Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-561

204 A nemzetgyűlés 561. ülése 1926. évi május hó 27-én, csütörtökön. hány könyörgőleyelet irtani a pénzügyigazgatótól kezdve a pénzügyministerig mindenkinek azt a szerencsétlen embert azonban végül mégis elárverez téli, mert a pénzügyminister úrra hallgatva, nem veizetett könyveket. Méltóztassék megengedni, hogy ezek után az adóadminisztráeió hibáira mutassak reá. Magyarországon a tisztviselők létszáma 160.548, Ausztriában pedig 95.000. Magyarországon 120 millió korona adó behajtása belekerül 3,300.000 koronába, Ausztriában pedig ugyancsak 120 millió adó behajtása belekerül 1 millió koronába. Nem megyek el a világ másik végére és csak a szomszédos ország adminisztrációját hasonlitom össze Magyarország adóadminisztrációjával, abból a szempontból, hogy mennyibe kerül ott ugyanazon mennyiségű, minőségű és kimunkálásu adónak a behajtása és mennjdbe kerül Magyarországon. S akkor méltóztatik megállapítani, hogy 3-3-szor többe kerül az adóbehajtás Magyarországon, mint Ausztriában. Ebben valaki hibás. Épen ezért határozati javaslatot nyújtok be, amely igy szól (olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a pénzügyministert az adóadminisztráció költségeinek csökkentésére.« Általában egy borzasztó nagy baj van. Nem tudom, hogy a pénzügyminister tud-e a bizalmas rendeletekről. Hogy egymásután soroljam fel őket, ott van a pénzügyigazgatóságoknál a pénzügyministeriumból kijött »bizalmas« felirásu rendelet arra nézve, hogy az adókat 30%-kai emelni kell. Ha a pénzügyminister ur nem tud róla, akkor tessék ezt sürgősen visszavonatni, mert több képviselőtársammal együtt én is láttam ezt a bizalmas rendeletet. A másik bizalmas rendelet, amely a pénzügyigazgatóságnál van, igy szól (olvassa): »Csak abban az esetben szabad halasztást engedélyezni az árverés alól, ha van bankgarancia, vagy rátáblázási engedély.« Ez is lehetetlen szituáció. A bankok nem adnak senkinek bankgaranciát, rátáblázási engedélyt pedig csak az az ember adhat, akinek ingatlana van. Kérem pénzügyminister urat, hogy méltóztassék a bizalmas rendejetekkel szakitani, vagy szakitson ezekkel a pénzügyministerium, hanem azokkal a rendeletekkel, amelyeket < a pénzügyministerium kibocsát, nyiltan jelenjenek meg az ország szine előtt, hogy senki ne hivatkozhassak saját védelmében a bizalmas rendeletekre. Minthogy a konkrétumok a legjobban bizonyítanak, leteszek a Ház asztalára egy iratot arra vonatkozólag, hogy miképen néz ki nálunk az adóadminisztráció. Egy budapesti orvos kap értesitést az V. kerületi elöljáróságtól, amelyben az foglaltatik, hogy (olvassa): »Felhívjuk, hogy 500 korona illeték-tartozását az V. kerületi pénztárba 3 nap alatt okvetlenül fizesse be, mert különben az ennek a tartozásnak biztosítására lefoglalt ingóságait a hatósági raktárba fogjuk elszállitani.« Ennek _ az embernek lefoglalták összes orvosi holmijait bizonyos adó fejében; állítólag 500 koronával kevesebbet fizetett be. mint amennyi járt volna. Erre kap mellékelve egy csekket. Azt gondolta, hogy 500 aranykoronával kevesebbet fizetett. Utána járt a dolognak és elvesztette az egész délelőttiét. De ha már semmi más kár nem volt az adó kimunkálásánál, csak az. hogy ezt a csekklapot valaki megírta, a borítékot valaki megírta hogy valaki levelezett ez egymagában jelenti azt, hogy lehetetlenség a bürokráciának az az elfajulása, hogy 500 papirkoronás ügyekben az emberekkel ilyen levelezéseket folytassanak és küldjenek nekik ilyen csekklapokat, amelyeknek előállitási költsége — nem számítva a ráfordított munkát — több, mint 500 papírkorona- Én tehát ismételten arra kérem a minister urat, hogy méltóztassék a bizalmas rendeletek visszavonásáról gondoskodni. A másik kérdés, amelyet a pénzügyminister ur figyelmébe akarok ajánlani, az .elkövetkezendő valorizációval van kapcsolatban. Azt hiszem, az egész nemzetgyűlésnek az a véleménye, hogy ha van valami, amit ebben az országban valorizálni kell, akkor elsősorban a kelengyebiztositások azok. Szegény, nyomorult emberek fizettek be 20—30 koronákat azért, hogy gyermeküknek 20 esztendős korukban 1000 koronás kelengyéjük legyen. Ezért ma egy zsebkendőt adnak nekik. Itt épen a legszegényebb néposztályról van szó. Méltóztassék megengedni hogy most rátérjek arra a kérdésre, amelyre vonatkozólag a pénzügyminister úrtól szintén megnyugtató kijelentést^ kaptam már az elmúlt alkalommal, a trafik- és italmérési engedélyek kérdésére. Én akkor egy határozati javaslatot nyújtottam be. amelyet elfogadtak. Abban a határozati javaslatban az volt, hogy a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak trafik- és italmérési engedélyét ne vehessék el. Azt hiszem, ennél igazságosabb kérelem nincs. Mert lm már az állam nem adhat semmit a hadiárváknak, hadiözvegyeknek és hadirokkantaknak, legalább ne vegye el tőlük azt ami úgyis meg volt. Ezt a határozati javaslatomat el is fogadták. A pénzügyminister ur kijelentette a nemzetgyűlés előtt hogy a legnagyobb igazságtalanságnak tartja, ha a rokkanttól, hadiözvegytől vagy hadiárvától elveszik az italmérési- vagy trafikengedélyt. (Esztergályos János: De Tömöry mást mond!) Nehogy a minister ur azt mondhassa, hogy nevek nélkül mondom el a dolgokat, rámutatok arra, hogy Budapest székesfővárosban, tehát nem is messze, elvették két nyomorult hadiárvától, akiknek apja a Doberdón esett el, nemcsak a trafikengedélyt, minden ok nélkül, — kijelentették, hogy a trafikengedély nem az ő nevükre szól, apjuk, anyjuk meghalt, tehát nekik nem jár és odadták egy ezredesnek — de még a lakásukat. is, amely a trafik mellett volt, kénytelenek átengedni. (Esztergályos János: Tömöry rájuk fogja, hogy bolsevisták voltak!) Ezekre nem is fogja rá; a bolsevistákról majd mindjárt fogok beszélni. Itt van egy másik eset. Egy hatgyermekes családanyáról van szó, akinek férjét a csehek agyonlőtték. Az anya most itt van hat gyermekkel, Sajószögeden s elveszik italmérési engedélyét. Ha már ez az állam nem adhat semmit annak a hat árvának, akinek az apja ott esett el a harc mezején, akkor a jövőt tekintve nem jó politika, há még a kenyeret is elveszik tőlük, azért, hogy másnak adják, akinek talán inkább módja volna dolgozni, mint ennek a nyomorult hadiözvegynek és a hadiárváknak, mert ezeknek ez volt az utolsó kenyere^ míg annak az ezredesnek lehetett volna más kenyeret is találni. Ezért arra kérem a minister urat, hogy a hadiözvegyek, hadiárvák, hadirokkantak és családtagjaik italmérési és trafikengedélyét ne bolygassák, különösen azért, hogy egészséges embereknek adják oda. De hogy mi történik az italmérési és trafikengedélyek terén, arra vonatkozólag sajnálattal vagyok kénytelen megállapítani, hogy most, hét esztendő után ismét azzal vonnak el emberektől italmérési engedélyeket, hogy most megállapítják róluk, hogy kommunisták vol-