Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-559
114 'Ä nemzetgyűlés 559. ülése 1926, évi május hó 25-én, kedden. litikumát, hogy honnan erednek a kamarák, de szerintem ez a politikum már megszűnt, még pedig a földbirtokreform befejeztével. Nekem az volna az alázatos véleményem, hogy egy központi kamara teljesen megfelelne a célnak és ezért arra kérném a mélyen t. kormányt, istápolja és segitse azokat a régen bevált megyei gazdasági egyesületeket, amelyekben igazán minden sikerül és amelyek legjobb tudásukat viszik bele és résztvesznek minden mozgalomban s mindent tudnak, ami a vármegyéjük területen történik. Ezt a kamara nem mondhatja el magáról, mert messze lakik a vármegyétől. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Ezért én a vármegyei gazdasági egyesületek segélyezését kérném. A loldbirtokreformnak vége felé kell, hogy járjunk és kérem is nagyon a minister urat, hogy igyekezzék ezt bevégzettnek kijelenteni. A földhöz jutottakat is be kell segiteni végre a birtoklásba és azokat is, akiknek a földjeikből a vagyonváltságot levették, segiteni kell, hogy amortizációs kölcsönhöz juthassanak és ezzel berendezkedhessenek, mert minden birtokra ki merem mondani, hogy el van hanyagolva, ha másképen nem, legalább is az épületekben és a felszerelésben. (Rothenstein Mór: Szegény birtokosok! — Gaal Gaston: Bizony szegény! — Kuna P. András: Nem lehet mindenki nyomdász!) Természetesen a birtokok szabaddátételének most már küszöbön kell állania minden téren, mert ha a birtokforgalom még sokáig kötött lesz, a birtok teljesen értéktelenné válik. (Ugy van! jobb felől.) A gazdasági szakoktatásról is kívánnék valamit szólani. (Halljuk! jobb felől.) Nevezetesen a földművelésügyi minister ur ebben a kérdésben két napon át igen szép előadásokat tartatott. Sajnálom, hogy nem vehettem azokon mindig részt, de nekem az a felfogásom, hogy talán sok lesz ez a sok egyetem és akadémia, mert az akadémikusok nehezen fognak majd elhelyezkedni. Én azt merem állítani, hogy — miután ma Magyarországon a birtoknak csaknem 56%-a a kisgazdák kezén van — ezeknek oktatására kell a fősúlyt fektetni; én azt látnám helyesnek, hogy legalább is megyénként egy-egy földmivesiskola állíttassák fel. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Az .a meggyőződésem, hogy ezzel lehetne a leggyökeresebben hatni a kisgazdák gazdálkodásának emelésére. (Ugy van! jobbfelől.) Később, ha majd jobb viszonyok lesznek, járásonként is kérnék egy-egy lölmivesiskolát. Hiszen a mi magyar népünket ismerni kell, az nem megy eils a szomszéd községbe, az csak azt hiszi el, amit látott. Ezeket a földmivesiskolákat mind össze lehetne kapcsolni egy-egy kis mintagazdasággal is, ez hat a legnépszerűbben és ez oktat a legjobban. Ezt tehát nagyon ajánlom a földmivelésügyi minister ur figyelmébe, A fásítási törvények megvannak. Tagadhatatlan, hogy az országban több helyen történik fásítás, — látom és tapasztalom ezt — kopár területek fásittatnak; de, sajnos, azon a keserves Alföldön, ahol a forgószél megindul és nem tud megütközni egy bokorban sem, hanem terjeszti a mindenféle pusztító miazmát és bacillust, ott a fákat igazán senki sem istápolja. Nem akarok itt több helyet felsorolni; de ismerek olyan vidékeket és községeket, __ ahol óriási költséggel 10 kilométeres utat befásitottak, azt is megtették, hogy a fákat egyszer meg is öntözték tavaly nyáron, de abból a sok fából, amelyet messziről, a Dunántúlról hoztak, talán 5% sem maradt meg. Itt volna talán szükség valamilyen szakképzett egyénre, aki bevezetné az elöljáróságokat annak ismeretébe, hogy miként kell azokat a fákat elültetni. , A t. kormány figyelmét bátor volnék még felhivni a következőre: Tudomásom szerint nagyon sok a letarolt erdő csonka Magyarországon. Az illető tulajdonosok a letarolt területeket nem tudják sem betelepíteni, sem megtartani. Nem volna-B helyes, ha az állam ezeket megvásárolnál Hiszen úgyis olyan erdőszegény az országunk, hogy azt ki sem lehet fejezni. Tudom jól, hogy különösen Lillafüred körül van egy nagyobb erdőbirtok, annak megvételét igazán ajánlanám; én nem értek hozzá, de azt hiszem, hogy az méltóbb helyre nem kerülhetne, mintha az állam kezébe kerülne. Igen t. Nemzetgyűlés! A ménesbirtokokon a gazdálkodást ismerem, azt figyelemmel kisé•rem. Egyet azonban * szomorúan konstatálok, azt, hogy az a szép összhang, amelynek ott meg kellene lenni, nincs meg, vagyis a gazdaság és a ménesparancsnokság között az antagonizmus folyton nagy. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon. — Szilágyi Lajos: Ez közismert!) Ezt valahogyan ki kellene egyenlíteni, mert hiszen e miatt az ország és a tenyésztés szenved. Én nem tehetek róla, de kénytelen vagyok megjegyezni, hogy azelőtt egy volt a felelős vezető: a mindenkori ministeri tanácsos, a lóügyek vezetője vezette a gazdaságot is, ma, ugy tudom, ez másként van és ezért történnek, látom, ezek a súrlódások. Ez szerintem mindenesetre kiküszöbölendő volna. (Kovács-Nagy Sándor: Segédprimások ! — Rothenstein Mór: Ma minden másként van!) Mármost áttérek a lótenyésztés kérdésére. Méltóztatnak bölcsen tudni, hogy a lótenyésztés Magyarországon ezidő szerint dekadenciában van. (Ugy van! jobbfelől.) Ezen nem lehet csodálkozni, mert az a sok motor, traktor stb. mind a ló rovására megy. De én kijelentem, hogy ha a melegvérű lótenyésztés tisztán és egyedül a kisgazdáknak a népnek a kezén van, ezt én jól látom, .mert tevékeny részt veszek ezekben a dolgokban. Azok! ma panasszal fordulnak hozzám és azt mondják: mi dolog az, hogy még a katonaság sem vesz tőlük lovat 1 ? Hát ez igaz! Voltam bátor már a múlt évben is rámutatni erre és kértem a kormányt, hogy méltóztassék ezt a katonai ménest megszüntetni. (Ugv van! jobbfelől.) hiszen ez nem vezet célra. Nem akarom itt a dolgokat részletesen ecsetelni, de tudom nagyon jól, hogy egv katonai kincstári pótló körülbelül 30 millió, mig a néptől a lovat meg tudjuk venni 10—15 millióért. Ez tehát r mindenesetre igen rossz üzlet az államra nézve és elveszi a tenyésztő kedvét, mert igazán már nincsen ember, akinek a lovat el tudjuk adni. Most is arra kérem a mélyen t. minister urat, méltóztassék r egész erővel odahatni hogy ezek a katonai ménesek beszüntettessenek, mert ezek célra nem vezetők és szenved miattuk a magyar állami ménes nevelése, mert hiszen maholnap nem tudjuk a ménest kihelyezni. Azt kijelenthetem, hogy az állami ménesek kezelése kifogástalan, azokat olyan fényesen látják el és kezelik most hogy ezt csak örömmel konstatálhatom. De én a múlt évben is rámutattam arra, hogv feltétlenül szükséges a világhírű kisbéri ménes részére egy csontos telivér beszerzése. Erre sohasem kínálkozott jobb alkalom, mint most. Ezt be lehetne szerezni Franciaországból, nem azért, mintha — hogy ugy mondjam — a romló frankokra gondolnék, de meggyőződésem szerint a francia telivér mindenesetre sokkal csontosabb ma és a mi céljainknak sokkal jobban megfelel, mint az ang"oÍ telivér. Ezt méltóztassék megszív-
