Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-561
212 A nemzetgyűlés 561. ülése 1926, magyar ipart és kereskedelmet feTiiditeni, -abból a jótékony megrendelt záporból csak itt-ott lett egy-egy ©sőcseppecske. Budapesten pl. felvágják az utcákat és csinálnak pár méter beton*csatornát a telefonkábelek elhelyezésére, a vidéki városokban pedig azt látjuk, hogy megveszik egy takarékpénztár palotáját, azután látunk néhány darab uj sínt elhelyezni, egy szóval ebből a nagy esőből, ebből a jótékony záporból egy kis fröccs lett, .amely nem alkalmas és nem elegendő arra, hogy az ipart és a kereskedelmet fellendítse. Amikor tehát azt látjuk, hogy az adózás terén az adóalanyokkal szemben a legnagyobb kíméletlenséggel járnak el, hogy adóleszállitást és adóelengedést csak azok kaphatnak, akiknek kezében van a politikai hatalom és akiknek jó összeköttetései vannak, amikor azt látjuk, hogy a pénzügyi kormányzat a szociális terhektől irtózik, amikor azt látjuk, hogy az utak javítására s általában az ország közgazdasági életének fellendítésére alig adnak valamit, ezzel szemben a belügyi kiadásokra, a csendőrségi, a rendőrségi, katonai, külügyi kiadásokra, parádés állásokra minden további nélkül szavazzák meg a milliókat, amikor a forgalmi adó miatt mindenki siránkozik és a leszállítás ellenére a 2%-os forgalmiadó nagyobb, mint a 3%^os volt: ilyen körülmények között nem kivánhatja tőlünk a kormányzati rendszer, hogy bizalommal legyünk iránta, ennélfogva a költségvetést nem szavazom meg. Elnök: Szólásra következik! Héjj Imre jegyz: örffy Imre! Elnök: Örffy képviselő urat illeti a szó. Örffy Imre: T. Nemzetgyűlés! Az idő előrehaladott voltánál fogva beszédem nagyobb részét elhagyom és csak egyetlen egy témát leszek bátor röviden érinteni, egy olyan témát, amely sajnos, maholnap már az, unottság ós fásultság arckifejezésével fog találkozni, ha előhozzuk, egy olyan témát, amelyet ennek dacára kénytelen vagyok ismételten felhozni, niéü' akkor is, ha a legantipatikusabb váddal illetnek is, a hazabeszélés vádjával. Ez a magyar bortermelés krizise és az ezzel kapcsolatos borfogyasztási adó kérdése. Ezt a kérdést megunni nem lehet, nem szabad. (Ugy van! jobbfclől.) Nemcsak pártállásomnak, hanem az objektivitásnak is tartozom azzal, hogy elmondjam, hogy a kormány ebbeen a kérdésben már tényleg tett bizonyos intézkedéseket, amelyek ezt a kérdést k özelebb hozták a megoldáshoz, a végleges megoldástól azonban, sajnos, még mindig igen messze vagyunk. A kormány a termelők árusítási jogát előmozdította, az adómentes párlat tekintetében javaslatot engedett itt keresztülmenni a nemzetgyűlés plénumában, a hitelek tekintetében is megtette, ami lehető volt, az Okh. révén. A kereskedelmi szerződéseknél is látjuk azt az akarást, amely szükséges a borkivitel szempontjából. Mindez azonban nem elég. Itt a rideg számok beszélnek. Ha összehasonlítjuk a magyar bortermelés összmennyiségét azzal a várható maximális mennyiséggel, amelyet exportálhatunk, azt látjuk, hogy sajnos, csak 10—15 százalékos kiviteli kilátásaink yannak a legkedvezőbb kereskedelmi szerződések mellett is, aminek egyetlen logikus következménye az lehet, hogy a kormánynak és nekünk, akik ennek a kérdésnek szociális, politikai és gazdasági jelentőségét ismerjük, mindent el kell követnünk a tekintetben, hogy a belföldi fogyasztást emeljük. Ez lehet minden megoldás egyedüli alappillére. (Uffp van! Ugy van! jobbfelől.) évi május hó 27-én, csütörtökön. Épen ezért legyen szabad ebből a szemszögből rámutatnom arra, hogy a belföldi fogyasztásnál kétségtelen dolog az, hogy nem vagyunk olyan hátrányos helyzetben, mint más nyugateurópai államok. Ha összehasonlítjuk akár a francia, akár az olasz statisztikai adatokat a mi adatainkkal, rájövünk arra, hogy Magyarország belföldi fogyasztása anélkül, hogy ennek különösebb morális vagy egyéb, bizonyos oldalról hangoztatott hátrányai leennének, tekintélyes mértékben emelhető lenne. Ha megnézzük a legutóbbi olasz statisztikát, azt látjuk, hogy Olaszországnak 45 millió hektoliter bora van, amelyből csak hárommilliót Adsz ki, de ugyanakkor hárommilliót be is hoz, a legjobb mintaképét mutatja tehát annak, hogy igenis, a belföldi fogyasztás nagymértékben egészen 100%-ig emelhető a nélkül, hogy különösebb erkölcsi hátrány származnék ebből. Nekünk is mindent el kell és el lehet követnünk tehát abban a tekintetben, hogy a belföldi fogyasztás emelkedjék. A belföldi fogyasztás emelésének legfőbb és majdnem egyetlen akadálya immár — mert ismétlem, a kormány egyéb téren megtett minden lehetőt — a horribilisen magas fogyasztási adó. (Ugy van! jobbfelől.) Nagyon jól ismerem azt az ellenérvet, hogy a fogyasztási adó terén tett netaláni engedménynek, nem a termelők, hanem főként a közvetítő kereskedelem fogja hasznát látni. Méltóztassanak megengedni, hogy ezt kétségbe vonjam. Kétségbe Áronom pedig egyszerűen abból az okból, mert a velünk legalább is egy intelligenciájú és hasonlóképen, vagy jobban érdekelt nyugati államok egytőlegyig rátértek a borfogyasztási adók teljes megszüntetésére vagy minimumra való redukálására. Bátor vagyok egész röviden ismertetni néhány külföldi statisztikai adatot. Olaszországban hektoliterenként 15 lira, vagyis literenként — magasan számítva a valutát — 450 korona a fogyasztási adó, tehát csekély hányada a mi fogyasztási adónknak. Franciaországban szintén 15 frank, vagyis a fogyasztási adó ott ugyancsak 450 papírkorona alatt van. Sőt toA^ább megyek: Spanyolországban és Görögországban semmiféle borfogyasztási adó nincs. (Mozgás jobbfelől.) De ami a legfontosabb, az import államoknál, — amelyeknek tehát nem olyan életbeA T ágó érdekük ez* mint nekünk, nyomorult magyaroknak, akik közül 600—800 ezer, még pedig nemzeti szempontból értékes magyar ember él e termelési ágból — mondom, ezeknél az import államoknál, ahol több bort Adsznek be, mint amennyit ott termelnek, szintén ráléptek már a fogyasztási adók csökkentésének terére. Épen Ausztriáról olvasom, hogy kétezer koronáról ezer koronára akarják csökkenteni a borfogyasztási adót. De a legérdekesebb és talán döntő jelentőségű Németország esete, amelyre a probléma megoldásánál felhívom a pénzügyminister ur figyelmét. Németországban a közelmúltban az történt, hogy egy vidéki bortermelő városban 200 földmives ember a magas fogyasztási adó miatt egyszerűen megattakirozta a városházát, valóságos rebellió tört ki. Ezeket az embereket a rendőrség lefogta, de akkor a szomszéd városokból és községekből jöttek oda mások és kiszabadították őket. Olyan forradalmi jelenségek támadtak, — amelyektől minket Isten mentsen! — hogy a kormány észbe kapott és két hét alatt megoldotta a kérdést ugy, hogy eltörölte az egész borfogyasztási adót. (Mozgás.) Tette ezt az a Németország, amely
