Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

406 A nemzetgyűlés 555. ülése 19k képességében csökkent és iffy a legnagyobb nyomornak és nélkülözésnek van kitéve. Kérem tehát a minister urat, méltóztassék ezen a téren is valamilyen vizsgálatot elrendelni és ahol elnézés vagy mulasztás folytán hibák merülnek fel, azokat a lehetőséghez képest reparálni méltóztassék. Ezek után méltóztassék megengedni, hogy rátérjek a munkásbiztositás kérdésére, amelyről az igen t. Szabó^ József képviselőtársam itt az előbb már beszélt. A munkásbiztosi'tásról nekünk kötelességünk beszélni és kötelességünk szóvá tenni mindazokat az anomáliákat és hibákat, melyeket e téren tapasztalunk. Annál több jogunk van nekünk ahhoz, hogy ezt szóvátegyük, mert hiszen a munkásbiztositást Magyarországon a szervezett munkásság a saját maga pénzéből, a saját maga adakozásával valósította meg először és a kormány csak később kapcsolódott be, amikor rájött, hogy e téren valamit csinálni kell, csak akkor kapcsolódott be és akkor rendezte ezt a kérdést és akkor mondotta ki kötelezőnek a munkásbiztositást. A munkásbiztositással most részletsen nem akarok foglalkozni, csak nagy vonásokban akarok arra rámutatni, hogy például a baleseti sérüléseknél a legnagyobb baj az, hogy a balasetbiztositó pénztár csak azt állapítja meg, hogy kit milyen sérülés ért, megállapítja a munkaképesség veszteségét és ennek mértéke szerint adja meg a járadékot, ellenben semmiféle gondoskodás nem történik _ arra vonatkozólag, hogy a baleset ne történjék meg vagy minél kevesebb történjék, vagyis balesetelháritó intézkedések nem történnek, pedig a pénztárnak is kötelessége volna, hogy a bajokat lehetőleg megelőzze, olyan intézkedéseket léptessen életbe, hogy minél kevesebb ember betegedjék meg, minél kevesebb embert érjen baleset, mert minél kevesebb embert ér baleset és betegség, annál kevesebb a kiadása, annál többet tud az egyes megbetegedett egyéneknek nyújtani. Intézkedni kell tehát abban az irányban, hogy ezek a balesetelháritó intézkedések megfelelők legyenek és gondoskodás történjék arról is, hogy a balesetek száma minél jobban csökkenjen. Teljesen tisztáiban vagyok azzal, hogy a munkásbiztositást, különösen a betegség elleni biztosítást mindaddig megoldani jóformán nem leihet, amig Magyarországon rokkant és az aggkori biztositás bevezetve nin'cs, mert kétségtelenül igaz, hogy má az aggkori és rokkantsegélyezést ezidő szerint nagymértékben a Munkásbiztositó Pénztáraknak kel] vállalniok, sőt vállalniok kell a munkanélküli egyebek segélyezését is, mert tudvalevő dolog, azt hiszem, az orvosok már maguk is megállapították, hogy különösen á szezonmunkásokról, akik végig dolgoznak egy szakmá-nál egy szezont, tehát három, esetleg négy hónapon át •eloldoznak egyhuzamban, amikor munka van, de akkor korlátlanul dolgoznak. Azt mondották az orvosok, hogy minden ilyen szezonmunkás, aki a szezont végigdolgozta, egész nyugodt lelkiismerettel betegállományba mehet, mert az ilyen munkás, aki három-négy, néha hat hónapot ugyan egyfolytában, szünet nélkül »dolgozik, beteg, pihenésre van szüksége, úgyhogy a Munkásbiztositó Péinztár a munkanélküli segélyezés egy részét viselni tartozik. A gyakorlatiból tudjuk, hogy minél nagyobb a munkanélküliség, minél kevesebb a munkakinálat, annál töbíb a megbetegedés, annál több segélyt, kell a pénztárnak kifizetnie. Ugyanez a helyzet á rokkantsegélyezésnél 6. évi május hó 19-én, szerdán. is. Itt hivatkoznom kell arra, hogy nagyon súlyos sérelmet látok a tagok érdeke szempontjából. Ugyanis a régi törvény, az 1907. évi XIX. te. kimondotta, hogy azok a betegek, akik a törvényben megállapított segélyezést teljes egészében 'kimerítették, — kezdetben 20 hetet, később 1 évet — azok ugyanolyan betegség esetén csak az esetben tarthatnak igényt ujabb segélyezésre, ha a két megbetegedés között legalább 8 heti időtartam eltelt. Az ilyen munkásnak tehát 8 (hétig keUett dolgoznia, hogy ismét megkaphassa táppénzét ugyanannyi időre, mint amennyire azt eddig kapta. A minister ur ezt a rendelkezést rendelettel megváltoztatta és a 8 heti időközt felemelte 6 hónapra. Nyilván abból a szempontból csinálta ezt, mert a pénztár nem birja ezt a terhet elviselni. Készséggel elismerem, hogy súlyos teher ez a pélnztárnak, azonban mit csináljon az a szegény munkás, aki tényleg megrokkant, aki tudővészes, valahová csak kell mennie? Ennek a felemelésnek csak akkor lett volna helye, ha a rokkantbiztositás törvényerőre lett volna emelve, mert akkor az ilyen munkás elmehetne a rcikkantpénztárhoz és az folyósítaná részére azt a segélyt, amelyet eddig a másik pénztár folyósított. Szóvá kell tennem a régi tisztviselők ügyét is, amire a minister ur szives figyelmét ugyancsak felhívom annál is inkább, mert hiszen ő maga jelentette ki egy alkalommal, hogy ezeket az elbocsátásokat ő is igazságtalannak tartja és kvázi kilátásba helyezte ezeknek az elbocsátásoknak felülvizsgálását. Figyelmébe kivánom ajánlani a minister urnák a Budapesti Kerületi Pénztártól elbocsátott tisztviselőket, akik 15—20 évi szolgálattal lettek elbocsátva, sőt vannak olyanok, akik 45 évig szolgáltak a Pénztárnál. Ezeket minden kártérítés nélkül bocsátották el, még befizetett nyugdíjjárulékaikat is ott kellett hagyniok, még abból sem kaptak "VlSSZct semmit, teljes egészében ki lettek forgatva szerzett jogaikból. Azt hiszem, hogy a minister ur igazságérzete tiltakozik ez eljárás ellen és remélni merem, hogy a minister ur intézkedni fog abban az irányban, hogy ezek ügye felülvizsgálat alá kerüljön. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy legutóbb kibocsátott a kormány egy rendeletet, amely — hogy ugy fejezzem ki magam — bekebelezi a Kerületi Pénztárt az Országos Munkásbiztositó Pénztárba, vagyis teljesen elsikkasztja a Budapesti Kerületi Pénztárt, ennek jogkörét megcsonkítja, úgyhogy a Kerületi Pénztár most már nem létező valami, erről úgyszólván beszélni sem lehet. Szabó József képviselőtársam ezt szóvátette és helyesnek tartotta. Ha Szabó József nem nemzetgyűlési képviselő, hanem munkaadó volna és igy tartaná ezt helyesnek, meg tudnám érteni, mert hiszen nyílván abból indul ki, hogy kevesebb lesz az adminisztráció és annál több jut esetleg a beteg munkásoknak, de Szabó József t. képviselőtársam nemzetgyűlési képviselő, akinek arra is kell ügyelnie, hogy a kormány semmiféle olyan dolgot el ne kövessen, amire rá lehet mondani, hogy törvénysértést követett el. A minister ur annakidején az 1907. évi XIX. tc.-ket az 5400. sz. rendelettel módosította és ez a módosítás az önkormányzatot más alapokra helyezte, de elismerte az önkormányzatot ez a rendelet is. Az volt a cél, hogy a Pénztárt egy olyan önkormányzati rendszerré szervezzék át, amilyet az 5400. sz. rendelet kibocsátásakor az illető minister ur szem előtt 4 tartott, ezt azonban a valóságban soha nem