Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-566

386 A nemzetgyűlés 566. ülése 1926. évi június hó 2-án, szerdán. ban, hogy íme, telve a kassza, ez az állam minden kötelezettségnek eleget tud tenni az ententtal szerűben, sőt igénybe sem veszi azokat a megszavazott hiteleket, amelyekkel működhetett volna, az 500 millió arany helyett megelégszik annak felével is, mert ez a nemzet elég erős ahhoz, hogy a maga nagy baját kinyögje. Hát t. minister nr, fagyjon meg a mosoly az ön ajkán, amidőn ebben a Házban mosolyogni merészel, fagyjon meg a mosoly, amikor az igen t. minister nr magasztalni és dicsőíteni merészeli azt az adópolitikát, azt az adórendszert, amely alatt 8 millió magyar sir, jajgat és nyög. Az a pénzügyi politika, amelyet a t. pénzügyminister nr ebben a Házban a maga expozéiban annyira magasztal, a világ legbrutálisabb, legszerencsétlenebb és legkíméletlenebb pénzügyi politikája, mert lassanként nem lesz ebben az országban egyetlen ember sem, aki ezt a pénzügyi politikát kibirja. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Rothenstein Mór: De ő kibirja! — Dénes István: Ez a hiba! — Derültség.) De azok a nagybirtokos urak, az ezerholdak boldog tulajdonosai, akik játszi szivvel és könnyű lélekkel szavazzák meg itt a költségvetést, az appropriációt és a különféle adók számtalan nemét, (Dénes István: Ugy sem ők fizetik!) ezek az igen t. nagybirtokosezerholdasok se bizzák el magukat, mert a hógörgeteg, a lavina nem áll meg az első borókacserjénél; ha a hógörgeteg megindul, végigfut a lejtőn és kímélet nélkül seper el maga előtt minden akadályt. Ne bizzák el magukat ma azok az igen t. ezerholdasok, akiknek kasszájában talán még maradt egy kicsi és akik azt hiszik, hogy ezt a borzalmas és kíméletlen pénzügyi politikát, ezt a pénzügyi anarchiát és diktatúrát, amely itt van, át fogjuk élni. Ne bizzák el magukat, mert biztosak lehetnek benne, — bár mi nem kívánjuk nekik — hogy a bankok újra az ezerholdasok váltóit fogják felülbírálni. Mi már biztosak vagyunk benne, hogy az adó miatt fogják eladni az ezerből das csikaikat és váltókkal fognak a bankokba nyargalni. Mi már biztosak vagyunk benne, hogy azok a szüztiszta telekkönyvek, amelyekről egy háború borzalmai vérrel törölték le a tintát és tisztává tették azokat a lapokat: azok a lapok újra uj rovatokat nyernek azokat a rovatokat újra teleírják a telekkönyvvezetők apró szarkaláb-betükkel. Minden ezerholdasra rá fog feküdni a moloch, rá fog feküdni az a nagy teher, amely teher alatt ők is el fognak pusztulni, ök is el fognak pusztulni ugy, amint elpusztult ennek az országnak ma már minden egyes társadalmi rétege, mert rajtuk kivül ebben az országban ma már nincs mosolygó ember; mert rajtuk kivül ebben az országban nincs már egyetlen társadalmi osztály, amely ne a végső fájdalmát nyögné és amely nem számolt volna már le az élettel. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon!) Ha nézzük az egyes társadalmi osztályokat és vizsgáljuk, hogy az egyes társadalmi osztályok a szanáláson hogyan jutottak át és vesszük először a leghatalmasabb, a legnagyobb tömeget, amely ennek az országnak a többsége, a magyar törpebirtokososztályt, a földmunkásságot és a kisgazda osztályt, azaz a magyar történelmi parasztságot, (Kiss Menybért: Ez a legelső!) akkor megállapíthatjuk, hogy ez a legnagyobb magyar társadalmi osztály teljesen tönkrement. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon,) Ez a társadalmi osztály ma már olyan helyzetben van, hogy nemcsak adóját nem tudja megfizetni, de ha megjelenik nála a végrehajtó, könyörög, hogy csak addig várjon, amig visszajön a bankból, ahol ma már 200—300 ezer koronácskát is csak bekebelezés mellett folyósítanak. (Cserti József: 25 százalékra!) Uzsorakamatra kénytelen felvenni az egy-két holdas kisgazda, törpebirtokos azt az adót, amelyet az igen t. pénzügyi kormányzat erre a dicső szanálásra, erre a nagy műre kiprésel belőle. (Dénes István: Na, nem sokáig tűrik már a dolgot. — Zaj.) Ha látjuk ezeket, megdöbbenünk, mert tudjuk, hogy Magyarország földmives lakosságának igen nagy százaléka kereste meg a maga mindennapi kenyerét Krisztus Urunk vérével, a bor termelésével. Tudjuk, hogy vannak vármegyék, hatalmas vidékek, hegyláncok, ott, a Dunántúli dombos vidéken aranyló rizlinget termelő hegyek, melyek lakossága abból élt, abból kereste meg nemcsak mindennapi betevő falatját, hanem adóját is

v az a lakosság, amely a hegyen a szőlőtőkék mellett nagy munkát végzett. Most egy katasztrofális szanálás és egy katasztrofális gazdasági politika után odajutottunk, hogy három esztendő termése fekszik a pincékben, a hegyoldalon; odajutottunk, hogy a magyar bort nem szagolja többé a zsidó, csak a finánc; odajutottunk, hogy egy liter magyar bor ára (Kiss Menyhért: Olcsóbb, mint a szódavíz!) 1800—2000 korona ugyanakkor, — amint a t. közbeszóló képviselőtársam mondja — amikor a hét decis szódavíz üvegje vidéken 3000, sőt itt-ott 3500 korona (Dénes István: örvendezz* ó magyar nép e nagyszerű gazdasági politika felett! — Zsirkay János: A zsidó most a szódavizet szagolja! — Derültség. — Kiss Menyhért: A vám Budapesten 2850 korona egy liter borra!) s egy-egy városban a borfogyasztási adó 2850 korona. Amikor olyan pénzügyi politikát látunk ebben az országban, (Kiss Menyhért: Dicső politika, magasztaljuk!) hogy arra a borra, amelynek minden egyes cseppje egy-egy verejtékcsepp, nagyobb fogyasztási adót raknak, mint amennyi a bor ára, amikor a bor árát ezzel a politikával annyira lehajtották, hogy a vizért, — az istenadta vizért — amely a földből buzog és amelyet szénsavval telítenek, az iparos, a gyáros kétszer annyit merészel kérni, mint a borért, (Kiss Menyhért: Mégis kaüia!) pedig azt a szódavizet nem ikell kapálni (Dénes István: Nem ám! — Derültség.) arra nem kell 10—12 ezer koronás rézgálicot fogyasztani, azt nem kell évenkint háromszor-négyszer permetezni, (Kiss Menyhért: Sőt ötször is!) cl XX ct ct szódavizre korántsem esik olyan hatalmas termelési költség, mint amennyi a borra, akkor kétségbeesve állunk meg itt, (Dénes István: Bölcs gazdasági politika ez! — Kiss Menyhért: Na, kisgazdák! — Dénes István: Nemzeti és keresztény kisgazdapárt! — Kiss Menyhért: Keresztyén és nemzetyi! — Derültség.) nem tudjuk, hogy a túloldalon ülő t. barátaink száraz ágon hallgató ajakkal meddig ülnek, azoífc az agrár-mungók, akik csizmában földmives-kerületeket képviselve, nem vonják felelősségre ezt a kormányzatot azért a politikáért, amellyel tönkreteszik a magyar kisagrár-társadalmat, (Kiss Menyhért: Csak a csizma maradt meg!) Tisztelt barátaim, (Derültség a jobboldalon.) illetőleg t. Nemzetgyűlés!^ (Kószó István: Na, ez már egészen hordó tetejére való beszéd!) A borról^ beszélek és igy a hordó is stílszerű. (Esztergályos János: Önök még a hordóra se mernek állani! — Dénes István: Ök képezik

1 a hordó belső részét: üresek!) Méltóztassék

1 elhinni, hogy azok a t. képviselőtársaim, akik