Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

4Ö0 Á nemzetgyűlés 555. Ülése 1926. évi május hó 19-en, szerdán. seben és _ ne engedje meg azt, hogy egyesek elfogultságból, — hangsúlyozom elfogultságból — és szociálpolitikai ismeretek 'hiányában gáncsot vessenek a törvényjavaslat törvényerőre emelkedésének. Olvasom az újságokban az erre vonatkozó ankét lefolyását és olvasom az egyes iparosok és munkaadók véleményét erről a törvényjavaslatról. Abban nem találok semmi ujat, a mottó mindig egy: hogy a teherviselés nagy és indokolatlan. Még egy másik mottó is van és ez az, hogyha munkahiány esetére bizositani fogjuk a munkásokat, akkor senki sem akar dolgozni. Figyelmébe ajánlom a t. Nemzetgyűlésnek, hogy méltóztassanak megnézni aziokat a Naplókat amelyek arról az időről készültek, mikor a betegségéi y ezésre vonatkozó törvényjavaslatot tárgyalták. Ugyanezek a beszédek hangzottak el annakidején is, mint amilyenekben most részünk van. Akkor is azt mondták, hogyha biztosítani fogjuk a munkásokat betegség esetére, nem akar senki sem dolgozni, mert mindenki bete,ír lesz. Méltóztassék visszatekinteni az elmúlt évtizedre és tessék megnézni a munkásbiztositás gyönyörű alkotását, a betegsegélyezés biztosítását és meg méltóztatnak látni, hogy ez olyan szociális alkotás, amelyet ujabbnak és ujabbnak kell követnie, mert nem kár háramlóit ebből a közre, hanem nagyon sok előny és ma már azt hiszem, nem akadna egyetlen olyan tagja sem ennek a Háznak, aki azt mondaná, hogy ha betegség esetére biztositjuk a munkást, mindenki beteg lesz és nem akar dolgozni. Ahogy ezt ma már nem mondaná senki, usrv nagyon sokan vannak még mindig, akik ezt mondják a munkahiány esetére szóló biztositással kapcsolatban. Nekem az a meggyőződésein! ék szeretném megnyugtatni az igen t. képviselő urakat, hogy nem kell sok esztendő, egynéhány évnek kell csak elmúlnia és akkor erre a felfogásra mosolyogva fognak visszagondolni, mint ahogy ma mosolyogva gondolunk vissza azokra a beszédekre, amelyek elhangzottak a betegsegélyezési biztositásnál. Épen azátrt ismételten árira kérem a t. nemzetgyűlést és a t. Ház minden tagját, segitse a minister urat ezzel a rövidlátó felfogással szemben, hogy ez a törvényjavaslat minél előbb a Ház elé kerüljön. Ezzel nem oldjuk meg a munkanélküliséget, ezt mindenkinek tudnia kell. Egyik-másik képviselőtársam hibázott, mikor annak a véleményének adott kifejezést, hogy ettől a törvényjavaslattól a munkanélküliek sorsa függ. Én hangsúlyozom, hogy az egyáltalán nem fogja befolyásolni a munkanélküliséget. Nem is az a célja, ez a törvényjavaslat nem a munkanélküliség ellen akar orvosságot nyújtani, hanem azt akarja, hogy azoknak a helyzetén, akik saját hibájukon kivül munkanélküliek lettek, ngy ahogy segítsünk. Magának a munkanélküliségnek enyhítésére más orvosságot ajánlottam már az általános vita során. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, de egy-két kérdésre mégis fel kell hivnom a t. minister iir szíves figyelmét. Tudniillik a munkanélküliség gyógyítására olyan javaslatokat tettem az általános vita tárgyalásának során, amelyek nem csupán a népjóléti minister ur hatáskörébe tartoznak, hanem érintik a pénzügyminister urnák és^ a kereskedelemügyi minister urnák hatáskörét is. Azért ezeket nem ismétlem meg, hanem inkább azokról a kérdésekről szólok, amelyeknek orvoslását a népjóléti minister úrtól várom. Egyik ilyen kérdés az, hogy azzal a tendenciával szemben, amely az egész vonalon a munkabérrerdukciót akarja keresztülvinni, emelje fel tiltakozó szavát a minister ur, de tegyen valamit azzal a tendenciával szemben is, amely a meglevő munkaidőt akarja felemelni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: A kormány jár elő jó példával!) Ne nézzük tétlenül ezt, mert az egyik oldalon a munkabéreket redukálni és ugyanakkor a másik oldalon a munkaidőt felemelni, ez nem lehet szociális intézkedés és főképen indokolatlan akkor, amikor olyan nagy a munkanélküliség. Tessék figyelembevenni azt, hogy az országban tízezrével vannak emberek, akik munkaalkalmakat keresnek, ugyanakkor pedig egyik-másik üzemben — magánvállalatnál épugy, mint állami üzemben — a munkásokat 8 óra helyett 10—12 óráig foglalkoztatják. Az imént emiitettem a lakáskérdéssel kapcsolatban a diósgyőri vasgyárat. Most emiithetem ezt a gyárat ezzel a kérdéssel kapcsolatban is, mert ott bevezetik a 12 órai munkaidőt akkor, amikor az, állami gyár munkásainak ezrei pedig hetenként csak 2—3—4 napot dolgoznak, más százakat és ezreket pedig elbocsátanak. Ez indokolatlan. Ezt a munkásság szolidaritása nem engedheti meg, mert a munkás annyira érez együtt a másik munkástársával, hogy ha esetleg 12 órát dolgozhatna is, akkor is szivesebben osztja meg szűkes falatját munkástársával s nem akarja azt, hogy ő 12 órát dolgozzék akkor, amikor a másiknak egy garas ára munka sem jut. Itt tenni kell valamit. Elsősorban a paritásos béregyeztető bizottságokban látnám az orvoslás módját. Amennyiben ez a paritásos bizottság eleven, életrevaló intézmény lenne s nemcsak akkor lépne akcióba, amikor a munkások sztrájkba lépnek vagy azokat kizárják, hanem elébevág az ilyen dolgoknak és hivatalból akadályozná meg- ezeket. Egy másik orvoslási mód, amely még egyszerűbb, a munkaidő szabályozására, sőt az egyetlen megoldási mód: a 8 órai munkaidő törvényes biztosítása. Tudom, hogy itt a Házban a felfogás megoszlik e tekintetben. Ezt meg is értem, t hiszen végeredményben nem lehet minden képviselő felfogását közös nevezőre hozni. De itt hivatkozhatnék orvosokra, akik megállapították már azt, hogy ugy a munkás egészsége szempontjából, mint a termelés szempontjából a leggazdaságosabb a nyolc órai munkaidő biztosítása. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Én tudom, hogy ezt nem lehet máról holnapra az egész vonalon keresztülvinni. Tudom azt is, hog'y a mezőgazdasági munkásoknál külön megoldást igényel ez a kérdés, de ott is meg lehet ezt oldani, ott is sok bajon lehet segíteni. De kezdjük el valahol. Az ipari munkásoknál ennek nincs semmi különös akadálya. (Nagy János (tamási-i): Tessék ezt aratáskor megcsinálni a mezőgazdaságban! — Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Nem hiszem, hogy legyen politikus s azt hiszem, még a szociáldemokraták között sincs senki, aki arra gondolna, hogy pl. az aratómunkás munkaidejét napi 8 órában állapítsák meg. Ezt még senki sem mondta ebben a Házban. Mi csak azt akarjuk, hogy ott is törvényesen rendezzék a munkaidőt s ha vannak alkalmak, amikor a munkásnak többet kell dolgoznia, viszont legyenek olyan alkalmak is, amikor ezért kárpótolva legyen valahol. Én most nem akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ha majd a törvényjavaslat idekerül, lesz alkalmunk erre vonatkozólag véleményünket részletesen kifejteni. Még csak egyet kivánok megemliteni. A