helyzetét, amennyiben a pénzügyministernek támasztékot nyújtott minden lehetetlen igénynyel szemben. Az ilyen lehetetlen igényeknek egész tömegét volt alkalmunk a közelmúltban mindnyájunknak tapasztalni. Ezek az igények talán nem lehetetlenek, ha érzelmi alapon vizsgáljuk a dolgot, talán igényjogosultak is, de nem jogosultak azért, mert nem számoltak a nemzetnek teherbíró képességével. De ez az ellenőrzés, — sajnos, olyat mondok, ami a pénzügyminister urnák kellemetlen — nagyon sok esetben arra is szolgált ezideig, hogy az ország tudomást szerezzen olyan dolgokról, amelyekről a hanyag, a törvényekhez nem alkalmazkodó pénzügyi kormányzat a nemzetet törvényellensen nem tájékoztatta. Mert én lehetetlennek tartom azt az állapotot, hogy mi alkotmányos kormányzatot akarjunk folytatni, de e mellett nem látunk zárszámadásokat. . Ha megszűnik a pénzügyi ellenőrzés, akkor 64