Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-562
À nemzetgyűlés 562. ütése 1926. . En azt is helyesnek tartom, hegy az állam ,, égy ilyen jövedelmező forrást az állami bevételek részére tartson fenn s azt a hasznot, amely egyébként a magánkapitalizmusnak jutott volna, az állam bevételeinek fokozására fordítsa, de nem tudom helyeselni, hogy az állam visszaéljen monopóliumhelyzetével, hogy kiküszöböljenek itt minden kereskedelmi érzéket, ne hozzanak gyártási reformokat és azok között a régi rideg keretek között maradjanak, ahogyan a dohánygyártás és eladás évtizedek óta történik. Nem akarok összehasonlitást tenni azokkal az államokkal, ahol szabad verseny van, — pl. Németországgal, vagy más államokkal, ahol a dohánygyárak közötti verseny abban nyilvánul meg, hogy az áruk minőségük, csomagolásuk csinossága és egyéb tulajdonságaik révén kivannak versenyképesek lenni — hanem csak az osztrák monopólium és a magyar monopólium árui között teszek összehasonlitást. A minőséget talán kevésbbé tudom elbirálni, de ami a külsőséget, a csomagolást illeti, abban a magyar áru és az osztrák áru között igen nagy különbséget látok. Akik azonban a minőséget is el tudják birálni, azt állítják, hogy e tekintetben is lényeges eltérés van a magyar és az osztrák gyártmány között. E mellett nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az osztrák dohánygyárak tisztességesen fizetik alkalmazottaikat, mig ezzel szemben a magyar dohánygyárak munkásai, főként azok a szerencsétlen munkásnők, akik az állam ezen üzemeiben dolgoznak, olyan siralmas béreket kapnak hogy nem tudom, egyáltalában munkabérnek lehet-e ezt nevezni. Nagyon félő, hogy ha a magyar dohánygyáraknak azokat a munkabéreket kellene fizetniök, mint amelyeket az osztrák gyárak fizetnek, akkor ennek az üzemnek jövedelmezősége lényegesen lecsökkenne. Nagyon egészségtelen és igazságtalan helyzet az, hogy a magyar dohánygyárak csak azért tudnak ilyen nagy jövedelmet kimutatni, mert a munkabérekben mutatkozik nagy differencia. Mint kívülálló ember, nem tudom elbirálni, mennyire; helyes, vagy nem helyes az, hogy mig 1914/15-ben 935 tisztviselőjük volt a dohánygyáraknak, a mostani költségvetésben 539 tisztviselő szerepel. Annakidején 22 dohánygyár volt Magyarországon; a mostani költségvetés meni mutat semmiféle adatot arra, hogy hány dohánygyár maradt meg; tudom, hogy lényegesen kevesebb, körülbelül 1 k—Ve-od részük maradt csak meg. (Dréhr Imre: Tizenegy! Nem vagyok biztos bemne, de igy tudom!) Ha az igaz, amit a képviselő ur mond, hogy ezeknek a dohánygyáraknak fele maradit meg, akkor is óriási differencia van a tisztviselők számában; akkor 935 tisztviselő volt, amikor mégagyszer annyi munkást foglalkoztatott mégegyszer annyi gyár, most pedig 539 tisztviselő van. Külön figyelmébe ajánlom a pénzügyminister urnáik azt, hogy igyekezzék ezekbe a vállalatokba is bizonyos kereskedelmi szellemet belevinni, mert az a körülmény, hogy ezek a dohánygyárak monopóliumot élveznek, nem mente siti őket az alól, hogy igyekezzenek a közönséget jól kiszolgálni, igyekezzenek jó árut adni, s igyekezzenek versenyképeseik lenni azzal is, hogy jóminőségü és csinosan csomagolt árut adnak. És igyekezzék odahatni a pénzügyminister ur, hogy a dohánygyárak az árak mérséklésével legyenek versenyképesekké és igy szerezzék vissza a külföldön azt a fogyasztóterületet, amely békeidőben a magyar dohánynak rendelkezésre állt, tehát ne a munkabérek alacsonyságával és az alkalmazottak évi május hó 28-án, pénteken. '245' siralmas díjazásával igyekezzenek versenyképesek lenni, hanem igyekezzenek az áruk jó minőségével a versenyképességet helyreállitani. Einök: Szólásra következik? Láng János jegyző: Szabó József! Szabó József: T. Nemzetgyűlés! Teljesen osztozom előttem szólott t. képviselőtársam intencióiban, amelyek azt szolgálják, hogy a dohánygyári munkások gazdasági helyzetén javítás történjék. Szeder Ferenc képviselő urat megnyugtathatom a felől, hogy az, hogy a keresztényszociális párt a keresztény gazdasági párttal egyesült, a mi magatartásunkra befolyással nem lesz a jövőben sem, mert mi a jövőben legalább is olyan mértékben, ha nem fokozottabb mértékben fogjuk az állami munkások és egyéb alkalmazottak érdekeit itt a parlament szine előtt is és egyéb körülmények között is szolgálni, mint tettük ezt a múltban. Nem lehetséges t az és nem kívánhatja tőlünk senki, hogy azért, mert közeledünk egy testvérpárthoz, azért ilyen okos szociális törekvéseket feladjunk. Hogyha ezt kívánnák tőlünk, méltóztassék meggyőződve lenni, egy percig sem tudnánk semmilyen párt keretében elhelyezkedni. Mondom, teljesen osztozom abban a felfogásban, hogy a dohánygyári munkások helyzete tényleg sivár és az eredmények, amelyek a dohánygyár jövedelme szempontjából jelentkeznek, indokolttá és lehetővé teszik azt, hogy a dohánygyári munkások fizetésén, anyagi helyzetén javítsunk, segítsünk. Azért is ragadom meg az alkalmat, hogy felszólaljak, mert itt, ebben a teremben is felhívom a t. minister ur figyelmét arra, hogy már egy ilyen irányú kérvényt, — amely teljesen fedi Szeder képviselő ur javaslatát — a dohánygyári munkások beadtak a dohányjövedék igazgatóságához, amelyben hivatkozással azokra az Ígéretekre, — amelyek ugy szólottak, hogy a munkások idővel elérhetik a békebeli életstandardot — 10%-os béremelést kértek. Az olyan irányú javaslatot tehát, amilyet Szeder képviselőtársam előterjesztett, megszavazom annál is inkább, mert ez azt a kérvényt, amelynek én is szószólója voltam, alátámasztja. Röviden egy másik kérdést is szóvá akarok tenni, t. i. azt, hogy a szegedi dohánygyár üzemét egy-egy hónappal ezelőtt beszüntették, mert átalakitás alatt van; t. i. a szegedi dohánygyár eddig szivarokat gyártott, most pedig cigaretta-, szivarkagyártásra szervezik át. Hiába kértem a pénzügyminister urat és tettem szóvá annak idején, hogy erre az átalakítási időtartamra is a lehetőség szerint foglalkoztassák a munkásokat, egy helyszini szemlén is voltunk Szegeden, ahol a dohányjövedék igazgatója,, Tömöry amellett foglalt állást, hogy az átalakitás időtartama alatt nem lehet a munkásokat foglalkoztatni és ennek következményeként március 15-ével 350 munkást bocsátottak el a gyárból, 350 munkás lett ideiglenesen munkanélkülivé. Hiába volt a kérésünk, hogy ezzel a ténykedéssel az amúgy is nagy munkanélküliséget ne fokozzák, mégis amellett foglalt állást, hogy szakszerűségi szempontból kívánatos volt és elkerülhetetlen volt az elbocsátás, A minister ur a mi kívánságunkra ugy enyhített e szerencsétlen emberek sorsán, hogy eddig 10 héten keresztül fizetésük 60%-á't folyósittatta segélyképen. Ezeknek a munkásoknak a helyzete e segélyezés mellett is sivár és szomorú volt, az elmúlt hét óta azonban — amikor.
