Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

A nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, pénteken. főtárgyalás alatt lévő füzetében azt látjuk, hogy erre a célra eléggé megfelelő összeget vett fel a kereskedelemügyi minister ur. Az idén a kereskedelmi kormányzat gondolt arra is, hogy Újpesten egy fa- és fémipari szakiskolát állitson fel, amely talán egyike lesz az ország legszebb szakiskoláinak. Nagyon célszerű és dicsérendő gondolat volt ez, mert hiszen ha valahol van faipari iskolára szükség, ugy ez elsősorban Újpest városa, mivel hogy azt lehetne mondani, hogy asztalos-iparos a legnagyobb mennyiségben Újpesten van, tehát hogy kellőleg kulturált asztalosiparosokat nevelhessünk, rendkívül fontos, hogy egy ilyen nagyszerű intézmény épen azon a helyen állitta ssék fel, ahol a fai párosok száma legnagyobb az országban. A magam részéről igazán örülök, hogy a kereskedelmi minister ur ennek a gondolatnak a fontosságát belátta és kérem, hogy a jövőben, főleg Újpesttel, és ezen szakiskola építésével szemben azt a jóakaratot tanusitsa, amelyet eddig is tapasztaltunk részéről ezen iskolával szemben. Az ipari és kereskedelmi szakoktatás kérdésével kapcsolatban azonban nem feledkezhetem meg arról sem, hogy a kisebbfoku ipariskolai oktatásra is felhívjam a minister ur figyelmét. Az úgynevezett inasiskolákról van szó, amelyek tananyaga és tanítása még igazán sok kívánnivalót hagy hátra. Hiszen nem mindenkinek áll módjában, hogy magasabbrangu faipari vagy egyéb szakiskolákba iratkozhassék be és meg kell elégednie az úgynevezett inasiskolával, amelyet az elemi iskola után végeznek az inasok a tanoncévek alatt. Miután rendkívül fontos, hogy szakképzett és kulturált ifjúsága legyen az országnak. ezen kisebbfoku ipariskolákra is óriási súlyt kell helyezni. Rendszerint a kereskedelmi kormányzat a városok költségvetésébe utalja ezt és a városok erejükhöz képest iparkodnak is ennek megfelelni, sokhelyütt azonban épen ezen anyagi erők hijján nem tudják ezt arra a színvonalra helyezni, amelyet ez az intézmény épen a maga kulturális és gazdasági fontosságánál fogva megérdemelne. Újpesten például circa 2000 asztalos-iparostanonc van és a város az ő tanitásuk és kulturális fejlődésük érdekében minden lehetőt elkövet, azonban rendkivül fontos volna, ha a kereskedelmi kormányzat mint hátvéd a város mögött állana és a maga erejével iparkodnék tökéletesebbé fejleszteni ezt az alsóbb ipari szakoktatást, mint amilyen nivón ma van. Felhívom a mélyen t. minister úr figyelmét az úgynevezett munkásvédelmi ügyekre is, amelyek szintén szerepet játszanak a mostani költségvetésben. Kereskedelmi, kisipari és munkásvédelmi célokra, azok elősegítésére bizonyos összeget irányzott elő a kereskedelmi kormányzat, még pedig erre a költségvetési évre 22.504 pengővel többet mint a múlt évben ; a kisipari célok elősegítésére 3.504 pengőt, munkásvédelmi célok elősegítésére pedig 10,880 pengőt. Rendkivül fontosnak tartanám, hogy ha nem is ebben, hanem a következő költségvetési évben, főképen a kisipari és munkásvédelmi célok elősegítésére nagyobb összeg fordittassék. A kisipar ma válságban van. Örül a kisipar, ha a mai szomorú helyzetben, gazdasági krízisben az egzisztenciáját fenn tudja tartani, mert hiszen a kisiparosok közül nagyon sokan a tönk szélére jutottak, és az a műhely, amelyben a kisiparos mindig szorgalmatosan dolgozott, tönkrement, dobra került. Nagyon szomorú ebben a válságos helyzetben, hogy sokszor olyan kisiparosok mennek tönkre, akik a háború előtt már erős bázison nyugodtak és nem azok, akik talán a konjunktúra folytán lettek kisiparosokká és gazdagodtak meg. Mindenesetre kell hogy a kisipar a kereskedelmi kormányzat legfőbb gondoskodásának tárgya legyen. A kisiparosságaz államnak egyik gerince és a legfontosabb társadalmi osztály. Nemzeti és keresztény szempontból ez az osztály a legdicséretreméltóbban állja meg helyét. Épen azért mindent el kell követni ennek a kisipari osztálynak megmentésére. Ha válságban van, akkor a kormányzatnak és nemzetgyűlésnek válvetett erővel kell ennek a bajba jutott és anyagi romlással küzdő kisiparosságnak megmentésére sietni. Épen azért azokat a segélyeket, amelyeket a költségvetés itt előirányoz, fel kel emelni, mert az a 3504 pengő, amely a költségvetésben elő van irányozva, bizony nem olyan összeg, amellyel lényeges erdményt lehetne elérni, sőt azt lehet mondani, hogy ezzel még lényegtelenül sem lehet a kisiparosság helyzetén segiteni. A munkavédelmi célokra való törekvést szintén elsőrendű feladatnak tartom. Ma a szocializmus századában élünk és valamenyiünk lelkét át kell hatnia annak a gondolkodásnak, hogy ma már a munkásságot nem lehet azzal a mentalitással értékelni, mint amilyen 10—20 esztendővel azelőtt értékeltük. Ma a munkásság óriási szerepet játszik egy nemzet társadalmi, politikai és főleg gazdasági életében. Ezért a munkásságot mindig istápolni kell, főleg akkor, amikor ilyen szomorú és nehéz viszonyok között él, mint épen napjainkban. Az előbb voltam bátor rámutatni néhány szóval arra az óriási munkanélküliségre, amely az országban honol. A munkanélküliek száma — ismétlem nem lehet pontosan megállapitani — meg vagyok győződve arról, hogy az 50.000-et is meghaladja. Óriási szám ez, ha elgondoljuk, hogy 50 ezer ember van az országban, aki nem tudja, hogy mi lesz holnap, hogy holnap mit tesz az asztalra az ő és csalájda megélhetésére. Ennek a munkásságnak érdekében minden igyekezettel arra kell törekednünk, hogy rajtuk, amennyire lehet, segítsünk. A munkanélküli segélyt sokan perhorreszkálják. Mi nem szegy éljük megmondani azt, hogy Újpest városa volt az első és az indítványozók között magam is az első voltam a közgyűlésen, aki odahatott, hogy bizonyos munkanélküli segélyt szavazzon meg a város a szenvedő munkanélküliek támogatására. Igaz ugyan, hogy csak egy falatot, egy morzsát tudtunk azoknak az embereknek a szájába adni, de ezzel a morzsával is megmutattuk részvétünket, (Kabók Lajos : A kormány még egy morzsát sem adott!) megmutattuk azt, hogy megvan bennünk a törekvés, a jóakarat és az együttérzés az ő szenvedésükkel szemben. Arról a problémáról, hogy miként segítsen a kormány a munkanélküliségen, most nem akarok részletesen beszélni, csak arra kérem a kormányzatot, hogy minél előbb segítsen ezen a problémán, mert ez az államnak mindennél fontosabb érdeke. A frankügy problémája semmi ehhez képest. Az érdekelhet olyanokat, akik politikai tőkét akarnak kovácsolni, de a munkanélküliség kérdése kell, hogy minden igaz magyar embert érdekeljen. Ebben a kérdésben össze kell fogni minden pártnak és minden tényezőnek ugy a parlamentben, e mint a r parlamenten kivül. A munkanélküliség kérdésének megoldása nemcsak emberbaráti, tehát keresztény és felebaráti szempontból legelsőrangu kérdés, hanem a konszolidáció szempontjából is, mert — képzeljük csak magunkat annak a szegény munkanélkülinek lelkiállapotába — vájjon volna-e bennük mindig annyi lelkierő és energia, hogy ne nyúljunk a máséhoz a saját életünk fenntartása szempontjából. Elsőrangú érdeke tehát ez a konszolidációnak és ezért felhívom a kereskedelem-