Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-565
Ä rtëmzoïgyûlês 565. ülése 1926. évi június hó 1-én, kedden. â37 mert elintézetlen, az idegenek ellenőrző hivatalában kellett jelentkeznie, ott az iratokat újból beszereznie s azt mondták, tessék útlevelet beszerezni, mire az illető elmegy az idegeneket ellenőrző hivatalból, amely a rendőrségen van, a szokásos útlevelet beszerezni, ott kisütik, hogy nem magyar állampolgár, nem adnak útlevelet, hanem ha román, küldik a román követségre, ha jugoszláv, akkor -a jugoszláv s ha cseh, a eseh követségre, hogy ott szerezzen be útlevelet és azzal jelentkezzék, mert egyébként a tartózkodási engedélye meghosszabbítva nem lesz. Az illető elmegy a román, vagy jugoszláv, vagy cseh követségre, ott pedig elutasítják és azt mondják, hogy maga tulajdonkép nem román, vagy nem cseh alattvaló, mert már oly régen lakik itt Magyarországon, hogy román, cseh, vagy jugoszláv állampolgárságot elvesztettéhez okból nem adhatunk ki útlevelet, hanem menjen a magyar hatósághoz és azoktól kérjen. Tehát valósággal megbolonditják a lakosságot, ide-oda küldözgetik az embereket. Méltóztassék elgondolni, hogy milyen kétségbeejtő helyzetben lehetnek ezek az emberek, milyen súlyos kiadásokat is okoznak nekik azzal, hogy munkából ki kell maradniok. Hozzám számosan jönnek nap-nap után panaszkodni, hogy 9 órára beidézték őket az idegenek ellenőrző hivatalába, ott vár az illető türelmesen, végre elérkezik a 2 óra, a sor nem került reá, mert beidézték ugyan, de 2 óra elmúlt és akkor a rendőrtisztviselő kijelenti, hogy akinek az ügye ezideig nem nyert elintézést, holnap tessék újra eljönni és a kálvária másnap újból kezdődik. Épen az előbb bizonyítottam, hogy milyen nehéz a megélhetés, milyen kevés a kereset, s ezrek és ezrek keresetét még azzal is csorbitják, hogy folyton járkálniuk kell a hivatalokba, ott ki vannak téve várakozásnak, időmúlásnak, sőt a legbizonytalanabb helyzetnek, mert teljesen annak a hatósági közegnek a szeszélyétől függ, hogy mennyi időre adja meg a tartózkodási engedélyt. Hozzám jöttek esetekkel, mindent tüzetesen elmondtak és meg tudtam állapitani, hogy azonos esetekben a kijelölt rendőrhatósági tisztviselő az egyik esetben három hónapra adott tartózkodási engedélyt, a másik esetben hat hónapra, sőt találkoztam olyan esettel is, midőn egy esztendőre adta meg, illetve egy esztendei időt szabott a hiányzó iratok beszerzésére. Egy ember szeszélyének kitenni egy állampolgár nyugalmát és ilyen bizonytalan helyzetbe lehessen sodorni és ilyen helyzetben tartani állandóan! Én azt hiszem, hogy ez az optálási és honositási kérdés tényleg megérett már arra, hogy radikálisan megoldassék és pedig olyan módon, hogy ezektől a különböző vexaturáktól mentesüljenek az érdekeltek. Itt nem arról van szó, hogy zsidóknak nem akarnak adni honossági bizonyítványt, itt tisztára arról van szó, hogy az idegeneket ellenŐrző hivatalban jelentkezni kell mindazoknak a vérbeli magyaroknak — jó keresztényeknek, reformátusoknak és bizonyára zsidóknak is, — akik annak idején vagy elmulasztottáik saját hibájukból optálási szándékukat bejelenteni, vagy pedig 1 a szükséges okmányokat saját hibájukon kivül nem tudták beszerezni, mert a megszállott területekkel nem állottak megfelelő érintkezésben, elküldött megkereső levelükre választ nem adtak és igy hiábavaló volt minden kisérletezés, az meddőnek bizonyult. Joggal mondhatom tehát, hogy saját hibiájukon kivül kerültek abba a helyzetbe, hogy a szükséges okiratokat beszerezni nem tudták. Ez okból ők jelentkezni kénytelenek az idegeneket ellenőrző hivatalban, az idegeneket ellenőrző hivatalban pedig olyan módon vexálják őket, mint ahogy azt én itt kifejtettem. Ez tarthatatlan állapot. Nap-nap után jönnek hozzám kétségbeesett emberek és azt mondják, hogy: kérem, a jövő hónap elsején lej határidő, amelyet kitűztek nekem arra, hogy szerezzek útlevelet; már eljártam a rendőrségnél s a rendőrség azt mondja, hogy menjek a román konzulátusra, a román konzulátuson pedig azt mondták, hogy menjek a rendőrségre; adjon nekem tanácsot, hogy mit csináljak, hogyan szerezzem be az útlevelet, mert azt mondotta az a rendőrtisztviselő, hogy ha a kitűzött időpontig nem lesz útlevél, akkor tartózkodási engedélymeghosszabbitás nincs^ és ki lesz utasítva! Én azt -hiszem, nem ez a célja ennek az egész optálásnak és a trianoni békeszerződés aláirása alkalmával akármire köteleztetett is a kormány, arra semmiképen sem köteleztetett, hogy vérbeli magyarokat ilyen módon üldözzenek, kiutasításra Ítéljenek, állandó bizonytalanságban és kétségbeesésben tartsanak. Vannak közöttük számosan olyanok, akik családosak s akiknek egész életexisztenciája ide van lekötve, mert úgyszólván itt nőttek fel, itt szereztek maguknak megélhetési lehetőséget és ha kiutasittatnak, akkor egy egészen uj területre találnak, amelyet talán már kisgyermekkorukban elhagytak, ott ismerősük nincs és még bizonytalanabb, még kétségbeejtőbb helyzetbe juthatnának. Ilyenkor legtöbbnyire az szokott megtörténni, hogy miután az illetőnek magyar állampolgársága nincs elintézve és — tegyük fel, hogy Romániáról van szó — román állampolgárságát mar elvesztette, a magyar hatóság ^ kiutasítja, vagyis eltoloncolja. A román határon azután megállapítják, hogy román állampolgársága még nincs megszerezve, nem román állampolgár, nem veszik át. S amig Magyarország Romániával diplomáciai utón nem dönti el, hogy az illetők magyar állampolgárok-e vagy román állampolgárok, beviszik őket a toloncházba s ott kell sinylődniök és valósággal megférgesedniök, amig végre vagy kiviszik őket az illetékes országba vagy pedig véletlenül — ha jó szerencséjük van — itt maradhatnak Magyarországon. (Saly Endre: Ha meg nem hal közben!) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Ezek oly állapotok, amelyeket igy hagyni nem lehet és azt hiszem, a belügyminister urnák nem lehet a bosszú érzetével eltelve lennie. (Rothenstein Mór: Nem ér rá ilyenekkel foglalkozni! — Szomjas Gusztáv: 60.000 ilyen kérvény van!) A belügyminister urnák erre vonatkozó ténykedését _ mindenesetre kifogásolnom kell. (Rothenstein Mór: Most azon töri a fejét, hogy melyik lapot tiltsa be!) A minister urnák van pl. egy felhatalmazása^ arra, hogy a zsidó vallásúak visszahonositásához egyedül a belügyminister jóváhagyása szükséges, illetőleg megvan a belügyministernek a visszavetési joga. Teljesen a belügyminister úrtól függ, hogy a zsidó vallású emberek lehetnek-e magyar állampolgárok vagy nem lehetnek. (Rothenstein Mór: Azokat nem szeretik! —• Szabó István (sókor ópátkai): Halljuk ezt a r munkásügyet!) Tessék nyugalommal lenni, én elmondom! (Szabó István (sókorópátkai): Ne tessék félni tőle! — Rothenstein Mór: Csak türelem! — Szabó István (sókorópátkai): Ne tessék félni ' tőle !) Nem félek én, képviselő ur, elmondom.
