Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-546
À nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, pénteken. 33 Az iparfelügyelői jelentéseket is reklamálom, ugy, ahogy reklamálták előttem szólott képviselőtársaim is. Ezek a jelentések 1915-től kezdve megszakadtak. Hiszen megérthető az, hogy akkor, a háborúban, amikor a legtöbb iparfelügyelőt bevonultattak, amikor az iparfelügyelet még a háború előtti jelentőségéből is vesztett, s amikor a háborús nehézségek között talán nem lehetett ezeket a jelentéseket ugy a nyilvánosság elé bocsátani, mint a háborút megelőző esztendőkben, de semmi akadályát nem látom annak, hogy ezek a jelentések most újból megjelenjenek, hogy ezek a jelentések újból nyilvánosságra kerüljenek annál kevésbé, mert ezek a jelentések a háború előtt igen-igen értékes adatokat szolgáltattak, ezek a jelentések a háború előtt igen értékes eseteket soroltak fel a munkásvédelem területéről, amelyeknek nemcsak a hatóságok, nemcsak a kormány, hanem mi magunk munkások is nagyon hasznát vettük. Az iparfelügyeleti törvény módosításánál figyelmébe kell ajánlanom a minister urnák azt is, hogy az iparfelügyelők intézkedéseinek ma nincsenek szankcióik. Az iparfelügyelők elrendelhetnek bármiféle intézkedést, ha annak az intézkedésnek, végrehajtását a munkáltató elmulasztja akár hanyagságból, akár fukarságból, akár pedig másféJeképein, szántszándékkal, amig ezeknek az intézkedéseknek szankciói a közigazgatási hatóságokon kereszrtülmennek, az rendesen esztendőket vesz igénybe. Magamnak van tudomásom olyan esetről, hogy bizonyos üzembeín elrendelt változtatásokat esztendőről-esztendőre újra elrendel az iparfelügyelő anélkül, hogy a következő évben megtett szemleutján annak a változtatásnak, javításnak végrehajtásával is találkozott volna. Végső esetben az egész büntető szankciója ezeknek a rendelkezéseknek az, hogy a közigazgatási hatóság valami egészen minimális, egészein csekély pénzbüntetéssel sújtja azt a munkáltatót, áki az iparfelügyelő által elrendelt változtatásokat nem hajtotta végre; olyan alacsony, olyan minimális pénzbüntetéssel, amely annak a munkáltatónak minden esetben megéri azt, hogy a változtatást, javitást ne csinálja meg, mivel az a változtatás sokszorosan többe kerül, mint az a büntetés, amelyet reá kirónak. Azt kell mondanom már valóban, hogy vegyék komolyan ezt a kérdést, hiszen munkásvédelemről, a munkás egészségéről, a munkás életéről van szó. Mikor a költségvetésben azt látom, hogy az iparfelügyelet céljaira előirányoznak 308.830 pengőt, ezzel szemben a légügyi igazgatásra 864.000 pengőt, tehát több mint dupláját az ipar felügyeletre és munikásvédelemre fordított összegnek, vagy mikor például a mértékügyi hivatalra és mértékhitelesitésre fordított 469.540 pengő is jóval magasabb, mint az iparfelügyeletre szánit összeg a költségvetésben, akkor azt kell kérdeznem, hogy a munkás védelmié kevésbé fontos-e, mint a légügyi f szolgálat, vagy kevésbé fontos-e, mint^ a mértékügyi intézet, vagy a mértékhitelesités! Ezek.szerint a számadatok szerint valóban ugy látszik, hoigy a munkás élete, egészsége és biztonsága nem éri meg az államnak azokat az összegeket, amelyeket ezekre az egyéb kiadáisokra fordít. Pedig az, állam presztízsére nézve nem nagyon hízelgő, ha csak annyi gondoskodás lehetséges a munlkásvédelem terén, amelyet maguk a leggyengébb érdekeltek! a saját erejükkel kiverekednek, annál kevésbé, mert hiszen ezek az eredmények bizonytalanok, ezek az eredményeik az erőviszonyoktól függenek. NAPLÖ. XLIII. Ezeket az ideiglenes berendezkedéseket a munkaerővel való rablógazdálkodás rendszere minden percben megszüntetheti, ha az állam a maga súlyával, hatalmával ezeket az ideiglenes berendezkedéseiket törvényekben vagy rendeletekben le nem rögziti. Az állam azonban a munkásvédelem terén elért eredményeinket sem törvényben, nem biztosítja, sem védekezési lehetőségünk kiszélesítését nem^ engedi meg, sőt annak útjában áll. Hiszen elég hivatkoznunk azokra a csoportosan jövő betiltó végzésekre, melyeik a munkások gazdásági szervezetednek csoportjait tiltják be. Annáik bizonyítására, hogy az állam nem áll segítőként a gyengébb melíé, nem kell egyébfre hivatkoznom, mint a magántisztviselők törvénytervezetéinek históriájára, a valorizációs törvényjavaslat történetére, a munkanélküliség esetére szóló biztosítás törvényjavaslatára. Ezek a törvénytervezeteik mind az érdekelteknek, a nagyipari, a nagytőke-érdekeltségnek szájaize szerint vannak átalakítva; ezekről a dolgokról az illetékes ministeriumokban a munkás- és alkalmazotti él-dekképviseletek kizárásával tárgyalnak, és amikor a munkáltató-érdekképviselet kijelenti, hogy ő pedig nem hajlandó azzal a munkás- vagy alkalmazotti szervezettel tárgyalni, akkor az állam ezt a zsarnoki, kényuri gesztust a maga hozzájárulásával fedezi, jóváhagyja és elősegíti. Hogy mennyire ugy van, hogy ezeket a törvényjavaslatokat az állam mindig az erösebb érdekelt féllel, a munkáltatói érdekképviselettel tárgyalja meg, arra nézve egy igen érdekes dokumentum jutott birtokomba. A valorizációs törVényjavaslatot 1925 november 13-án, vagy 16-án — nem tudom pontosan, de 10-ike után — nyújtották be a nemzetgyűlésen. Addig ez a törvényjavaslat tulaj donképen hivatalos titok volt, az illetékes ministeriumok titka. Ez a törvényjavaslat november 16-án kerülvén a Ház elé, valószinütlennek látszott, hogy erről mások már előzetesen tudomást szerezhettek. Az alkalmazotti érdekképviseletek egészen bizonyosan nem szereztek róla tudomást. Hogy azonban a munkáltatói érdekképviseleteknek erről tudomásuk volt s ennek megalkotására befolyásuk volt, azt bizonyítja az a fellebbezés, amelyet az Első Magyar Altalános Biztosító Társaság egy nyugdíjvalorizációs perben nyújtott be, amelyben november 3-án, tehát két héttel a törvény benyújtása előtt azt irja, hogy a benyujtandó valorizációs törvényjavaslat szerint a valorizáció tekintetében az átmentett érték, illetve vagyon lesz az irányadó. Tehát már két héttel előbb egészen pontosan informálva volt a törvényjavaslat szövegéről és arra a két héttel később benyujtandó törvényjavaslatra hivatkozva támadta meg azt az Ítéletet, amely elsőfokon a nyugdíjban elmarasztalta. Ilyen körülmények között egyáltalában nem csoda, ha az iparfelügyelők sem vonhatják ki magukat ez alól a kormányzati szellem alól és ennek a kormányzati szellemnek értelmében végzik munkájukat, olyanformán, hogy túlságosan nagy zavarokat ne okozzanak. így legtöbbször nem látják meg az üzemekben a balesetelháritó berendezkedések hiányát, különösen a kis üzemekben. Ha azután a munkást baj éri, száz eset közül kilencvenkilencbe^ r a saját vigyázatlanságának rovására irják. Nem látják meg az üzemekben az apró és fejletlen gyermekek egész tömegét, azoknak r a gyermekeknek tömegét, akik a háborús táplál5