Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

A nemzetgyűlés 567. ülése 1926. évi június hó 4-én, pénteken. 429 máris többet markoltunk volna címben, mint amit gyakorlatban első etappe-ként ínegvalósithatun. De nem mellőzhettük a Pán-Európa meghatározást, mert a külföld hasonló irányú ébredéséhez címben is csatlakoznunk kellett. Ha a győzők országaiban »Páneurópa-mozgalom indul meg, hasonló cím alatt kell nekünk is jelentkeznünk. Szóból ért az mber. Hadd lássák, hogy a magyar is tudja, miről van szó és van olyan intelligens, hogy a maga szerencséjének legyen kovácsa.« Miként már beszédem folyamán kiterjeszkedtem rá, a kormány részéről nem látok hivatalos akaratot az eszmekör iránt. Nagy tisztelettel adózom a kormánypárt azon tagjai iránt is, akik ezt a nagyszerű, pártonfelül álló életmentő koncepciót magukévá tették, de miként az előbb kifejtettem, a szerencsés helyzet az lenne, ha a kormány maga hivatalosan képviselné ezt a gondolatot, ezt a külpolitikai irányt, mert a kormány a maga adminisztrációjával mindenesetre sokkal nagyobb eredményeket tudna elérni, mint mi, kívülálló társadalmi csoport, amelynek meglehetős nehézségekkel kell megküzdeniük e nagy gondolat megmunkálásában. Mindenesetre jobbnak tartanám és a. magyar állam érdekében inkább valónak, ha a kormány képviselné a magyar nemzetet, a most ősszel tartandó első wieni nemzetközi páeurópai kongresszuson. Be kell látnia a kormánynak, hogy a régi huszonhat felé tagoló egyensúlypolitikának, azt az egymást gazdaságilag, erkölcsileg ós politikailag is megsemmisitő rendszernek felváltása csak egy egyetemleges Páneurópában képzelhető el. Ëz okból nem vagyok abban a helyzetben, hogy a törvényjavaslatot elfogadhassam. Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Nemzetgyűlés! Végtelenül sajnálom, hogy azt az igen szép elmefuttatást, amelyet most Rainprecht igen t. képviselőtársunktól hallottunk, kissé parlagiasabb dolgokkal kell megszakítanom. Mindenekelőtt foglalkozni kívánok az igen t. helyettes ministerelnök urnák imént tett kijelentéseivel. Igyekezni fogok a tárgyilagosság megóvására, amennyire az részemről lehetséges és csak egészen röviden és általánosságban adom meg válaszomat. A helyettes ministerelnök ur a baloldal felé fordulva felszólított bennünket arra, hogy vegyünk részt egy bizonyos nemzeti összefogásban, amely nemzeti összefogás alkalmas volna arra, hogy ez a sokát szenvedett nemzet azokból a nyomoruságokból, abból a bajból, amelybe részint a trianoni béke, részint az áldásos kurzusuralom, juttatta, valahogy kikecmeregjen. Hát, igen L. helyettes ministerelnök ur, ennek a nemzeti összefogásnak első feltétele az, hogy a nemzet minden egyes tagjával egyformán bánjanak. Amig ebben az országban kétféle nemzet él: a jogok teljes birtokában lévő és a jogoknak csak névleges birtokában lévő nemzet, addig nemzeti összefogásról beszélni nem lehet. Amig a belügy minister ur fentartja azt az álláspontját, amelyet itt a nemzetgyűlésen megmondott, hogy természetesen kétféle bánásmód van, más a bánásmód azokkal szemben, akik kormányhűek, — nem ezekkel a szavakkal mondta, de az értelme ez volt — (Ehn Kálmán: Jóhiszemű, becsületes emberekkel!) és más a bánásmód azokkal szemben, akik ezzel a rendszerrel szembehelyezkednek, addig itt nemzeti összefogásról beszélni nem lehet. Azt mondta a helyettes ministerelnök ur, hogy azok a Sporadikus esetek, amelyek előfordulnak a közszabadságok megszorítása terén, nem szolgálhatnak okul arra, hogy itt a nemzetgyűlésen olyan erős hangnemben biráltassanak, mint amilyen erős hangnemben a mi deklarációnk azt bírálja. Ha ezek tényleg csak sporadikus esetek volnának és nem állanánk^ szemhen egy kíméletlen, évről-évre jobban és jobban mélyedő rendszerrel, akkor mint tárgyilagos ember magam is azt mondanám, hogy ebben a deklarációban elvetettük a súlykot. De nei méltóztassanak elfelejteni, hogy ebben az országban hét év óta velünk, szervezett munkásokkal szemben kivételes bánásmódot tanúsítanak. Különösen az utolsó négy esztendőben olyan bánásmódban részesülünk, amilyen bánásmódban ma már talán csak Olaszországban és Oroszországban van része a más gondolkodású munkásoknak. (Zaj.) A gyülekezési jog sérelmeiről' számtalan adatot hoztunk fel. Garmadaszámra fekszenek a belügyministeriumban a fellebbezések, amedyek mind arra vonatkoznak, hogy velünk szemben a gyülekezési jog tekintetében kivételes és abszolutisztikus bánásmódot tanúsítanak. Az egyesülési jog tekintetében rámutattunk arra, hogy egyes munikásszervezeteknek időszerű alapszabálymódositásai évekig fekszenek a ministeriumban, de amint egy érdekcsoport megindít egy akciót a szociáldemokrácia ellen, ennek alapszabályait rögtön, 48 órán belül helybenhagyják. Példa rá a következő eset. Rendeletileg utasította^ bennünket arra, hogy a szakszervezetek alapszabályait módosítsuk. Az alapszabálymódositások hónapok óta fekszenek a ministeriumban és lógni hagyják a vezetőséget, kitéve annak az állandó bizonytalanságnak, hogy a régi vagy az uj alapszabály szerint járjon-e el és reszketnie kelljen amiatt, hogy mit csinált helyesen. Ezzel szemben a Move, megirigyelvén a Tesz. munkásszervezetét, — csak meg akarom említeni, hogy a Magyar Nemzeti Szövetségnek, amely a Tesz-nek egyik integráns tagja, van egy munkásszervezete, amely a Podmaniczkyutcában székiéi, a Magyar Munkások Pártja, amelyet a Magyar Nemzeti Szövetség souteniroz — a Move, csinált egy Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, amely a Move, égisze alatt működik. És csodákcsodája, mig a közönséges kis egyesületek alapszabályai évekig feküsznek a ministeriumban, ennek az egyesületnek alapszabályait a lehető legrövidebb időn belül minden bürokratikus formaság mellőzésével hagyták jóvá és az működik is vidáman, csak egy szerencséje van, hogy igen kevés munkást tud fogni magának. A felebbezések egész sorozatát adtuk be erre vonatkozólag s az interpellációk során rámutattunk arra, hogy mig az egységespárti képviselők, de még a kereszténypárt képviselői is, ha beszámoló beszédet mondanak annak dekorálására képviselőket visznek magukkal, — hiszen méltóztatnak tudni, olyan nemzet vagyunk, hogy érzékünk van a dekórum iránt, van valami kis érzékünk a szépészet iránt, szeretűnk felvonulni — mondom tehát, mig az egységespárt bármelyik tagja a beszámolójára elviheti magával politikai barátait és ha a kereszténypárt bármelyik tagja beszámolót mond, az is elviheti politikai barátait, addig nekünk, szociáldemokratáknak csak a legritkább esetben engedik meg, hogy egyik-másik képviselőtársunk elkisérjen, ezt is csak az egyes kerületi kapitányság területén. Hiába fordulunk ebben a tekintetben a belügyministeriumhoz, süket fülekre találunk. Ugyanez a helyzet a sajtószabadság terénA háború előtti kormányoknak állandóan szemére hányták, hogy a sajtót pénzelik, E tekin-