Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-561

A nemzetgyűlés 561. ülése 1926. alapon egészséges gazdasági élet kifejlődni nem tud. Ha a túladóztatás, illetőleg az adózó polgárok rettenetes megterhelését nézem, — hiszen lehetne egész a pénzlebélyegzéisitől a mai napig visszavezetni azt a számtalan millió és millió aranykoronát, amelyet az adózó polgároktól elvettek és amely ezt az amugyis szegény országot még tőkeszegényebbé tette — látom, hogy ez mind oka a gazdasági válságnak, amely nálunk pusztít. Kétségtelen, hogy egész Európán végigszáguld a gazdasági válság s nem lehet elzárkózni annak a beismerése elől, hogy gazdasági válság van Németországban, Franciaországban, Ausztriában és Csehszlovákiában is, de ezek a gazdasági válságok mind elviselhető formák és életkörülmények között zajlottak le, mint nálunk. Nálunk ez a gazdasági válság olyan irtózatos károkat okozott, amelyeket tiz esztendő jó gazdasági politikája nem tud helyrehozni. Ilyen körülmények között, mint mondottam, takarékoskodni kellene s elsősorban takarékoskodni kellene ott, ahol erre mód és alkalom kínálkozik. Bátor voltam egy pár dolgot elmondani arra nézve, hogy hol lehetne takarékoskodni s a részletes vitánál majd minden címnél leszünk bátrak rámutatni arra, hogy hol lehetne nagyoibbszabásu takarékosságot elérni. Az adózó polgárok terheinek könnyítése tehát lehetséges. Lehetséges elsősorban azon az alapon, amelyet voltam bátor jelezni, a túlzottan népes magas állások létszámának megritkitásával, ezeknek az állásoknak erélyes és fokozatos megszüntetésével és általában az egész állami adminisztráció egyszerűsítésével lehetne ezeken az állapotokon nézetem szerint változtatni. T. Nemzetgyűlés! Rátérve az adóztatásokra, én sem mondhatok e tekintetben mást, mint amit előttem szólott t. Fábián képviselőtársam mondott. Annak a városnak az adózó polgárai, akiket szerencsés vagyok itt a nemzetgyűlésben képviselni, annakidején egy terjedelmes beadványt intéztek a pénzügyminister úrhoz, amelyben elsírták bánatukat és mindazokat a sanyargatásokat, amelyek őket érték. Panaszaik közül csak egynehányat legyen szabad ismertetnem. Azt panaszolják ezek az iparosok és kereskedők, hogy »elsősorban az általános kereseti adó az, mely nagyfokú elégedetlenséget szül, mert az adókivető hatóságok jóindulatát és a helyi viszonyok alapos ismeretéből származó tájékozottságot, illetve ezeknek érvényesülését rendeletek, bizalmas rendeletek nagyban korlátozzák.« Hallottuk itt a legutóbbi költségvetés alkalmával a pénzügyminister úrtól, hogy olyan természetű bizalmas rendeletek, amelyeket mi felhozunk, nincsenek. Hallottuk azonban Fábián Béla t. képviselőtársunktól s ezt én is meg tudom erősíteni, hogy igenis, vannak ilyen bizalmas rendeletek, amelyek az adókivető bizottságokhoz kimennek és amelyek a gazdasági viszonyok ismeretét teljesen halomra döntve tisztán és önkényesen csak a kincstár érdekeit veszik figyelembe. Azt mondják a továbbiakban az érdekeltek, hogy »lehetetlen igazságos adóztatást keresztülvinni ugy, hogy minimum állapittatik meg és egy iparosra nem lehet kimondani azt szigorúan, hogy például adója 40 aranykoronánál kevesebb nem lehet egy egyedül dolgozó iparosnak, mert az iparosság túlnyomó része a mai nagy munkanélküliségben tényleg nem ér el annyi keresetet, mely után 40 aranykorona adót kell fizetni. Az adókivető hatóságok a NAPLÓ. XLIV. évi május hó 27-én, csütörtökön. 20Ô fizetési meghagyásokon a megállapított adót szakmai véleményezéssel támogatják, arra hivatkoznak és ezzel az eljárással a szakmai képviselőket mintegy felelőssé teszik az adófizető iparosok előtt, a siílyos adó megállapításáért. Volt alkalmunk tapasztalni, hogy ezen szakmai képviselők véleménye mily keveset nyom a latban és mily csekély jelentőséggel bir akkor, ha véleményük ellentétben áll az adóügyi hatóságok véleményével.« T. Nemzetgyűlés! Ez is csak azt igazolja, hogy az adóbürokrácia akkor, amikor egy fügefalevélről van szó a szakértőnek, illetőleg a szakmai képviselőknek véleményét is kikéri, ezt a véleményt azonban csak akkor veszik figyelembe, mikor a kincstár érdekeivel összevágnak, mikor azonban az iparosságnál, vagy általában az adóalanyoknál adókat kellene elengedni, nem veszik figyelembe ezen szakmai képviselők felszólalását. Azt mondja továbbá ez a memorandum (olvassa): »Súlyos sérelmet jelent az iparosságra a forgalmi adó is, mely adónem az iparosságra nézve talán még fokozottabb méltánytalanságot, elviselhetetlenebb terhet jelent, mint a fent panaszolt kereseti adó. Az iparosság érdekképviseleteinek sűrűn megnyilatkozott panaszaira nézve orvoslást és megnyugvást jelentett Nagyméltóságodhak azon intézkedése, mely szerint a forgalmi adó 3%-os kulcsa 1925. évi augusztus hó 1-től kezdve 2%-ra csökkentetett. E megnyugvást keltő rendelkezésből, illetve, hozzáfűzött reményekből ez iparosság hamarosan kiábrándult, mert a legnagyobb felháborodással tapasztalta, hogy a 2%-os forgalmi adóval tulajdonképen rosszabb helyzetbe került, mint azelőtt volt. Felsőbb rendelkezések folytán az adóügyi hatóságok arra törekedtek, hogy a forgalmi adóalapot minél jobban emeljék, e törekvés a legteljesebb sikerrel járt, mert az átalányfizető iparosság ma a valóságos forgalma után 5—6%-os forgalmi adót fizet.« Már most, beszéltek itt sokat arról, hogy ez a forgalmi adó milyen vexaturákkal jár. Kétségtelen, hogy ha nem is egészen pontosan, de körülbelül 10.000 a forgalmi adóellenőrök száma. Ha ez a rengeteg tábor rengeteg hadsereg, — mert hiszen az ország viszonyaihoz képest hadseregnek lehet nevezni ezt a 10.000 főnyi ellenőri kart — tisztán a forgalmi adó adminisztratív ellenőrzését végezné, akkor is elegen volnának, sőt túlsokan. A baj azonban az, hogy a leglehetetlenebb vexaturákkal kínozzák az adófizető közönséget. Megtörténik, hogy hetivásár idején, amikor legnagyobb a forgalom az üzletben, beállít az adóellenőr, odaáll és végignézi a forgalmat és megtörténik ugyanakkor, hogy a másik forgalmi adóellenőr kimegy és az utcán fel és alá sétál s ha lát valakit az üzletből kijönni, megkérdezi, hogy mennyi értékű árut vett. Tehát spicliskedve, Sherlock Holmest is megszégyenítő raffmériával és leleményességgel igyekeznek az a dózó polgárokat ellenőrizni atekintetben, hogy adózási kötelezettségüknek eleget tettek-e. T. Nemzetgyűlés! A magyar adózó polgárnál bárányabb természetű nem igen kell. Mert nem hinnem — ismerve némileg a viszonyokat, — hogy bármely más országban az adóalanyok eltűrnék azt a vexaturát, amelynek itt az adózás tekintetében ki van téve. De legyen szabad egy pár sorral tovább ismertetnem ezt az adórendszert. (Olvassa): »Az iparos aszerint van megadóztatva, hogy menynyit képes egy hónap alatt elvégezni és nem 30