Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-559
102 A neynzetgyülés 559. ülése 1926. évi május hó 25-én, kedden. ugy tudom, ugy érzem és aki ezekkel a kjérdásekkel foglalkozik, megállapíthatja, hogy a földadó további emelése teljesen lehetetlen. Ha tehát az egyenesadók emelése lehetetlen, akkor minden egyéb adótétel leszállításánál is a legnagyobb gonddal kell eljárni, mert egyes adótételek leszállítása nagyon könnyen eredményezhet zavart az államháztartásban, amely nemcsak az államháztartás kára, hanem ^ az egész nemzetre is kihat. A magam részéről tehát a legnagyobb mértékben ajánlatosnak tartom, hogy minden adóleszáll'itásnál yegrye fontolóra a kormány, hogy milyen lépéseket tesz. A szubvenciós politikát, amely a liberális érában azért létesült, hogy bizonyos nagy vállalkozások, gyárak és nagyiparosok boldogulhassanak, a magam részéről elhibázottnak tartom és pedig azért, mert az államnak sok milliója, amelyet a szubvenciós politika fentartásával ilyen vállalkozások részére kiutalt, a földmivelés érdekeit abszolút nem szolgálta. A szubvenciós politikát én általában elitélem, mert egészséges gazdasági életben ilyen mankóra szükség nincs, de ha kivételesen valamely termelési ág megsegítésére a szubvenciós politikához kell fordulni, akkor mindenesetre első helyen tartom kielégitendőknek a földmivel ési érdekeket Mezőgazdasági termesztvényeink értékesítése tekintetében nálunk abszolút rendszertelenség van. Ennek tudom be azt, hogy az augusztusi 2—300 ezer koronás búza decemberben és januárban 6—700 ezer koronás búzává alakul át: ennek tudom be azt, hogy a 3—4 ezer koronás kecskeméti barack Budapesten 12—14 ezer koronás barackká alakul át. Az értékesítés megszervezése elsőrangú nemzetgazdasági érdek. Az értékesítés egyetemes érdekünk, mert ha gondoskodni tudunk arról, hogv a 2—300 ezer koronás búza decemberben ne legyen 600 ezer korona, akkor egyszersmind gondoskodtunk arról is, hogy az elsőrangúan kenyértermő Magyarországban ne kelljen a kenyér árát úgyszólván minden hónapban emelni. Hiszen csak az elmúlt pár hétre utalok vissza,, amikor Budapesten a kenyér árát emelték, mert minden faktor kimutatta, hogy ez elkerülhetetlen és most alig múlt el négy hét alz emelés óta, már is újra tárgyalnak, ankóteznek afelett, hogy a kenyér árát emeljék. Szerintem szégyene ennek az országnak, melynek kenvér 1magvakban több millió métermázsa kivitele van, hogy olyan magas kenyérárak vannak, amelyekkel a külföldön nem találkozunk. Én ezekben a kérdésekben a szervezés hiányát látom. Amíg a szociáldemokrata párt által megszervezett mintegy 70—80 ezer ipari munkás, nem egyszer épen a párt által terrorisztikus akciókra is beállítva, a maga érdekeit és kivánalmait úgyszólván erőszakkal képes végrehajtani, addig ezekkel szemben áll a másfoglatkozásuaknak és a szervezetlen polgárságnak túlnyomóan nagyobb tömege minden önkénynek teljesen kiszolgáltatva, amely a másik oldalról erőszakos módon lén fel. Eb-í ben a kérdésben én roppant fontos és elkerülhetetlen szerepet kívánnék a kormánynak adni, amely abból áll, hogy ezt az abszolút derék, fajmagyar népünket megmentse, megvédje a megtévesztő eszméktől és olyan szervezetbe tömörítse, vagy nedig segitse egy ilyen szervezet létrehozásában, amely megvédelmezi a mezőgazdasági munkásságot is a kapitalizmus kiha sználásától. Ebben B. kérdésben, nagy különbséget kell tenni, amelyet az igen t. szociáldemokrata párt a maga részéről nem tesz meg. Ök is a mezőgazdasági munkásság megszervezésére törekszenek,' de sajátságos módon a keresztény nemzeti alapon álló kormányzat ellen igyekeznek megszervezni, A munkásságnak ez a szervezése nem a kapitalizmus ellen történik, ez csak jelszó, mert minden egyes esetben a keresztény nemzeti alapon álló kormány és pártja ellen szervezik, már pedig ebben a kérdésben kétségtelenül azoknak van igazuk, akik nemzeti érdekek szempontjából követelik a munkásság, szervezését. Itt hivatkozom Mussolinire, aki igen jó példát adott az államoknak ilyen kérdésekbe való beavatkozására. Ez első hallásra kissé különösnek tetszik, azonban Mussolini élő példát adott, amikor megalakította a szakszervezeti ministeriumot. Ebben a ministeriumban nem tesznek különbséget munkás és munkás, ipari, mezőgazdasági vagy szellemi munkás között. Az olasz kormány a munkáskérdést megoldotta akképen, hogy egyrészt igen nagyméretű közmunkákat tűzött ki; Rómában egész városrészeket, Milanóban egész városnegyedeket építtetett, azokat pedig, akiket ilyen módon munkával ellátni nem tudtak, egyszerűen bevették a fasiszta hadseregbe. Ü3 7 en módon Olaszországban úgyszólván nincs munkanélküliség. Ezekről az emberekről az olasz kormány nemzeti szempontból gondoskodott. Ez olyan példaadás, amelyet feltétlenül követnünk kell, amikor a mezőgazdasági munkásság megszervezésére nézve mindenféle agitációra megvan a törekvés, amikor arról van szó, hogy a szociáldemokrata munkásság a mezőgazdasági munkásságot a maga részére kívánja megszervezni. Én a sztrájknak nem vagyok ellensége. A sztrájkot elismerem, mint olyan esz'közt, amellyel a munkás a maga gazdasági érdekeit védelmezi, á hangsúlyt azonban itt a kapitalizmusra kell tenni. Valahányszor arról van szó, hogy a munkásérdekek a kapitalistákkal együtt képviseltetnek, mindannyiszor hamisítást látok ebben a kérdésben, mert ils^en esetben a! munkásság érdeke hátsó sorba szorul és előtérbe a kapitalizmus érdeke jön, amely megfelelő módon gondoskodik arról, hogy ezeket az embereket agitátoraival félrevezesse. Hiszen a kapitalizmus és a munkásság érdieké egymással homlokegyenest szembenáll és aki a munkássás: érdekeit képviseli, az nem árulhat egy gyékényen a 'kapitalizmussal. Azok a követelmények, amelyek minden egészséges országban felállíthatok abból a szempontból, ho'gy az állam minden becsületes polgára, minden tisztességes munkása megtalálja a maga megélhetésélt, ezek a követelmények, minden keresztény nemzeti alapon álló pártnak is á követelményei. Ezt a kérdést a magyarországi szociáldemokrata párt a maga részére nem sajátíthatja ki, mert mi valamennyien azt akarjuk, hogy ebben az országban lehetőleg jólétnek örvendjen mindenki, csak a megoldásnak és az eszközöknek módjára nézve van közöttünk különbség. Ha a szociáldemokrata párt ezeket a szakszervezetedet, amelyeknek bevallottan az lenne a céljuk, hogy a munkássáig gazdasági érdekeit védjlék és kivívják, felhasználja a maga politikai hatalmának előmozdítására, akkor én itt is niesrállapitok egy hamisitást. A sztrájk t. i. abban az esetben indokolt és jogosult, ha a munkás saját megélhetése céljából "kénytelen a kapitalista ellen fordlulni. de az említett esetekben egyiV esetben sem történik ez. ' Nálunk a sztrájkokat valósággal megren-
