Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-563

258 A nemzetgyűlés 563. ülése 1926, államháztartás élete során évenként visszatérő, szokványos megajánlási javaslatok körén. A törvény az öt féléves szanálási időszakot zárja le, hogy megnyisson egyúttal — legalább remélhetőleg megnyisson — egy olyan uj időszakot, amelyben a magyar állam visszanyervén pénzügyi teljes szuverenitását, önmaga intézi államháztartását és közgazdasági életének irányitását. ÍJj határponthoz értünk tehát és én indokoltnak tartom, hogy visszatekintsünk a meglett útra, számbavegyük a jelenlegi helyzetet és szemébe nézzünk a holnap és a legközelebbi jövő feladatainak. Ezért az utért a nemzet súlyos áldozatokat hozott és ezek az áldozatok nemcsak anyagiak voltak, a nemzet áldozatul hozta a maga szuverenitásának és igy önérzetének is nem jelentéktelen részét akkor, amikor a szanálási törvényjavaslatokat elfogadta. Jogosult tehát akkor, amikor elérkezünk egy ilyen ut végső állomásához, hogy mérleget csináljunk és számba vegyük, mennyiben teljesedtek azok a várakozások, amelyeket a szanálási javaslathoz fűzött a kormány és fűzött az egész nemzet, és megcsináljuk a reményeknek és valóságoknak, a várakozásoknak és az eredményeknek mérlegét. En ezt a mérleget nem annyira a kormány felelőssége szempontjából, mint inkább a legközelebbi jövő feladatai tekintetében akarom megcsinálni. Ne méltóztassék félreérteni, t. Nemzetgyűlés! Én nem akarom a kormány felelősségét kisebbiteni, sőt! De én ugy érzem, hogy nem volna helyes és nem kapnék őszinte és helyas képet akkor, ha a szanálási időszak előtti helyzetet és a mai állapotot tenném az összehasonlitás mérlegére. A kormány felelősségének kezdeti időpontja az én felfogásom szerint nem esik össze a szanálás kezdetével. Amint beszédemben erre még vissza fogok térni, én a mai kormányt és a mai kormányrendszert már csak amiatt a sokat emlegetett és érdemül emiitett stabilitás miatt is egy egységnek tekintem s mint ilyen egységet nincs módomban szalválni azokért a hibákért és mulasztásokért sem, amelyek a szanálási időszakot megelőző időben követtettek el (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) s amelyek az én véleményem szerint hozzájárultak ahhoz^ a súlyos gazdasági leromláshoz, amelyben két és fél évvel ezelőtt egyebet már nem csinálhattunk, mint hogy ráléptünk a kölcsönnek és a szanálásnak a kormány által megjelölt útjára. (U>ay van! a szélsőbaloldalon.) Ebből logikusan következik, hogy amiként a kormány teljes joggal hivatkozhatik a forradalomnak, a háborúnak a gazdasági életet lerontó hatásaira, épen ugy nem rekompenzálhatja a szanálási processzus kétségtelenül meglévő egyes eredményeit azokkal a hibákkal és mulasztásokkal, amelyek a helyzetet elvitték a szanálás szükségességének időpontjához. A felelősség keretének ez az igazságos megállapítása természetesen nem zárhatja ki, hogy vizsgáljam és birálat tárgyává tegyem, hogy a szanálási időszak alatt a kormány mennyiben tartotta szem előtt a szanálási törvények célját, szellemét és kifejezett rendelkezéseit. Ha mármost felvetem a kérdést, hogy mit várt a kormány és a nemzet két és fél évvel ezelőtt a helyzet által reákényszeritett szanálási programmtól, talán leghelyesebben teszem, ha irányadóul fogadom el azokat a kijelentéseket, amelyeket a ministerelnök ur 1924 februári beszédében itt, a Ház előtt tett. A ministerelnök ur az indulásnál maga is felvetette ezt a kérdést, tíogy mit váir a kor- ' évi május hó 29-én, szombaton. mány és mit vár a nemzet a szanálás programmjától és akkor a következő feleletet adta^ (olvassa): »A szanálási programm végrehajtásától várjuk a korona stabilizációját, várjuk budgetünk egyensúlyának helyreál'litását, a külföldi tőkének újból való érdeklődését az ország iránt, ami által reméljük közgazdasági életünk megtermékenyülését, megerősödését, passzív fizetési, gazdasági méri egünk megjavitását. Ez mindaz, amit közgazdasági téren várunk és ami egy szóval összefoglalva Magyarország közgazdasági újjáéledését jelenti.« A niinisterelnök ur azonban nem állt meg ezeknél a szavaknál. így folytatta (olvassa): »De ennél továbbmenőleg politikai téren is várunk eredményt, várjuk külpolitikai téren, a nemzetközi életben^ Magyarország normális helyzetének visszatérését, normális viszonyok teremtését szomszédainkkal, várjuk azt, hogy Magyarország tekintélye nemzetközi téren újból fog valamit nyomni a latban, végeredményében várjuk belpolitikai téren gazdasági megerősödés folytán szociális helyzetünknek megnyugvását, belpolitikai téren a konszolidációnak teljes keresztülvitelét.« (Sándor Pál: Szép megerősödés, szép konszolidáció!) Amint méltóztatnak látni, két és fél évvel ezelőtt hivatalos kijelentések szerint a kormány négy irányban várt hatást és eredményt a szanálási programmtól. Röviden összefoglalva, ezeknek az eredményeknek; jelentkezniök kellett volna az államháztartás pénzügyeinek rendbehozatalaiban, (Egy hang a közéven: Megvan!) — amit rendbehoztunk, azt el fogom ismerni — a közgazdasági élet újjáéledésében, külpolitikai helyzetünk megjavulásában, a szociális helyzet miegerősödésében és a belpolitikai konszolidáció teljes kiépitésében. (Klárik Ferenc: Ez mind megvan, ugy-e?) Méltóztassanak megengedni, hogy már csak az objektivitás kedvéért is sorrendben vegyem ezeket a klvátnálmakat és vizsgálat tárgyává tegyem, hogy a mai helyzet igazolása szerint mi vált ezekből valóra, Ami a szanálási programmra és a reményekre, továbbá az államháztartás rendbehozatalára irányuló kijelentéseit illeti, itt különösen két szempont volt kiemelve. Az egyik volt az állami költségvetés egyensúlyainak létrehozatala, a másik — sorrendben talán az első -— a korona, a magyar valuta stabilitásának biztositása. Ha vizsgálom a mai helyzetet, el kell ismernem, hogy a szanálási programm mindkét tekintetben elérte célját. Elérte, mert a valuta értéke stabilizálva van és az államháztartás egyensúlya is helyre van állitva. (Propper Sándor: Papiron!) Ebben a tekintetben a számok világosan beszélnek. A költségvetési reformnak az 1924. évi IV. tcikkhez csatolt részletes terve szerint a bevételek és kiadások viszonyának a szanálási időnek első négy félévében akként kellett volna alakulnia, hogy az első négy félév súlyos deficittel zárul és csakis az 1925/26. költségvetési év második felének, tehát a szanálási idő utolsó ötödik félévének lett volna szabad 13 millió aranykorona többlettel zárulnia. 250 millió aranykoronát vett fel a nemzet. Milyen célral Fel kell vetnem a kérdést. Az öt félév deficitjének fedezésére. Ezzel szemben az 1924/25. költségvetési évnek 1924 december 31-én lezárult első fele már 2 millió aranykorona többlettel zárult. (Strausz István: Nagy hiba volt!) Az 1924/25. költségvetési évnek második fele, amelyet a szanálási programm közel 100 millió aranykorona deficittel kontemplált, 93 millió aranykorona többlettel zárult, dacára