Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-566

354 A nemzetgyűlés 566. ülése 1926. évi június hó 2-án

} szerdán. tettek rajta.. A kereskedő az egyetlen, aki nem kap segítséget. Nem is kért soiha segítséget, csak azt akarta, engedjék őt szabadon dolgozni. Az inzolvenciáknak gyökerét kell megtalálnunk. Hol van ezeknek gyökere? Hogyan lehetséges, hogy azok a nagyeégek, amelyek Nagy-Magyarországon olyan szolidak voltak mindenkor, egyszerre igy elpusztulnak? Ez azon múlik, hogy a kiskereskedők nem tudnak fizetni, hogy a kiskereskedők olyan helyzetbe kerültek, hogy nekik nem fizetnek és igy ők sem tudnak tovább fizetni a nagykereskedőknek. Itt tényleg kellene valamit tenni, hogy a kiskereskedelmet valahogyan szintén talpra állítsuk. Itt arra akarom kérni a kormányt, hogy ha lehetséges, tegye ezeknek a kiskereskedőknek is lehetővé, hogy hitelt kapjanakmert a nagybankoknál nem kapnak hitelt, ez ki van zárva, hiszen ma a nagykereskedő, a nagyiparos is nehezen kap hitelt. Én tehát a következő határozati javaslatot vagyok bátor beadni (olvassa): »Tekintettel arra, hogy a kiskereskedelemnek számos hitelképes és értékos tagja a hitelélet mai átmeneti zavarai következtében hitelhez jutni nem tud és ennek következtében könnyen vállhatik a gazdasági válság áldozatává, utasitja a nemzetgyűlés a pénzügyministert, hogy arra alkalmas szervei, Budapesten a Budapesti Kisipari Hitelintézet utján 100 milliárd korona összegű hitelt bocsásson a legsürgősebben az erre érdemes hitelképes kereskedők rendelkezésére. Utasitja a nemzetgyűlés a pénzügyministert, hogy a kiskereskedői hitelek szétosztása ugyanolyan módon bonyolittassék le, mint ahogyan a kisipari hitelek szétosztása történt-« De azt is látom a másik oldalon, hogy a kereskedelemről mindent szabad büntetlenül elmondani. Végtelen szomorúságra hangol engem az a körülmény, hogy a t. ministerelnök ur is egyszer talán rossz kedvében, vagy valami más okból olyan kijelentésre ragadtatta magát, amelyet az ország fejétől n.em vártunk volna. Amikor a ministerelnök ur a mezőgazdasági kamarák deputáeióját fogadta, amely azt mondotta neki, hogy 2—3 millió hektoliter borfelesleg van és adóelengedést kért, akkor a ministerelnök ur a következőképen felelt a deputációnak (olvassa): »Az engedmények te í'én rossz tapasztalatai vannak. Más téren is tett engedményeket az érdekeltségek kívánságára, ezek azonban nem a termelők hanem a közvetítő kereskedelem zsebébe vándoroltak. Felemlíti a tarifaengedményeket és a forgalmi adó-engedményeket, amelyek következménye nem az általános olcsóbbodás volt, hanem a közvetítő kereskedelemnek több nyereséghez való juttatása. Ha azonban a szőlő- és bortermelők garanciát adnak arra, hogy ez az engedmény, amelyet az állam e téren ád, nem a korcsmárosok és a kereskedők zsebébe vándorol, hanem ténylegesen emelni fogja a fogyasztást és a bor árát leszállítja a kimérésnél, (Szomjas Gusztáv: Az a lényeg, hogy a fogyasztást növelje!) akkor örömmel adja meg a kért engedményt. Mindaddig, amig az eladási oldalon nem lát garanciát arra, hogy az állam nem a kereskedőket és a kocsmárosokat gazdagítja, addig az engedményhez nem járulhat hozzá.« Tovább ismét ezt mondja (olvassa): -Ismételten hangsúlyozza azonban, hogy garancia nélkül a leghatározottabban tiltakozik az ellen, inert az állam nincs abban a helyzetben, hogy a kereskedőket jogtalan előnyökhöz juttassa.« A vége természetesen az, hogy a küldöttség köszönettel és megnyugvással vette tudomásul a ministerelnök ur válaszát. T. uraim, igazán azt méltóztatnak hinni, hogy a kereskedők az okai ennek a borválságnak? Hiszen a kereskedők voltak azok, akik az utat megcsinálták a külföldre a bor számára. Hiszen a magyar bor annakidején a kereskedők kezén át kiment egészen Hamburgig, kiment olykor Amerikába is s a világ

1 minden tájékára. A kereskedők tették naggyá a borkereskedelmet s az ő munkájuk révén lett lehetségessé, hogy Magyarország bortermelése olyan erősen gyarapodott, mint ahogyan gyarapodott. (Leyidvai István: közbeszól.) Miután emlékeztet t. képviselőtársam erre, ki kell jelentenem, hogy mi sohasem vettük védelmünkbe a borhamisitókat, sőt ellenkezőleg, erősebben kárhoztatjuk őket, mint akárki más; a legszívesebben felakasztatnók azokat, akik ezt csinálták. De vegye tudomásul t. képviselőtársam, hogy a magyar bor hírnevének aláhanyatlása Darányi minister nevéhez fűződik, aki a borhamisitásokat, az Engel-féile hamisításokat Magyarországon és a külföldön közzétette, úgyhogy Marienbadban és Karlsbadban 'kurták, hogy: magyar borokat pedig nem tartunk. Ez idézte elő ezt a hanyatlást. Ez ugyanolyan káros volt akkor, mint a mostani időkben a frankhamisítás és ugyanannyit ártott a mi bortermelésünknek. (Zaj.) Miért tettük tönkre hírünket? Ha hamisítanak, zárjuk el azokat, akik hamisítanak, de az egész bortermelést nem szabad tönkretenni. Ezt, azt hiszem, utólag a történelmi igazság szerint mindenki el fogja ismerni. A borhamisitókat nem védi senki a világon, nincs senti, aki védené őket, de az még nem indok arra: das Kind mit dem Bade ausgiessen, nem indok arra, hogy az egész borkereskedelem jó hírét tönkretegyük a külföldön. Balgaság volt a mi részünkről azt hinni, hogy az ilyen dolgok a mi határainkon belül maradnak, mert hiszen ellenfeleink és ellenségeink kihasználták ezeket az egész vonalon és tönkretették borkereskedelmünket. (Ugy van! jobbfelől.) De menjünk e^y lépéssel tovább. Mi az oka annak, hogy borunk nem megy külföldre? Nem a közgazdaságunkban rejlő hibáik az okai ennék? Miért nem csinálhattuk meg előbb kereskedelmi szerződéseinket ugy ahogy Olaszszág megcsinálta a különböző államokkal? (Eqy hang jobbfelől: Kettőn áll a vásár!) Miért áll ugy a dolog, hogy nekünk összesen hat tarifaszerződésünk van és 17 legtöbb kedvezményes szerződésünk? (Gaal Gaston: A túlzott iparvédelem miatt történt!) Miért van az, hogy a behozatali cikkekneik kétharmad része — ^mint Paupera utolsó cikkében kifej tette — még nincs szabályozva, hanem a vámtarifa szerint jön be, a kivitelnek pedig fele még nincs szabályozva? Hiszen Walko, az önök ministere, amikor a vámtarifát csináltuk és mi szót^ emeltünk az ellen, megígérte, hogy 1924 végére meglesznek a legszükségesebb vámszerződések. Önök zsirálták az ő Ígéretét, die mégis még ma is ott tartunk, hogy kétharmadrész az egyik oldalon, felerész pedig a másik oldalon nincs szabályozva. Bethlen ministerelnök ur felelőssé akarja tenni a kereskedelmet, fél hogy a kereskedők zsebebe vándorol az adóelengedés és a kereskedőket ezzel becsületükben mélyen megsérti. (Szomjas Gusztáv közbeszól.) T. képviselőtársaim, én szívesen beszélek a túlzó iparpártolásról is, most azonban Bethlen ministerelnök úrról óhajtok beszélni, aki indokolatlanul lealacsonyította a kereskedelmet az egész vonalon. A t. minister urak nézzenek körül a saját portájukon és elsősorban csinálják meg azokat a vámszerződéseket, amelyek