Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-564
A nemzetgyűlés 564. ülése 1926. évi május hó 31-én, hétfőn. 283 deznek a maguk körében ilyen előadásokat. Ezek tehát mind olyan terhek, amelyek sújtják a lakosságot, de a tisztviselőknek bevételt jelentenek, úgyhogy itt nem szabad kikapcsolni ezlt a kérdést, hanem igenis, fel kell említeni, ha objektiven akarjuk elbírálni az egész ügyet. Még egy szempont van, az t. i., hogy szeretném tudni, hogy azok az illetmények, amelyeket annakidején felvettek a státusrendezésiiéi, tényleg a megfelelő illetmények-e vagy pedig azokon kivül jár-e minden hónapban vagy negyedév enkint valami még a tisztviselőknek. Fel kell vetnem ezt a kérdést abból az alkalomból, hogy a fővárosi tisztviselők fizetésrendezése alkalmával azt tapasztaltuk, hogy volt a tisztviselőknek törzsfizetésük, volt állandó külön niunkapótlékuk és volt állandó és rendszeresített negyedévi segélyük. Amikor a kérdés rendezéséhez fogtunk, láttuk, hogy a megállapított tényleges törzsfizetésen kivül a tisztviselőknek egyéb címeken vannak még rendesen járó bevételeik, mert hiszen a külön munkapótíék nem azért járt, mintha ezért be kelleti volna járni külön délután, hanem az rendesen járt akki<r is, ha az illető nem járt be. Amikor a státusrendezésnél differenciák merültek fel, akkor épen a pénzügyministeriumb an adták azt a tanácsot, hogy ha nem lehet ezt a 7j összeget kihozni a ministerium által engedélyezett összegből, akkor jutalmak és segélyek címén vegyenek föl nagyobb összeget és abból adják a tisztviselőknek azt a különbözetet, amelyet nem lehet a státusba beállítani. Most önkéntelenül is felvetődik az a kérdés, hogy a ministeriumokban jutalom és segély címén felvett tételek ezt a^ célt szolgálják-e, vagy pedig más a rendeltetésük, — mert hiszen az egész költségvetés szerkezete általában olyan homályos, hogy abból valami sokat megállapitani nem lehel E z inkább a főbb tételek összefoglalása, de mégis a kérdés helyes elbírálása szempontjából érdektelen az, hogy amit megállapitoítak a státusban, az felel-e meg az illetménynek vagy pedig azon kivül jár-e még legálisan valamelyes más pótlék vagy fizetés. A szanálás gazdasági hatásairól nem akarok itt bővebben beszélni, hiszen ezt Rassay képviselő ur eléggé illusztrálta. A csődökben és öngyilkosságokban vezetünk s ha a szanálásnak van pozitív eredménye,^ akkor ezen az oldalon tényleg pozitív eredményt értünk el. Sajnos, nagyon szomorú eredményt! Ha azonban megnézzük, hogy ezenkivül milyen más eredményt értünk még el, azt látjuk, hogy — amit Rassay képviselő ur csak futólag érintett — például a kereseti lehetőségeknél és a munkanélküliségnél rémesen elijesztő számok tárulnak elénk. Itt vannak a szakszervezeti tanács által Összeállított hivatalos adatok, amelyek helyességét eddig senki sem vonta kétségbe. Ebből azt látjuk, hogy míg 1923-ban, tehát már a háború utáni időben átlag 16.491 munkanélküli volt. tehát a tagok 8-6%-a, addig 1926 januárban a munkanélküliek száma 28,378, vagyis 8-6%-kal szemben 17-7%, februárban ez a szám- 29.135, márciusban 29.218, áprilisban 28.776, vagyis a taglétszámnak 18*7, 19-1 és 18-8%-ka. Hangsúlyozom, hogy ebben a.^ kimutatásban a munkanélküli bányamunkások nem foglaltatnak benne: a. bányamunkások munkanélküliségét megállaratani és azt ellenőrizni rendkívül nehéz és körülményes, mert hiszen legtöbbje, amikor a munkából kilép, -kénytelen a lakását is elhagyni és eltávozni olyan helyekre, ahonnan az ellenőrzése és öszszeírása majdnem lehetetlen. Épen ezért mást nem lehet megállapítani, mint azt, hogy a szakmában mennyi volt a másfél évvel ezelőtt foglalkoztatott munkások száma, mennyi a ma foglalkoztatott munkások száma s a kettő közötti különbözet jelenti azok számát, akik vagy munkanélküliek lettek vagy kénytelenek voltak kivándorolni vagy máshová menni. Ez a szám körülbelül 18—20 ezer között váltakozik; ma ennyivel kevesebb munkás van foglalkoztatva a, bányaiparban. Ha tehát csak ezt a számot adjuk hozzá, akkor kerekösszegben körülbelül 50 ezer azoknak az ipari munkásoknak száma, akik a munkanélküliség folytán keresethiányban szenvednek. De hol van e mellett a falusi munkások nagy tömege, amely nem tud elhelyezkedést találni? Hol vannak azok a munkások, akik a téglaiparban, vidéki téglagyárakban, vidéki kőbányákban voltak foglalkoztatva s akik ma csak szűkösen tudnak foglalkozást találni? Talán a kőbányákban átmenetileg most, amikor az útépítés kissé fellendült, van valamelyes munkaalkalom, de hallottuk a statisztikát, hogy a téglagyárak még tizedrészét sem produkálják annak a mennyiségnek, amelyet előállítani képesek volnának. Mindezt hozzászámítva, nem túlzás, ha azt mondom, hogy ma Magyarországon — hiszen itt alapul lehet venni a munkásbiztosit ó pénztárnál bejelentett tagok létszámát — körülbelül 116.000 a munkanélküli munkások száma. A Vasművek és Gépgyárak Egyesülete a budapesti és teudapestkörnyéki üzemeinél ez év január végén 7%-kal kevesebb t munkást foglalkoztatott, mint az előző év végén, annak ellenére, hogy már az előző év végén is redukált munkáslétszámmal dolgoztak. Ezeknek a munkásoknak támogatásáról az állam semmivel sem gondoskodik, pedig joggal lehetne felvetni azt, hogy ezek a munkások nem a maguk hibájából, hanem a mai társadalmi berendezkedés folytán, az állam helytelen gazdasági politikája következtében váltak keresetnélküliekké, az államnak tehát kötelessége a szociális szempontoktól eltekintve is ezeknek a munkásoknak valamelyes módon átmenetileg segítségére sietni. Én most nem is akarom itt érinteni a szociális szempontokat, amelyeknek tekintetében most az állam igyekszik valamit tenni, bár ez csak egy csepp a tengernyi nyomorúságban. De rál kell mutatnom arra, hogy épen a munkások által alkotott egyesületek, azok az egyesületek, melveket a túloldal részéről sokszor aposztrofálnak, 1925-ben 11,122,406.638 koronát fizettek ki munkanélküli segély címén. Ha pedig belevesszük az összes segélyeket, melyeket betegsegély és egyéb címeken is kifizettek, akkor ezeknek a segélyeknek összege' 16.105,553.366 koronát tett ki. Hol van az állam ezekkel a nagy összegekkel szembeni Hol tette meg az állam e tekintetben kötelességót? Ezt nem látjuk sehol, kivéve azt az egypár ebédeltetési akciót, vagy ehhez hasonló intézkedéseket, amelyekkel a legszegényebb, a legnagyobb nyomorba jutott embereken próbált pillanatnyilag segíteni. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja eh) Ez az év pedig még szomorúbb. Vannak egyesületek, amelyek már ma — pedig még csak az év első öt hónapjában vagyunk — segély fejében több mint egymilliárdot fizettek ki. Hogy milyen arányú a munkanélküliség, az kitűnik abból, hogy 100 egyesületi tag közül 42*