Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

330 Ä nemzetgyűlés 565. ülése 1926. évi június hó 1-én, kedden. vezetőségnek az igazgatóság adja tudtára ezeket, a művezetőség meg a munkásságnak hozzák tudomására s ezzel az egész intézkedés be van fejezve ; aki pedig az intézkedésnek nem veti magát alá, annak le is ut, fel is ut, s az ilyen munkásnak a hosszú, végeláthatatlan munkanélküliség az osztályrésze. Mondom, nem kívánom a nemzetgyűlést untatni azzal, hogy több ilyen diszpoziciót felolvassak ; de ettől eltekintve is meg kell említenem, hogy a munkáltatók, érezve a gazdasági válság következtében azt, hogy a munkások legyengültek, elerőtlenedtek, ők pedig megerősödtek, tehát egyoldalú intézkedéseket hajtanak végre ugy a munkaidő megváltoztatása, mint a munkabérek lesüllyesztése tekintetében. Erre vonatkozólag szintén egy konkrétumot vagyok bátor a nemzetgyűlésnek dokumentálniUgyancsak az előbb emiitett üzemről, a FriedrichSiemens müvekről van szó. Ez az üzem egyszerűen levélben hozza tudomására egy munkásnak, hogy tekintettel arra, miszerint a szerelési munkák befejeztettek, órabérét május 3-ikától kezdődőleg 11.000 K-ról 9.000 K-ra voltunk kénytelenek mérsékelni. Ezt nem én produkálom, hanem ez egy gyárvezetőségnek hivatalos levele. Ez igazolja azt, hogy egy szerelő szakmunkásnak az órabérét, akit a gyár gépek szerelésére küldött ki — tehát csak képzett, kiváló munkás lehet az illető — mert szerelési munka nincs, 11.000 K-ról 9.000 K-ra szállítják le. Ebből az egy esetből következtetni lehet az ipari üzemek mai munkabéreire. Nem is merek a segédmunkások és a női munkások béreiről beszélni, mert valósággal kétségbe kell esni mindenkinek azok hallatára. Olyan hihetetlen alacsony összegeket adnak családanyáknak, hogyha abból a villamos költséget fedezik, kereseti adójukat és a betegsegélyző járulékot befizetik, alig visznek haza néhány kg. kenyérre valót. Heti 80.000—100.000-120.000 koronás keresettel engednek útra többgyermekes családanyákat, akik talán gondozatlanul hagyják otthon gyermekeiket, azért hogy valamelyik gyárvállalatban gyermekeik részére ha egyebet nem, talán kenyeret biztosítsanak. Olyan szemérmetlen és lelkiismeretlen azonban a kapitalizmus, hogy nem törődik azzal, hogy ugyan mit tudnak venni ebből a bérből a munkások, hanem egyszerűen azt állapitja meg, hogy milyen munkabérek kellenek ahhoz, hogy az üzemet fenntartsa, illetőleg az üzemből ki tudja-e hozni azt a profitot, amelyre számítása szerint neki szüksége van. Semmiesetre sem elégednek meg olyan profittal, amelyet talán a tőkének bankban való elhelyezésével el lehet érni, hanem mindenki meg lehet győződve, hogy lényegesen nagyobb profitot akarnak biztositani ennél, mert egyébként nem hoznák meg azt a rizikót, hogy ipari vállalatokba fektessenek összegeket, ha ezzel csak annyi hasznot tudnának elérni, mint amennyit a tőkének bankban való elhelyezése biztosit. Azok, akik tőkéjüket ipari vállalatokba fektetik, ezt nem azért teszik, mert az ipart szeretik és munkát akarnak biztositani a munkásságnak, hanem azért, mert az ipari vállalkozással magasabb hasznot remélnek elérni, mint amennyit tőkéjüknek bankban való elhelyezése biztositana. Ezt a magasabb lehetőséget azonban ugy érik el, hogy a jól képzett ipari szakmunkásoknak 5—7000, — sőt amint ez az eset bizonyítja — a kiválóan képzett szakmunkásoknak talán 9—10.000 koronás óránkénti keresetet biztosítanak, nem beszélve a 3—4000 koronás segédmunkás-bérekről és az 1500—1800 koronás női munkásbérekről. Itt kellene előállni a kormánynak és védelmébe venni a kizsákmányolt munkásokat, mert nemcsak a munkások vannak ebben a helyzetben, hanem mindenki, aki bérért, fizetésért dolgozik. Ha a kereskedelmi alkalmazottak, vagy a magántisztviselők kereseti viszonyait vizsgáljuk, ugyanilyen elszomorító, súlyos adatokat találunk. De mehetünk a magasabb régiókba is. Banktisztviselőnek lenni valamikor a békeidőben mindig valami fenkölt gondolat volt. Ma azonban, ha megvizsgáljuk a banktisztviselők fizetési viszonyait, itt is azt lehet megállapítani, hogy amint az ipari kapitalizmus kizsákmányolja munkásait, ugy a bankkapitalizmus is kizsákmányolja a maga alkalmazottait, még akkor is, ha azok magasabb iskolát végzett tisztviselők. (Baticz Gyula: És kirabolja a közönséget!) Ily körülmények között teljes joggal lehet a kormánnyal szemben azt a követelést támasztani, hogy amidőn a gazdasági élet ilyen veszedelmesen a tökéletes felborulás felé siet és rohan, közbelépjen és éljen a már törvényerőre emelt intézkedés jogával, hozza működésbe a béregyeztető-hivatalokat és ezekkel állapittassa meg, vájjon van-e jogosultsága a munkabérek ilyen nagymértékű, súlyos eredményű leszállításának, vájjon itt van-e a helye és a lehetősége a munkaidő ily hallatlan mértékű felemelésének. Ezt az állapotot igy tovább tűrni nem lehet. Minden érdekeltség el tudja mondani a maga jajszavát. A közelmúlt napokban hallottuk a gazdák sirámait, Gaal Gaston képviselő ur oly sötét képet festett a gazdákról, mintha a gazdák volnának ennek az országnak a legszerencsétlenebb alanyai. Pedig hol vannak még ezektől az ipari munkások, hol vannak általában a kapitalizmusnak szerencsétlen kizsákmányolt alkalmazottai ! Ma már azt lehet mondani, hogy a dolgozók részére a legelemibb létfeltételnek még az 50%-a sincs biztositva; mert a súlyosan megrosszabbodott kereseti viszonyokhoz hozzá kell még azt is számitani, hogy az ipari üzemek legnagyobb részében a munkaidőt nem lehet kidolgozni, Hetenként három-négy napot dolgoznak. A nemzetgyűlésnek már része volt olyan jelenségekben, mint aminő volt például a salgótarjáni megmozdulás, hogy gyalog akartak ezrek és ezrek e idejönni a fővárosba és a ministereket megkérdezni, hogy vájjon mit akarnak tenni az ő sorsuk megjavitása érdekében. És én figyelmeztetni kívánok : nehogy azt higyjék, hogy Salgótarjánnal el van intézve most már az egész ügy. Már a múltkor emiitettem, hogy nemcsak ott van ez a nyomorúság, hanem általában meg van az egész országban, az ipari alkalmazottaknál, a magánalkalmazottaknál, a mezőgazdasági alkalmazottaknál, a bányatársulatok alkalmazottainak Mindenütt a leghihetetlenebb nyomort, a legkétségbeejtőbb szenvedést lehet találni, mert egyrészt alacsonyak a keresetek, másrészt pedig az alacsony kereset mellett sem lehet az egész hetet kidolgozni, ugy hogy olyan minimális összeg jut keresetképen a munkások kezéhez, hogy abból a legszükségesebb, elsőrangú életszükséglet! cikkeket sem tudják megszerezni. (Baticz Gyula : Azért az adót levonják belőle!) Ezért vagyok kétségbeesve, hogy a kormány nem akar változtatni a maga pénzügyi politikáján. Ezért vagyok kétségbeesve a megajánlási törvényjavaslat tételeinek vizsgálatánál, hogy a kormány nemhogy visszafejlesztené, hanem inkább mindig előre fejleszti, mindig jobban és jobban kifejleszti ezt az adózási rendszert, amely mindig nagyobb és nagyobb terheket ró az adózók vállaira; pedig hát feltártam az adatokat, amelyeket kétségbevonni nem lehet és amelyek mindenkit meggyőzhetnek arról, hogy a helyzet tényleg ez. Márpedig az ország lakosságának nagyobbik hányadát jelenti a dolgozók nagy tömege, és a költségvetés bevétele az ország lakosságának nagyohbik hányadától várható valójában. Mert