Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

424 Â nemzetgyűlés 567. ülése 1926. évi június hó 4-én, pénteken. a gazdasági művelés megkönnyítését szolgáló centrumoknak, gőz- vagy villamosgép-centrumoknak rendszere olyan jövőt Ígérne ebben az esetben Magyarországnak, hogy annak politikai és erkölcsi konzekvenciái sem maradnának el. A hazafias felfogást illetően ki kell térnem a páneurópai koncepciónál arra az érvre, hogy mi inkább szenvedünk összeszorított fogakkal, de az úgynevezett nemzeti, hazafiúi elvből nem engedünk egy jottányit sem. Szóvá kell tennem ezt az érvet azért, hogy bebizonyítsam, hogy Páneurópa hazafiúi szempontból sem kifogásolható. Hiszen Magyarország ezer éves fennállása bizonyitja a legjobban, hoíry történelmileg, geográfiailag, gazdaságilag együvé tartozó kompakt egység és egész, ha tehát egy páneurópai mentalitásban ezek az egységet megzavaró trianoni sérelmes határok lebontatnak, automatikusan helyreáll az organizáció az egész vonalon, a magyar gazdaság és kultúra a maga felsőbbségével a legutolsó kunyhóig kiterjesztheti áldásos tevékenységét és tudását és a régi területet, amelyet a trianoni határok csatoltak el tőle, újra gazdasági egységben összpontosithatja. Ebben, a gazdasági f elsőbbségben van a lényeg, mert ez teremti meg a többit. Nem az értéktelen frazeológiák, nem a merev közjogi határok és definációk a fontosak, hanem a gazdasági és a kulturfelsőbbség, amely ebben az esetben feltarthatatlan. A most halálraítélt határvárosaink uj életre pezsdülnek- A halálos sebet kapott Komárom, Sopron, Szombathely. Baja stb. mindmegannyi határszéli város élete újra helyreáll és a maguk régi gazdasági körzetében áldásos gazdasági központi tevékenységüket újra teljesithetik. A Balaton kultuszát milyen intenziven ki lehetne fejleszteni a szabad Európában, közkinccsé válnék Középeurópában, nemcsak a közgazdaságnak, hanem az idegenforgalomnak is nagy hasznára! Az európai gazdasági egységet jelentő páneurópai eszmekör azoktól az államoktól eltekintve, amelyeket napóleoni allűrök jellemeznek, mind jobban terjed és mind jobban bontakozik ki ma már nemcsak a radikális, hanem, ami szerintem sokkal fontosabb, konzervatív körökben is. Amiként önök előtt köztudomású, a miar gyár csoport is megalakult és örömmel, elismeréssel konstatálom, hogy a kormánytábor tisztelt tagjai sorából is igen illusztris képviselők vesznek részt ebben a munkában, amely Európa nyugalmát visszaállítani és a trianoni igazságtalanságot leépíteni szerintem a legjobban és egyedül alkalmas. És, hogy mégis szóvá teszem ezt a kérdést, — a páneurópai koncepciót olyan konklúzióval, amely szerint nem áll módomban az előttünk fekvő törvényjavaslatot elfogadni azok után sem, hogy a kormánypárt illető tagjai iránt elismerésemet fejezem ki — annak oka egyszerűen az, hogy mint ellenzéki ember perhorreszkálom azt, hogy a kormány nem maga és nem hivatalosan áll ennek a mozgalomnak élére és nem hivatalosan keresi a külpolitikai kereskedelmi, pénzügyi, hadügyi és közoktatásügyi kérdéseknek ehhez idomuló rendezését is. Ezt az eszmekört ugyanis nem egyeseknek, nem egyes — bármilyen illusztris és a közgazdasági életnek kiválóságaiból alakult — csoportnak kell a kezében tartania, hanem a bolgár ministerelnök példájára a kormányzat külpolitikai programmjaként kellene a páneurópai eszmekört a mi kormányunknak is elősegíteni. Igaz, hogy a kész Pán-Európába Európa többi államai nem invitálják ma még a legyőzött országokat, ez tény, csakhogy konstatálni lehet, hogy mindenütt megalakultak a csoportok és mind nagyobb 'tért hóditanak. Véleményem szerint a legyőzött országok ; politikusainak és közgazdászainak nem is kell bevárniok a külföld politikusainak ezirányu győzelmét, mert a legyőzött államok politikusainak a« a feladata, hogy ne az események elefánthátán vitessék magukat, hanem mindig előre tekintsenek a jövőbe és győzelem esetén a maguk rangsorát állampolgáraik javára már előre biztosítsák. Ez az eszme nem utópia és nem idealista szavárvány-törekvés, hanem pán-Európa ma iaz egyetlen kenyérpolitika, ujabban nemcsak a legyőzöttek, hanem a győző nemzetek sorából is rekrutálódnak és pedig nemcsak munkások, nemcsak radikális körök, hanem, mint emiitettem konzervatív tényezők. Nem lehet senki előtt vitás, hogy Cailleaux, a hires francia közgazdász és pénzügyi politikus ma is azt mondja, armit a háborúban mondott. Hiszen Cailleaux volt az első páneurópai nc

1Irtikus. hiszen ezért mértek csaknem halálos büntetést a fejéi'e a háború folyamán, midőn a füstölgő romok alatt és a gránátok szörnyű pusztító fergetegében is odakiáltott nemzetének, hogy a német nom ellenség, mert hiszen a német, mint európai nép testvére a franciának. Talán nem lesz érdektelen, hogy mit mond j Cailleaux ma is (olvassa): »Európa elpusztul, ! ha nem egyesül. Európát merőben uj gazdasági és pénzüsyi politika mentheti csak meg-, amely egész Európára kiterjed. Kereskedelmi szerződések, vámtarifák, a ki- és bevitel szabályozása, mindez a XTX. század elavult ha,gyatéka. A ma égető problémáit a nyersanyagok szétosztásában, a piacok mes-szervezésében és az árak szabályozásában látom. A német orosz szerződést helyeslem, mert us:v látom, hogy általa Németország az elszigetelt orosz gazdasági erőket visszavezeti Európába. A francia-német entente nem késhet sokáig és ezen az utón el kell jutnunk az Európai Egyesült Államokhoz. Ha ez nem történik _meg és nem valósul meg az Európai Esyesült Állani ok eszméje, Európa az előtt a dilemma előtt áill, hogy vagy gyarmattá válik —• America, gyarmatává — vagy anarchia emészti el, Meg vagyok győződve arról, hogy ha népszavazást tartanánk Európában, Európa minden nemzetének népe az európai uniót, vagyis az egyesülést választaná.« Ezt mondja Cailleaux. Ha csak Cailleauxnak, a nagy radikális zseninek nyilatkozatát olvasnám, valóban azt kellene hinnem, hogy az ilyen népszavazás rácáfolna esetleg Callleauxra és hogy a konzervatív körök talán a régi rendszer mellett továbbra is szimpátiát mutatnának. Ámde ujabban a konzervatívok hivatalos lapjában, a »Figaro«-ban is egy örvendetes fordulás következett be. Az eddigi militarista, imperialista »Figaro« most egyszerre a radikálisokkal versenyezve, a páneurópai koncepciót tűzte ki politikai és gazdasági feladatává. Igaz, hogy talán elütő indokolással, de hiszen nálunk nem az indokolás, hanem a célkitűzés a fontos. Mit mond ez a konzervatív Richet. egyike a leghíresebb francia konzervatívoknak, a »Figaro« március 20-ik számában a többek között? Magyarra fordítva^ ezt mondja (olvassa): »Áz bizonyos, hogy a népek lelkülete és az erkölcsök Európa számos^ régiójában nem ugyanazok, mégis a civilizáció nagy egészében közös. Az emberek nem érzik magukat idegenben Euró-