Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

é38 A nemzetgyűlés 567. ülése J.926. évi június hó 4-én, pénteken. Magyarország között. Én nem vitatom és egyáltalában nem állitom azt, hogy akár Németországban, akár Ausztriában, akár más országban Európában, valami rózsás helyzete volna az átlagos polgárnak, a dolgozó polgárnak és munkásnak. Nem! Tisztában vagyok azzal, hogy Angliában, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában mindenütt vannak nehézségek, a gazdasági válság szele végig pusztít egész Európán, a világháború borzalmas következményei még most is érezhetők, főképen érezhető még annak a rengeteg aranymennyiségnek hiánya, amely a világháború alatt szépen átvándorolt Amerikába; sehol sem fenékig tejfel az élet, mindenütt vannak nehézségek.. De még annak a román kormánynak is, amely kulturális tekintetben mégis csak hátrább van, mint a magyar kormány, erős érzéke van az iránt, hogy ezekben a nehéz időkben a lakosság hangulatát valahogy egy kissé vidáman tartsa. (Szomjas Gusztáv: Szegény magyarok!) Kérem, t, képviselő ur, ez nem zárja ki azt, hogy hellyel-közzel a magyarokkal ne bánjanak brutálisan, de általában állítom azt, hogy bizonyos tekintetben a román kormány is vigyáz arra és őrködik azon, hogy a lakosság hangulata ne legyen túlságosan elkeseredett. Látjuk ezt különben Németországban is, ahol még a legvadabb gazdasági válság idején is gondoskodtak arról, hogy a közönség valahogyan jól érezze magát, valahogyan ne érezze ezeket a rettenetes bajokat, amelyek a közgazdasági élet ellanyhulásából, megromlásából reá háramoltak. Nálunk ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. Ugy a fővárosi, mint a vidéki hatóságok szadista gyönyörűséggel gondoskodnak arról, hogy az állampolgár élete el legyen keserítve. Méltóztassanak csak elképzelni, mennyi utánjárásba kerül azoknak a szegény falusi legényeknek, amíg egy táncmulatságra engedélyt kapnak és ha meg is kapják, akkor a főszolgabíró oda küldi a zsandárokat: Vigyázzatok fiaim arra, hogy ott modern táncokat ne járjanak. (Szomjas Gusztáv: Dehogy is! Azért, hogy egymás fejét ne verjék be! Azt táncolnak, amit akarnak!) Mégegyszer állitom, hogy a legtöbb esetben az erkölcs őrzésére küldik oda ezeket a csendőröket. Azután a népmulatságoknak mindinkább való megszorításával is gondoskodnak erről. Ne méltóztassék ugy venni a dolgot, hogy a mulatságokat nyilt brutalitással tiltják be. Nem. A rendőri díjak és egyéb költségek riasztják el az embereket attól, hogy mulatságot rendezzenek. A közelmúltban Budapest egyik kis kerületében a ferencvárosi munkások és tisztviselők összeálltak, hogy otthonuk javára mulatságot rendezzenek az Epres-erdőben, tehát majdnem bekerített területen. Szabályszerűen bejelentették a rendőrségnek, amely valóságos ármádiát küldött oda ki. 24 rendőrt egy rendőrfelügyelő vezetett elő a mulatságon és ennek költségei felemésztették a mulatságnak minden jövedelmét. Mondom tehát, azt tapasztaljuk, hogy még ezen a térjen is valóságos szadista gyönyörűséggel igyekeznek a nép szórakozását, mulatozását valamiképen megakadályozni. Szigorú mozicenzurával, szigorú színházi cenzúrával, ezer, és ezer vexa túrával igyekeznek valamiképen az emberekben szunnyadó szépérzéket, az emberekben szunnyadó természetes szórakozási vágyat elfojtani, lehetetlenné tenni, Ha ebből kifolyólag azután az emberek életuntakká válnak, ha ebből kifolyólag az emberek nagyrészének minden mindegy ebben az országban, akkor a belügyrninister ur segíteni akar a dolgon és szervez egy önkéntes mentőgárdát. Azt hiszem, sokkal célszerűbb volna, ha a belügyrninister ur nem önkéntes mentőgárdát szervezne az r öngyilkosok megmentésére, hanem valamiképen gondoskodnék arról, hogy rendőrállam vagyunk ugyan, de annyira ne legyen ebből az országból kaszárnya, fegyház vagy Buddha-klastrom, mint amennyire ma a hatalmon levők ezzé akarják csinálni. Állitom, hogy Európábaii nincs egy állam, amelyben a dolgozó népet olyan mértékben vetnék meg a legfelsőbb helytől kezdve a legkisebb bakterig, mint nálunk Magyarországon. Mindenki, akinek valami hivatalos címe vagy hivatalos jellege van, valóságos gyönyörűséget talál abban, hogy a népet gyötörje, hogy még a legártatlanabb szórakozásba is beleszóljon, legártatlanabb szórakozást is lehetetlenné tegye. Beszélhetnénk azokról a brutalitásokról, amelyekről mindennap olvasunk, amelyeket részben a rendőrség, részben a csendőrség követ el. De ezekről is hiába beszélnék, mert hiszen tudjuk, hogy a rendőrség és a csendőrság ezekre a brutalitásokra főképen fel van hangolva, De hogy mennyire reakciós a hangulat itt... (Zaj jobbfelöl. — Kabók Lajos: Szórakoznak odaát az urak!) Tessék! Engem nem zavarnak szórakozásukkal. Ha méltóztatnak gondolni, hogy kaszinóban vagyunk, ehhez képest fogok beszélni. Elnök: Csendet kérek! Malasits Géza: Ismétlem, nem kívánok ezekről a rendőri és csendőri brutalitásokról beszélni, legkevésbé név szerint beszélni, mert hiszen az ily brutalitások eredményekép azok elkövetőit rendesen kitüntetik vagy előléptetik. Csak pár dolgot mondok el annak igazolásara, íogy az egyéni szabadság nálunk milyen rossz lábon áll. A költségvetési vita alkalmával az igazságügyi tárca tárgyalásánál már bátorkodtam rámutatni arra, hogy minden államban éberen őrködnek azon, hogy az egyéni szabadságot valamiképen fentartsák és az egyéni szabadságon felesleges sérelem ne essék. A minister ur erélyesen és élénken tiltakozott az ellen, mintha a bíróságok akár csak egy napig is tovább tartanának valakit őrizetben, mint amennyire szükség van. Később magam is kénytelen voltam meggyőződni arról, hogy ez az abuzus, a személyes szabadságnak megsértése kevésbé fordul elő a bíróságoknál, mint inkább a rendőrségnél és a csendőrségnél. Egy egyszerű feljelentés elegendő arra, hogy valakit hetekig tartsanak vizsgálati fogságban, hetekig megfosszanak szabadságától, hetekig tartsák az alatt a lelki gyötrelem alatt, amely lyel az ilyen vizsgálat jár és ha azután kiderül, hogy az illetőt ártatlanul tartották fogva, hogy semmi ok nem volt az illetőnek letartóztatására, akkor egy előkelő gesztussal kibocsátják. Annak illusztrálására, hogy itt az egyéni szabadság milyen tekintetben és milyen mértékben óvatik meg, az idő rövidségére való tekintettel csak két dolgot kívánok egészen röviden felemlíteni. Horváth Pál szakszervezeti titkár, fővárosi törvényhatósági bizottsági tag, rendes adófizető, rendes lakással és családdal bíró polgár április 18-án Simontornyán járt. Ott a csendőrörsjárat letartóztatta, mint veszedelmes izgatót, négy napig fogva tartotta és négy napi fogvatartás után elkisérték a legközelebbi főszolgabírói hivatalba és ezt a teljesen elcsigázott, úgyszólván lerongyolódott, a négy napi fogház után teljesen züllött kinézésű embert a