Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-559

A nemzetgyűlés 559. ülése 1926. évi május hó 25-én, kedden. •••:' hitelkérdésnek megoldására. (Perlaki György: Dehogy nem, sőt a Népszava már hibáztatta

: is azt a politikát! — Klárik Ferenc: Nem hibáztatta! — Perlaki György: Dehogy nem! X cikket tudnék felsorolni, hogyan támadta a kormányt, amiért az agráriusoknak hosszúlejáratú hitelt szerez!) Amikor tehát; összegezni akarnám, hogy körülbelül mit kellene tenni és merre volna az ebből kivezető ut, akkor azt mondanám: először magát a hiteléletet kell rendezni, kereskedelmi egyezmények és szerződések révén pedig olyan megállapodásokat kell létesíteni, amelyek a mezőgazdaság valóságos helyzetével számolva lehetővé teszik, hogy a mezőgazdaság olcsóbb eszközökkel és olcsóbb anyagokkal termelhessen; azután pedig belül arra kell törekedni, hogy a fogyasztóképességet ne csak szóval, hanem valójában is növeljék. Itt pedig ez a kérdés szorosan összefonódik egész^ adózási rendszerünkkel. Annak a lehetetlen adózási politikának, amely minden adózót megfojt és tönkretesz, annak a leheteten adózási politikának, amely közvetett adózási rendszerével megdrágit minden élvezeti és fogyasztási cikket, véget kell vetni, mert ha ezt az adózási politikát folytaitják, elérhetik, hogy megduzzad az állampénztár, de tönkremegy ebben az országban minden dolgozó alany, akli adót tud fizetni, tönkremegy mindenki, akire támaszkodva lehet csak arról beszélni, hogy a mezőgazdaság erőteljes fejlődésnek indulhat. Az ország agrár mivoltának nemcsak abban kell megnyilatkozni, hogy nincs ipar és nincs kereskedelem, hanem abban is meg kell nyilatkozni, hogy van egy fejlődőképes mezőgazdasága, abban is meg kell nyilatkozni, hogy előrelátó, okos, helyes, célszerű politikával az adott viszonyokhoz és körülményekhez alkalmazkodva megvetik az alánját egy fejlődésképes, egészséges agrárpolitikának. De ha már erről beszélek, akkor tovább fonom a gondolatomat és azt mondom: de ezzel, uraim, szervesen összefügg utaink rendezése is; mert addig egészséges értékesítési lehetőségről még benn az országban sem beszélhetünk, amíg útviszonyaink ilyenek, mint amilyenek, amig útjaink legnagyobb része motorerővel úgyszólván járhatatlan. (Kováts-Nagy Sándor: Még kocsival is, nemcsak motorral!) Addig itt nem lehet szó a mezőgazdaság igazi fejlődéséről, amig a törvényhatósági utaknál 11.000 kilométernyi kövezett ut mellett 4030 kilométer kövezetlen ut van, amig a járási utakból 6750 kilométer kövezetlen, amig a községi utak, amelyek szintén kövezetlenek több mint 22.000 kilométert tesznek

1 ki. Ezek a közlekedési nehézségek naeyban befolyásollak egy egészséges értékesítési lehetőség kialakulását. De ott van pl. a szikes talajok javitásának kérdése. Ezeknek a szikes talajoknak javítása egyrészt munkaalkalmat teremtene, másrészt pedig erőteljesen befolyásolná a termelési lehetőségek kialakulását. Ez olyan fontos kérdés, amely mellett mi évről-évre elmgyünk: látjuk, hogy a költségvetésbe egy tételt beállítottak a szikes talajok tanulmányozására kiküldött bizottságnak vagy minek a költségeire, de eddig még- senkinek sem jutott eszébe, hogy ezt a kérdést erőteljesen megfogna.. Pedig erre nézve a németek nagyszerű példát mutattak a háború alatt, amikor rá voltak kénvszeritve; mi azonban, azért, mert nem vagyunk közvetlenül rákényszeritve, negligáljuk ezt a kérdést és elmegyünk mellette, pedig én

1 azt mondom és állítom, hogy szikes talajok megiavitása is fontos kelléke annak, hogv a mezőgazdaság terén egy lépést tehessünk előre. Ezzel kapcsolatban szóvá kell tennem a mezőgazdasági munkások munkabérét, amelyről a túlsó oldalról is beszéltek. Az előadó ur csak röviden érintette a kérdést és azt Jmondotta, hogy a summások 25%-os munkabéremelkedést értek el. Én pedig nem régen, a költségvetés általános tárgyalása alkalmával, a földmivelésügyi ministerium illetékes ügyosztályától szerzett adatok alapján bizonyítgatta m itt, hogy a mezőgazdasági munkások bizony meglehetősen sovány keresethez jutnak, még ha a munkabérmegállapitó-bizottság által megállapított bérek mellett dolgoznak is és ez a kereset összehasonlítva az lölS'lá. évi kereseti viszonyokkal, nem éri el azt a keresti mértéket, amelyet abban az időben a mezőgazdasági munkások elértek. Ezt a kérdést azért tartom itt szükségesnek újólag felemlíteni, mert most a mezőgazdasági válság közepette minduntalan találkozunk olyan nyilatkozatokkal, amelyek arra alludálnak, hogy a mezőgazdasági munkabérek emelkedése is lehetetlenné teszi az eredményes mezőgazdasági termelést. Az egyik hírlapban például ilyenféle nyilatkozat van erről a kérdésről (olvassa): »A naoszámok és a munkabérek olyan erősen emelkedtek, hogy a mérleg nem mutatkozik, a több bevétel dacára, különösen kedvezőnek.« A mezőgazdasági termelésre vonatkozólag teszik ezt a kijelentést. Utalok itt mindjárt arra a beszédemre, amelyet ebben a tárgyban elmondottam és amelyben ezzel eléggé részletesen, bőségesen és terjedelmesen foglalkoztam. Kimutattam akkor is, hogy a mezőgazdaságnál foglalkoztatott munkások még mindig távol vannak attól a uyomoi'uságos munkabértőt is, amelyet 1914ben, 1913-ban, tehát a háború előtt élvezitek és am elv munkabér miatt a mezőgazdaság akkor egyáltalában nem panaszkodott, mintha ezeket á terheket nem birná el. pedig ez a munkabér a, mezőgazdasági munkásoknak csak a legminimálisabb életlehetőséa-et biztosította. Ezt a felfogásomat, ezt az állításomat hivatalos adatoknak egész tömegével tndnám alátámasztani. Jobbról is. balról is hallok én olyan nyilatkozatokat, hogy a mezőgazdasági munkások között egyrészt pusztít a nagy munkanélküliség, mert nem tudnak munkához jutni, másrészt pedig akkor is, ha munkaalkalmakhoz jutnak, épen ennek a reájuk nézve szomorú konjunktúrának következtébpn csak minimális munkabéreket kanhatnak- De én most csak e°y ue-vneve^tt félbivatalos adatot hozok fel. Ez pedig a Tiszajobbparti Mezőgazda, vagyis egv kamaTai éHesito- Ebben, amely épen ma került a kezemhez, többek között ezeket írják (olvassa): »Az átlagos nanszám nőknél 15.000 korona és a férfiaknál 20—25 ezer korona, azonban még ezért a csekély összegért is szivesén elmennének dolgozni, ha volna megfelelő mennyiségű munkaalkalom.« Amikor tehát az egyik mezőgazdasági kamarai értesitő hoz ilyen adatokat és megállapításokat, azt hiszem, el kell némulnia a kritika ama fajtájának, amely a termelés megakadályozóiként a magas munkabéreket élvező mezőgazdasági munkásokat akarja feltüntetni. A földremform kérdéséről ezúttal nem kívánok bővebben beszélni, nagyon röviden időzöm ennél a témánál és ezt is csupán azért teszem, mert kénytelen vagyok néhány nyilt kérdést intézni a földmivelésügyi minister úrhoz és pedig a következőket: Mondja meg nekem a minister ur, mi az oka annak, hogy Békéscsabán több mint három évi eljárás után még mindig nem tudtak házhelyhez jutni az igény-