Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-556
A nemzetgyűlés 556. ülése 1926. ajánlattal effektive mem-foglalkoztam. Szilágyi igen t. képviselőtársamnak teljesen igaza van abban, hogy ha ez a (külföldi biztoáitálsi kölcsön valóra vált volna, akkor az ebbe belevont érdekeltek jobban jártak volna 10ö%kal is, mint ahogyan járnak ma az állami járadékfizet ós szisztéma j ával. Azonban legyen szabad nekem megemlíteni, hogy nem ott volt a nehézség a kölcsönt nyújtani kivánókkal folytatott tárgyalások folyamán, hogy minő mértékben mérjük ki a hadirokkantak, mondjuk általában a biztositandók részére a járadékot, mert hiszen ők hajlandók lettek volna azt akármilyen nagy öszszegben megszabni, hanem ott volt a nehézség, hogy az ezzel szemben kiszámitott és állandó kincstári teherként szereplő összegnek átvállalása érdekében nem mertünk volna a Nemzetgyűlés elé javaslattal jönni, még pedig azért nem, mert az államkincstárt rendkívül súlyosan és előnytelenül terhelte volna meg ez a biztositási üzlet. Hiszen nyilvánvaló, hogy a külföldi pénzcsoport nem szerelemből jön ide, hanem igen jó üzletet akar csinálni. Igen jó üzletet kivánt csinálni itt az államkincstár terhére. Pillanatnyilag a hadiözvegyek, hadiárvák, hadirokkantak talán jobban jártak volna, azonban az államkincstárt igen súlyos és állandó teher -terhelte volna meg és pedig az évek oly hosszú sorozatán keresztül, hogy ebben nem tudtunk velük semmiképen sem megállapodásra jutni. Nyilvánvaló ugyebár, hogy a tőkecsoportnak nagyösszegü befektetéssel kell elkezdenie az üzlet létrejötte esetén tevékenységét és azután számitva a hadirokkantak, szóval a biztositottak mortalitási percentjére, ez évről-évre csökkent volna, viszont az államkincstár terhére a költségvetésbe beállitott és kezdetben megállapított összeg változatlanul megmaradt volna 20—80—40—50 éven keresztül és mindig ugyanabban a mértékben lett volna esedékes az illető biztosító javára, még akkor is amikor már nem 343.000, hanem talán már csak 2000 vagy 10 vagy talán csak egyetlenegy hadirokkant van az országban. Az alterkáció a kiegyenlítetlen ellentét voltaképen abban volt közöttünk, hogy ők sokkal kisebb mértékben számították a hadirokkantak mortalitásának quotlensét és ennek alapján sokkal hosszabbra akarták nyújtani az évek • sorát, az éveknek azt a seriesét, amelyen keresztül az államkincstár ennek a biztosító pénztárnak adózott volna. A másik okom, amiért nem lelkesedtem magam oly nagyon ezért a gondolatért, az volt, hogy ha én meg tudok állapodni végleges költségvetési összegben, amely a mi véleményünk és a nemzetgyűlés bölcsességének véleménye szerint ki fogja objektive elégíteni legalább minimálisan az összes hadirokkantak, özvegyek és árvák igényeit, később, amikor az ilymódon járadékban részesitetteknek száma csökken a természetes csökkenés révén, nem gondolom, hog3 r a tárca képviselője hajlandó lesz majd a pénzügyminister urnák ajándékozni ezt a költségvetési tételt, amely részlet akkor már nem lesz esedékes a hadirokkantak, özvegyek és árvák részére, hanem a tárca ezeket más, egészségügyi célokra fogja felhasználni. Nevezetesen arról van itt szó, hogy a sokgyermekes családoknak bizonyos prémiumokat szeretnénk azután^ biztosítani r ennek a tételnek felszabaduló részletei terhére. Szó van arról, mint tegnap emiitettem, hogy a falusi védőnői szervezeteket, az egészségügyi és szociálhigiénei védőnői szervezeteket dotáljuk. Ezeknek dotálását az illető közületek részben vállalják, de mindenesetre az államnak is kell viselnie egy évi május hó 20-án, csütörtökön. 27 részt a fehérből és a jövőben ennek a költségnek is itt kivánom megtalálni a fedezetét. Ha a kölcsönbiztositási ügylet politikájával átadtuk volna ezt a tételt a biztosítótársaságnak, akkor ez a tétel a maga egészében elveszett volna 30—40 évre, szóval a megállapított évek hosszú sorozatára. Ami a másik felvetett gondolatot illeti, a következő rovatnál, hogy a hadikölcsönök ügyét valamiképen vegyem figyelembe, a következőket kell megjegyeznem: Szilágyi Lajos igen t. képviselőtársam, ha jól emlékszem, küldöttséget vezetett a ministerelnök ur elé és a kívánságokat és javaslatokat memorandum alakjában felterjesztette a ministerelnök úrhoz. A ministerelnök ur ezt átküldette hozzám azzal a kérelemmel, hogy szakszerűen^ nézzem meg a memorandum tartalmát és azután igyekezzem a pénzügyminister^ úrral a szoeiálkaritativ valorizáció érdekében valamiképen megállapodásra jutni, amely alkalmas legyen arra, hogy a ministeritanács foglalkozhasson vele. A hadikölcsönök valorizációjának kérdését szeretném ebből a vitából teljesen kikapcsoltnak tekinteni, egyrészt azért, mert nem is tartozik ide, másrészt pedig azért, mert nem érzem magamat kompetensnek, hogy ezt a rendkivül súlyos és átfogó jelentőségű közgazdasági pénzügyi kérdést a magam tárcája szempontjából akár csak ujjam hegyével is érintsem. Arra azonban rá kell mutatnom már most, hogy én a magam részéről teljes mértékben támogatni szeretném azokat a törekvéseket, amelyek legalább a szociálkaritativ kamatvalorizációt — ha nem tőke-, legalább kamatvalorizációt — próbálnák megvalósitani és pedig azokon a momentumokon kivül, amelyeket Szilágyi t. képviselőtársam szives volt felemliteni a kis jegyzők érdekében, különösen azért ^ is, mert a tönkrejutott vagy a tönkrejutás szélén imbolygó magyar középosztály kis egyedei igen nagy mértékben vannak ebben a kérdésben érdekelve. És ha sikerül is megcsinálni a munkahiány esetére szóló javaslatot, ha sikerül is azt az életbe átvinni, még akkor sem tudunk hozzányúlni annak segítségével azokhoz a rétegekhez, amelyekhez a törvény intenciója nem fog tudni elférkőzni. Ennek folytán szükségesnek tartom, hogy pari passu, egyenlő lépéssel, azzal a másik törekvéssel ennek a szociális karitativ valorizációnak kérdése is valami megoldást nyerjen. Ez természetesen megint pénzügyi kérdés és mivel én minden szállal függök a pénzügyminister úrtól, ennek következtében én itt döntő jelentőségű kijelentést nem tehetek, csak a magam hajlandóságát tudom a t. Nemzetgyűlés előtt hangsúlyozni. És bocsánatot kérek a hosszabb felszólalásért, amellyel dokumentálni kívántam azt, hogy nem húzódozom a t. képviselő urak gondolataira való válaszadástól. (Általános helyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A rovat meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következnek a beruházások. 1. rovat. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék felolvasni! Forgács Miklós jegyző (olvassa): »Beruházások. 1. Rovat. A székesfehérvári hadiárvaintézetnél kőépületek emelésének részleges költségeire 79.200 P.« Elnök : Megszavazta tik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »2. Rovat. Az állami művégtaggyár műhelyének átépítési költségeire 16.000 P-« 4*
