Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

A nemzeigyiiiés 555. ülése 1926. évi május hó 19-én, szerdán. 411 nem lévén, rendszeres és eredményes munkát végezni nem képesek. Ezért történhet meg aztán az is, hogy ha egy gyermeket ma még egy pár cipővel vagy egy ruhadarabbal meg lehetne menteni az elzülléstől, nincs mód rá, mert mindegyik egyesület vagy intézmény a másikra hárítja át a tennivalót, mig hogy ha már a gyermek elzüllött, akkor nagy apparátusával ott áll az állam — a fiatalkorúak bíróságával, ott vannak a patronázs-egyesületek és tízszer és százszor annyi költséggel próbálgatják — legtöbbször eredménytelenül — megmenteni az elzüllött gyermeket, holott, ha itt is a prevencióra volna fektetve a íosúly, akkor az ilyen következményeknek és helyrehozhatatlan hibáknak minden esetben elejét lehetne venni. Ugyanez áll végül az üdültetés és gyermeknyaraltatás kérdésére nézve is és számtalan más kérdésre nézve, melynek mielőbbi és alapos megoldása nem várathat a végtelenségig magára. Ezért volna szükség gyermekvédelmünk alapos megreformálására, illetőleg arra a bizonyos gyermekvédelmi központra, mely csakis az egészségügyi és szociális jellegű népjóléti tárca keretén belül volna kiépíthető. (Helyeslés jobb felől.) Ami a gyermekvédelmi költségek biztosítását illeti, ezt részben egy igazságos és rendszeres gyermekvédelmi adóval kellett volna már régen megoldani, t. i. a 30 évet meghaladott agglegények, gyermektelen és egygyermekes házaspárok arányos megadóztatásával, (Helyeslés.) mely már minden nyugati államban megvan. Az ilyen adó kivetését annál jogosabbnak és igazságosabbnak tartottam volna, mert csak igy büntethettük volna többek között azt a 60.000 baranyai családot, amelyeknek asszonyai nemcsak a háborús évek és háború utáni nyomorkorszaknak létezése óta, hanem már hosszú évtizedek óta menekülnek bűnös módon — tisztán divatkórságból és kényelemszeretetből — a gyermekáldástól. Részben ezért, de sok egyéb más okból is teljes mértékben perhorreszkálom azt a gondolatot, amely szerint a gyermekvédelem kiépítése, irányítása és finanszirozása idővel úgyszólván teljesen a társadalomra hárittatnék át. (Helyeslés.) Sajnos, ki kell jelentenem: én a társadalom nagy részében — az erkölcsi érzéknek minden téren tapasztalható erős meglazulására és az általános korrupcióra való tekintettel — nem látok garanciát arra nézve, hogy a társadalom biztosítani tudná azt a helyes és becsületes arányt, amelynek egyrészt a polgárok százezreitől folytonos zaklatások révén kikoldult és kizsarolt pénzösszegek és másrészt a rendeltetési helyökre valóban el is jutott összegek között fenn kellene állania! Gondoljunk csak cl Pl* cl cl S ok panamára, amely azt a százféle, úgynevezett jótékony célú akciót már annyiszor botrányba fullasztotta. (Ugy van! a szélsőbaloldalcn.) Ebből következtetéseket vonhatunk le arra nézve, hogy milyen nagy lehet a száma azoknak az úgynevezett jótékony célú akcióknak, amelyeknél végbement hűtlen pénzkezelésről soha senki a leplet le nem rántotta. (Ugy van! Ugy van!) Hisz a legritkább esetben vesz magának valaki fáradságot ahhoz, hogy az ilyen célból összegyűjtött pénznek útja, kezelési módja és sorsa után kutasson. Ez az oka aztán annak, hogy a társadalomnak az a része, amely adakozni képes és talán kész is volna, annyiszor bizalmatlan még a valóban legönzetlenebb és legbecsületesebb gyűjtőkkel szemben is. Különben is eltekintve attól, hogy a társadalmi akciók az adófizető polgárok felesleges és folytonos zaklatásával járnak és járnának különösen a jövőben, egy tulajdonképen teljesen aránytalan és igazságtalan s e mellett meglehetősen súlyos adózást jelentenének, mert hiszen számtalan esetben ép a nagyvagyonu emberek viselkednek a jótékonycélu társadalmi akciókkal a legridegebben (Ugy van!) és valósággal elutasitó módon többek között azért is, mert hiszen nem áll fenn a »fizetési kényszer«. Legkevesebbet minden valószínűség szerint a jövőben is épen az a 60.000 bűnös_ baranyai család áldozna, amely a magyar jövő kertjének ápolásával sohasem törődött! Különben is kérdem, hogy valahányszor súlyos gazdasági válsággal küzdöttek azok a gyermekvédelmi intézmények, amelyeknek jórészben a társadalom adakozásából kellene magukat fentartaniok, — aminők pl. az Országos Stefénia-Szövetség vagy az Országos Gyermekvédő Liga stb. — nem kellett-e vájjon mindannyiszor az államnak azok segítségére sietnie és nem kell-e vájjon ennek ezeket — dacára a társadalmi akcióknak — állandóan és foly* ton fokozottabb mértékben szubvencionálnia! (Bréhr Imre előadó: Meg is érdemelnek minden támogatást!) Könnyű megjósolni azt, hogy ha ezek az intézmények teljesen a társadalomra lesznek bizva s létök teljesen a társadalom áldozatkészségétől fog függeni, hogy akkor sorsuk csakis az elsorvadás és összeomlás lehet. Ismétlem, az eddig tapasztaltak után csak ezt jósolhatjuk! Nekem mindig az volt és lesz a véleményem, hogy ezeket a kérdéseket intézményesen kell megoldani, nem társadalmi utón. (Helyeslés.) Én e . mellett leszek mindaddig, amig a mi társadalmunk nem fog felemelkedni a faji és nemzeti öntudatnak, az erkölcsi felfogásnak és kulturális fejlődésnek addig a polcáig, amelyen az igazi nagy kulturnemzetek, például a skandináv államok állanak. Ne méltóztassanak engemet félreérteni! Én a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel hajlok meg az önzetlen urihölgyek előtt, akik ott ülnek a gyermeknapokon az urnák mellett és úgyszólván egymással versenyeznek abban, hogy ki tudja eredményesebben lebonyolitani azt a jótékonycélu akciót. Nem is szólok én azokról a nemeslelkü patrónusokról, akik az ilyen intézmények élén állva, nevüket, becsületüket, mindent odaadnak, akik azonban sohasem látnak bele az ilyen intézmények belső munkájába pénzkezelésébe, amit fizikailag lehetetlen állandóan figyelemmel kisérni! Tekintettel ezeknek a kérdéseknek nagy fontosságára, leszek bátor egy ujabb határozati javaslatot terjeszteni a t. Nemzetgyűlés elé, amely következőképen szól (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy: 1. foglalkozzék behatóan az egészségügyi és szociális jellegű népjóléti ministerium kiépítésének gondolatával oly módon, hogy a szociális, egészségügyi, munkaügyi és munkásbiztosítási ügycsoportok és igazgatási ágak lehetőleg minél nagyobb számban egyesittessenek e tárca kereten belül, ami ugy a tárca ily irányú öncélú tevékenységére, mint pedig jellegére, megjelölésére s általában nagy fontosságára, végül a takarékosság elvére való tekintettel is elengedhetetlennek látszik; 2. szorgalmazza — ugy célszerűség, mint takarékosság szempontjából — gyermekvédelmünk egész rendszerének megváltoztatását és alapos megreformálását a társadalmi^ gyermekvédelem m.egrendszabályozását, a társadalom financiális értelemben vett ily irányú akcióinak — úgynevezett gyűjtési akcióknak -—