Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-563

260 'A nemzetgyűlés 563. ülése 1926. évi május hó 29-én, szombaton. szegek felélésében, a kiürült lakásoknak hoszszu időn keresztül féltve őrzött s most elkótyavetyélt értékeiben, kincseiben, a zálogházak megnövekedett forgalmában és nem kis mértékben abban az eladósodási r folyamatban, amely már megtalálható az agrárius társadalomban is. Aki tehát nem akar elzárkózni a való élet meglátásától, annak be kell ismernie, hogy ezek az állami költségvetési bevételi többletek nem a munka jövedelméből erednek, hanem ezek a meglevő vagyonok átváltott értékei, amelyeket felhasználnak a költségvetési beállított tételek fedezésére. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Legyen szabad nekem egy másik képet festenem a főbiztos ur optimisztikus képével szemben. A népszövetségi főbiztos ur optimisztikus képével szemben én meg fogom próbálni talán azokat a szineket, amelyek a való élet ábrázolásához közelebb visznek bennünket. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy a magyar kereskedelem — még pedig- ugy a detail-, mint a nagykereskedelem — soha nem látott válságát éli ezekben a napokban. Csak pár statisztikai adat, t. Nemzetgyűlés! 1922-ben a csődönkivüli kényszeregyességek száma 110 volt, 1923-ban 38, 1924-ben 196, 1925-ben pedig már 2009, mig az idei év első negyedében 818 volt. Hasonló emelkedést mutat a csődök szaporodása is. 1922-ben a csődök száma 26, 1923-ban 17, 1924-ben piedier 66 s ez a szám 1925-ben már meghatszorozódik 385 bejelentett csőddel és az 1926. év első negyede e téren is további emelkedést mutat, mert az első három hónap alatt a esődök száma 185-re emelkedett. Ezek a számok a vagyoni romlásnak, a gazdasági tehetetlenségnek csak! azokat az eseteit mutatják, amelyek kitörnek az életre, amelyek megjelennek a csődök: és kényszeregyességek formájában a napvilágon. De nagyon jól tudjuk mindannyian, hogy ez, nem egészen helyes képe a helyzetnek. Hány és hány olyan régi, hosszú, becsületes múltra tekintő kereskedő van, aki a maga üzleti forgalmát már alig tudja fentartani, azt az üzleti forgalmat, amelyet ma már meglévő vagyonának feláldozásával tart fenn, s amely ránézve máír nem jövedelem és nem megélhetés, hameim a biztos elvérzés alapja. (Strausz István: így vannak a gazdák is, nemcsak a kereskedők! Az iparosok is!) Rá fogok mutatni arra is. Utaltak már rá képviselőtársaim, de lehetetlen, hogy mikor ezzel a kérdéssel foglalkozom, magam is ne utaljak az öngyilkosságok számára. Magyarország ma rekordot ért el az öngyilkosságok terén. (Ugy van! half elől. — Klárik Ferenc: Uj háború!) Ha figyelemmel méltóztatnak kisérni az újságok rovatait, méltóztatnak látni, hogy nem ritka az a nap, amikor 20—21 ember kisérli meg eldobni magától az életet és ezeknek az eseteknek 85—90%-ában az anyagi nyomor, a gazdasági tönkremenetel és romlás az inditó ok. (Dénes István: Kanadába 3000 földmunkás vándorolt ki!) Látunk elvadult gyilkosságokat pár fillérért, sok esetben tényleg csak a mindennapi kenyérért, amilyen példák nem voltak azelőtt a magyar közéletben. És akármilyen kényes, de meg kell mondanom, — az eldobott becsületről nem szoktak olyan statisztikát vezetni, mint az eldobott életről — látjuk, hogy a magyar közélet át és átitatódik a korrupcióval. (Ugy van! a szélsőből oldalon.) Látjuk azt is, hogy a korrupció eljut olyan rétegekig és megfertőz olyan rétegeket, amelyeket azelőtt érinthetetleneknek hittünk és vallottunk. A csődök, öngyilkosságok és a bűnügyek statisztikája megfelelő kiegészítést kap a munkanélküliség statisztikájával. A népszövetségi főbiztos ur havi jelentéseiben állandó rovatot nyitott a munkanélküliség kérdésének. Körülbelül 28—29.000 munkáskezet tüntet fel, mint amelyek képviselnék Magyarországon a munkanélküliek számát. (Drozdy Győző: A földmunkások százezreiről nem beszél. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Halász Móric: Kár ezt az okos, szép beszédet elrontani közbeszólásokkal. — Sándor Pál: Csak magánhivatalnok van negyedmillió!) Ez igen csábitó szám, meg kell azonban őszintén vallanom, a statisztikai adatokat feltüntető táblázat jelzi, hogy ez a szám csak a szakszervezeti tanács által nyilvántartott tagok alapján van megállapítva. Ez a szám tehát önmagában is borzasztó, mert végeredményben azt jelzi, hogy a statisztikai alapul szolgáló munkáskezek 18—19%-a teszi a munkanélküliek számát. Rá kell azonban mutatnom arra, hogy mégis bizonyos óvatossággal és felvilágositással kell a közönség elé tárnom a helyzetet, mert épen ezen jelentések következtében sokszor igen alkalmas a hangulat arra, hogy ezt a relativ számot összevetve más államok munkanélküliéinek számával, ugy tüntessék fel a dolgot, mintha Magyarországon a munkanélküliség elenyésző probléma Ápolna. Márpedig ha figyelembe vesszük, hogy a szakszervezeti tanács 1925. évi kimutatása szerint a szakszervezeti tagok száma 125.024 volt, akkor be kell látnunk azt, hogy ez a feltüntetett 28—29.000 munkáskéz csak elenyésző kis hányada azoknak, akik ma Magyarországon nem tudnak munkaalkalomhoz jutni. Hogy ez igy van, erre talán Szeder t. képviselőtársam a koronatanú, aki igazolni fogja azt, hogy a szakszervezeti tanács által adott kimutatásban a földmunkások mindössze 3850-nel szerepelnek. De ha el is tekintek ezektől a kategóriáktól, figyelembe kell vennem azt, hogy a szakszervezetek keretébe nem tartozó szabadfoglalkozásúak csoportja az, amelyet a munkanélküliség tekintetében külön figyelembe kell vennem. (Sándor Pál: Magán- és köztisztviselők!) Idetartoznak nemcsak a magántisztviselők, hanem az ügyvédek, orvosok, mérnökök, művészek, irók, ujságirók és nem kis számban az iparosok és kereskedők és (Szeder Ferenc: És a földmunkások!) akik mind munkájukból akarnak megélni és akiknél a munkanélküliség és keresetnélküliség —• ezt a megkülönböztetést tudatosan használom — a legnagyobb mértékben érezteti hatását. Ugy érzem, hogy felesleges nekem itt élénk sziliekkel ecsetelnem azt a nyomort és nélkülözést, amely ma Magyarország dolgozó társadalmi rétegeiben uralkodik. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Hiszen képviselői hivatásunknál fogva mindannyian napról-napra kerülünk szembe az élet legrettenetesebb, néma tragédiáival. Azok, akik közülünk ipari vagy kereskedelmi vállalatokkal összeköttetésben állanak vagy ha nem. is állanak összeköttetésben, de sejtik róluk, hogy valami befolyásuk lehet, igazolhatják, hogy napról-napra kopogtatnak ajtaikon egyetemet végzett emberek, árvaszéki ülnökök, ügyvédek, orvosok, mérnökök, aki szolgai állást kérnek, hogy mindennapi kenyerüket meg tudják keresni. (Sándor Pál: Volt államtitkárok!) Orvosok, ügyvédek és mérnökök sorsjegyekkel, könyvekkel házalnak szerte-széjjel a városban, hogy mindennapi kenyerüket meg tudják keresni. Ami pedig a legszomorúbb: a lefokozott ambíciók és