Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-559

A nemzetgyűlés 559. ülése 19, azok a gátló akadályok, amelyek a mezőgazdaság fejlődése és a termés értékesítése előtt állanak, de legnagyobb sajnálatomra ezekre a kérdésekre adandó válasszal az előadó ur is adós maradt. Az előadó ur is csak egy vonatkozásban emlékezett meg a mezőgazdasági munkásokról, amikor kategorizálta őket és megállapította, hogy azok a naipszámbérek, amelyeket a mezőgazdasági bizottságok jól-rosszul megállapítanak, inkább a kis gazdaságokat érdeklik, mig a nagygazdák, a nagybirtokosok általaiban summásokkal dolgoztatnak, akiknek bére az ő kijelentése szerint a háború óta mintegy 25% -kai emelkedett. Ennél a kérdésnél tovább nem ment az előadó ur, csak hozzám fordulva, ismét előhozta a cseresznyefa meséjét és kijelentette, hogy e nékül szinte el sem tudja kezdeni beszédét, i Mielőtt választ próbálnék adni arra a kérdésre, mit kellene csinálni, előbb foglalkozni kívánok a cseresznyefa meséjével is. (Halljuk! a szélsőhaloldalon.) Erről az oldalról jelentették M annak idején egy közbeszólás formájában, hogy valaki egy cseresznyefa terméséből kifizette adóját. (Petrováez Gyula: Régi mesék már!) Bár ez nem szerencsés megfogalmazása volt annak a gondolatnak, amelyet kifejezésre akart juttatni, akkor azonban, amikor ez a kijelentés történt, körülbelül födte a tényékét, merrt nagyon jól tudjuk, hogy a kezdődő konjunktúra idején, különösen 1922-ben, 1923-ban, az adózást nagy mértékben túlhaladta a termények értéke. Pénzünk értékének gyors hanyatlásával az adózás nem tartott- aminthogy nem is tarthatott lépést abban az időben, mig ezzel szemben a terményárak emelkedtek és az a furcsa helyzet állott elő — én magam is láttam és megállapítottam künn a vidéken egy alkalommal, — hogy egy négyzetöl területen termett krumpli értékével ki tudták fizetni az egész bérleti összeget, mert a bérleti összeg nénzben volt megállapítva, Ezen nincs semmi különös lés csodálkozni való; akkor ez tény volt. A mezőgazdasági konjunktúra hanyatlásával azonban s az adók emelésével ez már túlhaladott álláspont, amelyről ma beszélni igaziam nevetséges volna. Ismételten hangsúlyozom: habár nem túlságosan szerencsésen fogalmazta meg ez a közbeszólás azt a gondolatot, amelyet kifejezésre akartak juttatni vele. mégis az akkori viszonyok között ez körülbelül fedte a a való tényeket. Ha a termelés válságáról beszélünk, két felfogással találkozunk. Az egyik az, amely hivatalosan is megnyilatkozik itt s amelyet a t. előadó ur is fejtegetett, a másik pedig az, amely ugyancsak arról az oldalról nyilatkozik meg a nép széles rétegei között, amikor egyegy kormánypárti képviselő ur beszámolót tart. Az esryik beszámoló alkalmával például az igen t. kormánypárt egyik tagja a következőket mondotta (olvassa): »Az általános gazdasági válságon azok az országok esnek át először, amelyeknek gazdasási szervezete alapjaiban egészségesen fejlődik. Magyarország erőforrása a mezőgazdaság, amely a legutóbbi három év alatt olyan föllendülést mutat, aminőt _ a háború előtt 15 év alatt ért el.« E szerint a kijelentés szerint tehát, ugyebár, a mezőgazdaság olyan fejlődést mutatott az utóbbi három esztendő alatt, amelyhez hasonló fejlődést a habom előtt csak 15 éven keresztül ért el az ország mezőgazdasága. Azt mondja továbbá (olvassa): »A tőkeképzés megindult, ami szinten kétségtelen jele erőgvarapodásunknak.« E szerint tehát a tőkeképződés a mezőgazda'. évi május, hó 25-én, kedden. 97 ságban már megindult, ami azt jelenti, hogy meglehetős erőgyarapodásnak nézünk elébe, mert hiszen a tőkeképződés természetes erőgyarapodást jelent. (Sándor Pál: Csak papiroson van meg az a tőkeképződés!) Azt mondja továbbá (olvassa): »A múltév ősze óta 1000 milliárdnál nagyobb összeg fordittatott beruházásokra.« Majd azt mondja egy másik helyen (olvassa): »A kormány a múlt évben 860 milliárd koronát adott a mezőgazdasági hitel céljaira, amely összeg alkalmas volt a hitel-uzsora letörésére.« Ezeket a kijelentéseket, amelyek meglehetősen vigasztaló képet nyújtanak a mezőgazdaság mai állapotáról, senki más nem mondotta, mint Csongrád képviselője, Schandl Károly képviselőtársunk, aki egyébként földművelésügyi államtitkár is, akinek tehát, mint ilyennek, ismernie kell a mezőgazdaságot, Ő jelentette ki tehát először, hogy a mezőgazdaság örvendetesen fejlődik és olyan fejlődést tett meg az utóbbi években, amelyhez hasonlót ezelőtt csak 15 év alatt tett meg, továbbá, hogy a tőkeképződés megindult, hogy 860 milliárd korona hitel lehetővé tételével az uzsorát letörték és hogy a kormányzat ezer milliárdot fektetett be és alludál arra, hogy a munkanélküliség és egyéb bajok is csökkentek ezen a réven. A másik oldalon felhangzik, — amit sokorópátkai Szabó István képviselőtársunk is mondott és amit különösen erőteljesen festett alá az előadó ur az előadói beszédében — hogy a mezőgazdaság pang, hogy a mezőgazdaság tönkremegy, hogy a mezőgazdasági termeivényeknek nincs áruk és értékük, nem tudnak rajtuk túladni és — épen a múltkor citáltam egy mezőgazdasági értesítésből azt a tényt — hogy foglalkoznak a termelés korlátozásának gondolatával. Ez a két tény tehát egymással szemben áll. Ebben a tekintetben nem osztom Schandl képviselőtársam álláspontját és felfogását, habár nem osztom 100%-ig azt a felfogást sem, amelyet az előadó ur előadói beszédében megfestett. De mégis van valami a dologban, hogy a mezőgazdaság körül baj van, mert amikor az adóvégrehajtókat már rászabadították a falvakra, amikor az árveréseknek szabad tér és lehetőség nyilt,^ akkor azt látjuk, hogy az ingatlanok árverése nagy mértékben emelkedik, hogy az ingatlanokat nagymértékben kótyavetyélik el és ha elmegyek egy ügynökhöz földet keresni, az ügynök vígan ajánlja a földelt kataszrális holdankint 5—6 milliótól kezdve 12 millió koronáig, ami egymagában véve is azt jelenti, hogy valahol baj van a föld körül. Nemcsak a kedvező konjunktúra múlt el, hanem a kedvező konjunktúra elmúlásán kívül is ezek körül a kérdések körül bajok vannak. Az csak nagyon természetes, hogy akik reálisan nézték a viszonyokat a mezőgazdaságban, néhány esztendő előtt is, amikor a konjunktúra úgyszólván legmagasabb csúcspontját érte el, teljesen tisztában kellett lenniök azzal, hogy ennek be fog következni a böjtje. Azt hiszem, első vagy második beszédemet mondtam el ebben a nemzetgyűlésben, amikor céloztam erre a tényre és azt mondpttam, hogy ha Orpszország konszolidált mezőgazdaságai következtében megjelenhetik termeivényeivei az európai piacon, akkor a magyar mezőgazdaság. — mert nem fejlődött, nem haladt, a kedvező konjunktúrát befektetésre nem használta ki — a legteljesebb esőd előtt fog állani. Még nem tartunk ott, hogy az orosz föld ontsa a gabonát az európai piacokra: még nem tartunk ott, hogy mint a habom előtt Európa éléstára legyen Oroszország; még nem tartunk ott,