Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-556

À nemzetgyűlés 556. ülése 1926. Ezzel a népjóléti tárca költségvetése ugy általánosságban, mint részleteiben letárgyaltatott. Következik a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalása. Mielőtt erre áttérnénk, az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A honvédelmi tárca előadóját illeti a szó. Rubinek István előadó: T. Nemzetgyűlés! Amidőn a honvédelmi tárca első pengőértékére átszámitott költségvetését ismertetem, sajnálattal kell megállapítanom, hogy annak az előző évek költségvetéseihez hasonlóan megállapított szűk keretei a mai költségvetésen belül is megmaradtak. Ennek következtében, amig a többi tárcák költségvetése lehetővé tette a költségvetések keretén belül^ bizonyos kisebb-nagyobb beruházások eszközlését, a különböző kulturális és gazdasági intézmények fejlesztését, hasznos beruházások eszközlését, addig, sajnos, a honvédelmi tárca még mindig abban a mostoha helyzetben van, hogy szűk marokkal mért költségvetése ' nemcsak arra nem elegendő, hogy beruházások eszközöltessenek a honvédelmi tárca keretén belül tartozó intézményeknél, hogy a honvédség felszerelése javittassék és modern harci eszközökkel fölszereltessék, de sőt lehetetlenné teszi azt is, hogy azok a meglévő és a modern technika legelemibb vívmányait is nélkülöző fölszerelések, amelyekkel a mai honvédség rendelkezik, kellőképen kipótoltassanak. A költségvetés ilyetén mostoha dotálása két okra vezethető vissza. Az egyik a trianoni békeszerződés, miként azt már a megelőző évi költségvetés során is ismertettem, amely a magyar hadsereg, illetve a tárca költségén belül és az azzal kapcsolatos intézményeknél három irányban állított fel korlátokat. Az egyik a hadsereg létszáma, a másik a hadsereg keletkezése és kiegészülésének módja, a harmadik pedig a hadsereg fölszerelésének kérdése. A másik ok, ami befolyásolja a tárca költségvetésének mikénti összeállítását, az a súlyos anyagi helyzet, amelyben ma, sajnos, a magyar nemzet, Magyarország van és amely sok esetben még a trianoni békeszerződés szigorú korlátai r között engedélyezett lehetőségek megteremtését és kihasználását sem engedi meg, és a hadsereg harci készségének kárára van és takarékosságra kény szerit. A legutóbbi költségvetés tárgyalása során részletesen ismertettem azt a mai viszonyok között teljességgel helyrehozhatatlan hátrányt, amelyben ugy a hadsereg száma, mint pedig különösen a hadsereg felszerelése, harci eszközökkel való ellátása tekintetében a mi kis hadseregünk Európa egyéb, többi nemzeteivel, különösen a bennünket körülvevő kisentente nemzetekké] szemben áll. Hivatkoztam arra, hogy ezen lehetetlen, lealázó és minden nemzetközi joggal ellenkező helyzetnek oka a trianoni békeszerződésnek részben túlszigoruam részben -pedig teljesen egyoldalúan való végrehajtásában keresendő. A trianoni békeszerződés kiinduló pontja az volt, hogy Európában olyan helyzetet kell teremteni, amely lehetetlenné teszi ujabb háborúk megindítását és lefolytatását, hogy évi május hó 20-án, csütörtökön,- 35 olyan fórum teremtessék, amely a nemzetek közötti vitás kérdéseket fegyverek kizárásával, az igazság és méltányosság követelményeinek megfelelőieg fogja elintézni. Ezen megállapodásokkal kapcsolatban súlyos kötelezettség-ek hárittattak a legyőzött nemzetekre, de kötelezettséget vállaltak maguk a győztes nemzetek is. A legyőzött nemzetekre kötelezettségek hárultak a hadseregek teljes lefegyverzésével kapcsolatban, de kötelezettségek hárultak magukra a győztes államokra is a tekintetben, hogy az első lépés megtétele s a legyőzött hatalmaknak a békeszerződésben megállapított mértékre történendő lefegyverzése után megkezdik ők is hadseregeik lefegyverzését olyan mértékben, amely minimális mértéket és menynyiséget megkövetel az ő saját belső biztonságuknak fentartása és biztosítása. Mi történt a szerződés kelte és megkötése után eltelt hosszú idő óta? Az történt, hogy amig mi, legyőzött nemzetek a legbecsületesebb módon eleget tettünk a ránkháritott, de részben vállalt kötelezettségeinknek, sőt sok mértékben a ránk hárított kötelezettségeken túlmenő mértékben is, (Lendvai István: Ez a trianoni becsület!) addig viszont hiába vártuk és várjuk még ma is azt, hogy a győztes nemzetek az általuk hangoztatott és a békeszerződésben magukra nézve is kötelezően vállalt második lépést, a saját hadseregeik lefegyverzését megkezdjék, ellenkezőleg, egész Európa lázasan fegyverkezik és ezek között a nemzetek között valóságos versengés folyik hadseregeiknek mennél tökéletesebb fegyvernemekkel való ellátása tárgyában. A leszerelési aktust tehát nagyon is egyoldalúan, kizárólag a legyőzött nemzetek kárára hajtották végre, ami által a győztes hatalmaknak a legyőzöttekkel szemben hatalmi túlsúlya igen természetesen csak fokozott mértékben emelkedett. Már ezen körülmény magában véve felette igazságtalan és lealázó, mert hiszen a nemzeteknek ez a két csoportra, győztesekre és legyőzőitekre való elosztása örökké nem maradhat meg és a barátságos nemzetközi érintkezésnek egyszer mégis csak kezdetét kell vennie, amidőn természetesen az ilyen megkülönböztetéseknek meg kell szünniök. Különösen szembetűnő azonban ezen helyzet sérelmes volta akkor, ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy a nemzetek közötti sérelmek és ütközőpontok kiküszöbölésére azoknak az igazság és méltányosság követelményeinek megfelelő módon való elintézésére hivatott szerv, az úgynevezett nemzetközi döntőbíróság azokat a reményeket, amelyeket hozzá fűztünk, egyáltalában nem töltötte be. (Erdélyi Aladár: Sajnos!) Magunkra vállaltuk a lealázó békét, hozzájárultunk hadsereerünk teljes leszereléséhez abban a reményben, hogy az ellenségeskedésfokozta gyűlöletet fel fogja váltani idővel az engesztelődés szelleme és hogy a gyűlölet és bosszuérzés-okozta igazságtalanságokat idővel jóvá fogja tenni a döntésre hivatott nemzetek igazságérzése. Ezen jogos reményünkben mindezideig azonban keserűen kellett csalódnunk. (Ufjy\ van! TJgy van!) Jogos panaszaink a Népszövetségnél meghallgatásra nem találtak, sőt még azt se tudtuk elérni, hogy jogos panaszaink tárgyalás alá vétettek volna. Hiszen erről a kérdésről néhány nappal ezelőtt fulmináns, meggyőző szép beszédet mondott itt Lukács György t. képviselőtársunk, ugyhogv a kérdésnek evvel a résziével a magam részéről foglalkozni nem is óhajtok, csak annak konstatál ására szorítkozom, hogy, sajnos, a NénsKÖvetség azokat a reményeket, melyeket hozzá mi, 5*