Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-560

À nemzetgyűlés 560. ülése 1926. évi május hó 26-án, szerdán. 151 Kivan valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a rovat meg nem támadtatván azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 11. rovat. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »11. Rovat. Népies gazdasági oktatásra 64.000 P.« — Szeder Ferene! Szeder Ferenc: T. Nemzetgyűlés! Népies gazdasági oktatásra 64.000 pengő van felvéve a költségvetésbe. Én ezt az.összeget túl kevésnek tartom ahhoz, hogy a eímben foglalt feladatoknak ez az összeg valójában meg is tudjon felelni. Annyira fontosnak tartom a népies gazdasági oktatást, hogy ennél az összegnél jelentékenyen nagyobb összeget is kevésnek tartanék arra, hogy ezen a téren eredményes munkát tudjunk végezni. Ebből a szempontból kiindulva, javaslom, hogy a fenti rovatban népies gazdasági oktatásra előirányzott 64.000 pengő helyett 500.000 pengő irányoztassék elő. Kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy ehhez a javaslathoz hozzájárulni szíveskedjék. Elnök: Szólásra következik! Forgács Miklós jegyző: Láng János! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Barabás Samu! Barabás Samu: T. Nemzetgyűlés! Előrebocsátom, hogy a földmivelésügyi ministerium költségvetését ezidőszerint nem kritizálni akarom, hanem tisztán néhány mondanivalómat akarom itt előterjeszteni, még pedig abból az alkalomból, hogy egy kis könyv került a kezembe, amelynek címe: »Az Alföld.« Irta: Dr. Gesztely-Nagy László, a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatója. Nem célom ezt a kis könyvet részletesen ismertetni, mert az a könyv tulajdonképen a nagybeteg Alföldnek diagnózisa. Azonban nemcsak megállapítja a nagy Alföld betegségét és nyomorúságát Tigy gazdasági, mint egészségügyi szempontból, de egyben az orvosszert, a gyógyítás módját is megnevezi. Épen ezért én egész tisztelettel kérem a földmivelésügyi minister urat, méltóztassék ezt a füzetet, amelyet a Duna— Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatója adott ki, az abban foglalt irányelveket, gyógyszerekkel, gyógyitási módokkal megszívlelni s ezen az utón megindulva, a nagybeteget gyógyitani. Mi Erdély bérces hazájában mindig ugy hallottuk emlegetni az Alföldet, mint egy tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Ha azonban bejárjuk à nagy magyar Alföldet, épen e kis könyv útmutatása mellett, amelyben a legnagyobb közgazdászok tapasztalatai vannak rendszerbe foglalva, megállapíthatjuk, hogy ha részben egyeseknek a magyar Alföld tejjel-mézzel folyó Kánaán, de százezrével, sőt talán milliószámra vannak ott a mi magyar véreink a legnyomorultabb, a legszerencsétlenebb sorsban. Ha az igen t. Nemzetgyűlés nem gondoskodik arról, hogy ezen a nagy magyar Alföldön minél több munkaalkalom legyen, szóval, ha nem .gondoskodik a sok szerencsétlen, nyomorult magyar testvérünk exisztenciájáról, akkor kiszámithatatlan károk, nyomorúságok, talán egy ujabb nemzeti katasztrófa szakad reánk. (Ugy van! Ugy van!) A népies-gazdasági oktatásra vonatkozólag van szerencsém egy pár gondolatot felvetni a t. Nemzetgyűlés előtt. Nagyon fontos, ugy látszik, a minister ur is fontosnak tartotta, mert hiszen ezen a címen 21.000 pengővel többet vett fel költségvetésébe, mint amennyi az elmúlt esztendőben volt előirányozva. Helyeslem Szeder Ferenc igen t. képviselőtársam felszólaláNAPLÓ. XLIV. sát, aki ezt az összeget kevésnek tartja s szerintem is ezt mindenesetre lényegesen emelni kell. Végtelenül sajnálom, hogy a költségvetés indokolási részében nem találom meg ennek a tételnek részletezését és igy nem tudom, miképen oldja meg a földmivelésügyi ministerium a népies gazdasági oktatás kérdését. A múltban sok kisérletezés történt s tegnap is hallottam itt a költségvetés tárgyalása rendjén egy és más módját a gazdasági népoktatásnak. Én azonban, aki régi időben egy falusi eklézsiában lelkészkedtein, mielőtt kolozsvári pap lettem volna, kísérleteztem, a gazdasági népoktatással és ugy gondolom, hogy legbiztosabb módszere ennek az u.. n. Darányi Ignácféle paraszt-mintagazdaságok beállítása. Hiába járnak azok a vándortanárok községről-községre, városról-városra, a szó elröpül, mert a mi népünk konzervatív, ragaszkodik a régi megszokotthoz. Ezt a konzervatizmust nem lekicsinyelni, sőt tisztelni és megbecsülni kell, mert ebben erő rejlik. Azonban annyira intelligens is az alföldi, egyáltalában a magyar nép, hogy amit lát, amit szemlél és amit jónak felismer, azt elfogadja és követi. Mi beállítottunk Szolnok-Doboka megyében, Magyarlápos községében egy paraszt-minta-gazdaságot. Sok olyan dolog volt, amitől a nép kezdetben idegenkedett és hiába voltak a vándortanítók, előadásuk nyom nélkül maradt. A paraszt-mintagazdaság azonban, amely öt évre volt beállítva, bemutatta mindazt, ami a kisembernek való s igy a kisgazdának egész gazdasági élete átformálódott, mintaszerűvé lett és ma anyagi jólét és boldogság van abban a községben. Nem akarok semmit sem levonni a vándortanítók érdeméből, tudjuk azonban azt, hogy ugyanazon egy község határában is eltérések vannak és míg a falu egyik részében valami díszlik, addig a határ másik részében az nem sikerül. A vándortanító végigutazik egy félországot s anélkül, hogy a helyi körülményekkel, helyi talaj- és éghajlati viszonyokkal legkevésbé is tisztában lenne, egy kaptára akar húzni egy egész országrészt. Ez az én tapasztalatom szerint semmiképen sem vált be, ellenben bevált az a paraszt-mintagazdaság. Darányi Ignác sok szép gondolata között ez nagyon is életrevaló volt. Szemléltetve tanította a gazdaközönséget. Nagyon természetes, jól tudom, hogy amit Nagy-Magyarország megtehetett a parasztmintagazdaságok tekintetében, azt ez a kicsi csonka ország nem teheti meg. Hogy is történt a paraszt-mintagazdaságok felszerelése? Az állam a maga teljes erejével jött támogatására annak a kisgazdának, aki kötelezte magát legalább húsz hold földön öt esztendőn keresztül a földmivelésügyi ministerium által megállapított Programm szerint való gazdálkodásra. Az állam ellátta mindenfélével, az ő gazdaságába faj állatokat állított be, továbbá vetőmaggal ellátta és kisebb gépekkel is mintaszerüleg felszerelte. Ezeket a gépeket a mintagazda természetesen köteles volt kiadni a többi gazdálkodónak; kacsa-, liba-, tyúk-, sertés-, juh-, ló- és tehénszaporulatait csak abban a községben volt szabad értékesítenie és igy lassanként a falu állatállománya egészen megváltozott és mintaszerűvé lett. Ezt a kis csonka ország nem teheti meg. Most csak az úgynevezett külön szaktanitós gazdasági iskolákkal lehet ezt megcsinálni. Hiszen tényleg van külön szaktanitós gazdasági iskola. Egy hibát látok ennél a gazdasági : 22