Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

40 A nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, pénteken. a hazai bányák között nagy a verseny és mindegyik igyekszik lehetőleg nagy mennyiséget eladni. Átlagosan körülbelül napi 2.000 vagon a termelés, amely ezidőszerint körülbelül 1.400 vagonra csökkent, de minden báaya arra törekszik, hogy minél többet termeljen, Ezenkivül arra törekszem, hogy az állami hivatalokban hazai szenet használjanak. Különböző ujabb szerkezetek felhasználásával a fűtésnél is igyekszünk hasznát venni a hazai gyöngébb szénnek. Állami vasgyáraink külföldi szénnel most már egyáltalában nem dolgoznak, az államvasutaknál pedig a külföldi szénszükséglet igen lényegesen redukáltatott és a jövőben további redukció lesz lehetséges azáltal, hogy a pécsi bá nyákban egy uj mosási rendszer által a szén kalóriáját emelni tudjuk, ugy hogy a pécsi bánya szenéből nagyobb mennyiséget tudunk felhasználni a gyorsvonatok szükségleteire. Ettől eltekintve természetesen kötelességünk volt, hogy a salgótarjáni nehéz helyzetbe került munkásságnak pillanatnyilag is segitségére legyünk. A kereskedelmi tárca részéről két és fél milliárd koronát tudtam még e hó folyamán a megyének rendelkezésére adni, hogy a Salgótarján—szeredi ut kiepitését, amely már régebben megkezdődött, de azután megakadt, a megye folytathassa. Azt hiszem, hogy ez a két és fél milliárdmindenesetre elegendő arra, hogy az utépités megfelelő mederbe tereitessék. Azt hiszem, hogy ezzel, ha hozzáveszem ehhez azt az összeget, amelyet a népjóléti minister ur az ő tárcája keretén belül házépítési _ kölcsönök formájában rendelkezésre tud bocsájtani, legalább egyenlőre sikerült a nehézségeket áthidalni. Ami egy másik iparunkban, a sárvári műselyem-gyárban előállott nehézségeket illeti, amelyekről itt ismételten szó volt, kijelentem, hogy ott a nehézségek főleg abból állottak elő, hogy a muselyemgyártás terén általában egy erős tulprodukció van Európában és az uj műselyemgyárak mind igen modernül lévén berendezve, a versenyt a régiekkel szemben határozottan nagy előnnyel tudják felvenni. A legutóbbi időben a műselyem ára 20—21 svájci frankról leesett 8 frankra. Egészen természetes, hogy amikor egy ipari szakmában a készgyártmányok árában ilyen rohamos esés áll be, annak hatását minden ipari vállalatnak meg kell éreznie abban a szakmában, de különösen meg kell éreznie annak a vállalatnak, amely aránylag régebben állván fenn, nem egészen modern berendezéssel dolgozik. A kérdés megoldása itt tulajdonképen tőkekérdés, hiszen ha meglesz a lehetősége annak, hogy ez a gyár is megfelelő modern berendezéssel dolgozzék, akkor ismét fel tudja venni a versenyt a külföldi gyárakkal. Remélem, hogy ennek a kérdésnek megoldása lehetővé is válik, mindenesetre azonban mindazoknak, akik e kérdésben érdekeltek, össze kell fogniok, hogy ez a nehéz kérdés, ez a tőkekérdés megoldassák, de ennek megoldásával a többi nehézségek, azt hiszem, könnyen el fognak simulni. Ami azt a felmerült kérdést illeti, hogy a csepeli kikötő ügye a kereskedelmi tárcához tartozzék, erre azt mondhatom, hogy ebben a kikötőben ez idő szerint még építkezés van folyamatban. Ez szorosan véve nem olyan építkezés, amely a kereskedelmi tárcával volna kapcsolatos s ez a magyarázata annak, hogy egy külön kormánybiztosság foglalkozik az építés kérdésével, amely közvetlenül a ministerelnökséghez van csatolva, Mihelyt azonban az épitési munkálatok — körülbelül egy esztendő múlva — be lesznek fejezve, akkor azt hiszem, az egyedüli célszerű megoldás az lesz, hogy a budapesti kikötő ügyei áttétessenek a kereskedelmi tárcához, mert hiszen ez a kikötő kereskedelempolitikai szempontból olyan nagyjelentőségű, hogy mindenesetre arra kell igyekeznem, hogy ez a kereskedelemügyi tárcához tartozzék. Ami az erőcentrálé ügyét és ezzel kapcsolatosan vasutak villamosítását illeti, erre vonatkozólag gyakran merültek fel különböző tervek, Nem szabad azonban figyelmen kivül hagyni, hogy itt egyrészt lényeges befektetésekről van szó, másrészt pedig, hogy a villamositást csak olyan vonalak tűrik meg, amelyeken igen erős forgalom van. Aránylag kisebb forgalmú vonalak sehol sem birják el a villamositást. Az államvasutak számításai szerint nálunk csak a Budapest-bécsi vonal forgalma elég erős arra, hogy azon a villamosítás már most is bármikor keresztülvihető legyen. De a számitások szerint magának ennek az egy vonalnak villamosítása körülbelül két és fél millió fontot, tehát körülbelül 60 millió aranykoronát igényelne. Természetes, hogy egy olyan ország, amely olyan szituációban van, mint Magyarország, még hosszabb ideig kell, hogy várja, amíg ennek a kérdésnek megfelelő megoldása lehetővé válik. A mostani helyzetben csak egy megoldás van: a külföldi kölcsönnel való megoldás, de még ekkor is csak abban az esetben lehet erről szó, ha annak a külföldi kölcsönnek kamatozása aránylag nem nagy, mert nem valószinü, hogy ennek a vonalnak villamosítása 9—10%-os kölcsönnel megvalósítható lenne. Ezt csak egy ennél csekélyebb kamatozású kölcsönnel lehetne megvalósítani. Ezzel kapcsolatosan a vita folyamán szóba került a budapest—esztergomi vonal villamosításának kérdése. Ez a vonal tényleg egyike a legjobb vonalaknak, de azért van ezen a vonalon nagy forgalom, mert a szénszállítás aránylag nagy. Ha már most ezt a vonalat villamositanók, ugy, hogy épen az azon a vonalon fekvő szénbányák helyére emelnénk egy erőcentrálét, akkor természetesen a széntranszportok jórésze elmaradna és ennek következtében már nem lenne rentábilis ennek a vonalnak villamosítása Ennél a kérdésnél tehát nagyon sok megvitatandó részlet van és mindenesetre csak akkor foghatunk hozzá, ha tényleg olcsó tőkével tudjuk azt megoldani. Szóba került még a dunai vizierők kihasználásának kérdése is. A Dunának aránylag csekély az esése, ennekfolytán a Dunán a vizierő nagyon kevéssé használható ki. Tényleg volt egy terv arra, hogy a Duna felső részén egy svájci csoport egy kanális vágásával nagyobb esést idézzen elő, de ez a terv is aránylag annyira költséges, hogy ez arra a célra, hogy a Magyaróvártól Győrig levő közbenső részt villamosszükséglettel lássa el, megfelelő megoldás nem lenne. Ez a terv, amelyet körülbelül 3 esztendővel ezelőtt meglehetősen részletesen tárgyaltak, időközben abban is maradt. Ami a Statisztikai Hivatallal kapcsolatosan felmerült azt a kérdést illeti, hogy Magyarországnak nincs hivatalos munkanélküliségi statisztikája, a dolog ugy áll, hogy erről a tavalyi költségvetési vitában, amely decemberben folyt le, szintén szó volt és én akkor megígértem azt, hogy ezen a helyzeten változtatni fogunk. Azt mondottam, hogy a Statisztikai Hivatalnál mi elsősorban arra törekedtünk, hogy a gazdasági statisztikát minél tökéletesebbé tegyük, de mihelyt ezzel megvagyunk, áttérünk a szociális statisztikára. Ha figyelemmel méltóztatnak olvasni a költségvetés indokolását, azt méltóztatik látni, hogy az indokolásban már benne is van az, hogy ebben az 1926/27-es esztendőben a Statisztikai Hivatal ezeket a munkálatokat megkezdi, ugy hogy ennek a kívánságnak a teljesítése,