Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-554

'À nemzetgyűlés ' 554. ülése 19,36. évi május hó 18-án, kedden. 371 46.000 lakásban albérlők voltak, akiknek száma 233.486 volt. Felhozza továbbá a felterjesztés a lakások állapotát is. Felemliti a Suhaj

da-telepet, amelyről a népjóléti minister urnák bizonyára van tudomása, ahol a lakások egy-egy vizes, csatornázatlan alacsony barakszobából állanak, s ahol 260 lakásban 1000 ember lakik együtt, az egész telepen az 1000 ember számára három vízcsap és 20 illemhely van. A lóversenytéren földbevájt kunyhókban 130 család lakik, a kőbányai téglagyárak környékén tömeglakások nagy számban vannakAz óbudai Bohn-féle téglagyárban ablaknéiküli vakolatlan falu egyszobás zsúfolt lakásokban Budafokon földbevájt barlangokban, a Zugliget és Svábhegy vidékén, fényes nyaralók árnyéka ban, kunyhókban és szinekben laknak az emberek. A váci-ut 111. szumu házat már öt évvel ezelőtt kilakoltatták, ma mégis 28 család, közel 100 ember lakik ebben a házban. Ezeket az embereket nem lehet kitenni az utcára, mert még ez a hajlék is jobb, mint a teljes hajléktalanság. A Röppentyü-utca 43. szám alatt földbevájt kunyhókban laknak a családok ; a ferenczvárosi pályaudvar közelében 103 család lakik ugyanigy. A Szvetenay-utca 7. számú ház pincéjében a főbérlőn kívül nyolc albérlő család van összezsúfolva. A székesfőváros szükséglakástelepein közel 5000 család van, egészségi szempontból aggályosaknak nevezhető lakásviszonyok között. Ilyen körülmények között azok a tételek, amelyek a népjóléti tárcában a lakásnyomor enyhítésére előirányozva vannak, valóban csak azt szolgálják, hogy a teljesen idejétmulta és szerintem teljesen használhatatlan lakáshivalalt tartsák fenn. Az ügydarabok száma folyton csökken, hiszen ezt a tavalyi költségvetés indokolása is megállapította. Ez a lakáshivatal tehát végül is önmagában fog összeomlani. Addig is azonban még azt a néhányezer, néhány tizezer pengőt is, amely erre előirányozva van, soknak és feleslegesnek tartom. Ebben a kérdésben egyedül azt tartom célravezetőnek, ha egy komoly lakásépítési tevékenység fog megindulni. Ahogy a külföldön tudtak épitkezni a legyőzött államokban, ahogy Németország tudott ezer és ezer lakást rendelkezésére bocsátani az állam polgárainak, — hiszen hivatalos adatok szerint évente átlag 120.000 uj lakás épül — ugy nekünk is meg kell találnunk azokat a módozatokat, amelyekkel ezt a lakásépítési mozgalmat elő lehet mozdítani, adókedvezményekkel és kölcsön nyújtásával. Hiszen az építkezés előmozdításáról- szóló javaslat ebben a kérdésben már megtette az első lépést. Szeretném hinni, hogy ezt a lépést követni fogja azután a többi is, követni fogják azok a lépések, amelyek utján végre elegendő lakást fognak Budapest és az egész ország lakosságának rendelkezésére bocsátani. Ilyen viszonyok között, amig elegendő lakás nincs, sem politikai taktikából, sem egyéb meggondolásból nem volna megengedhető, hogy az ország lakbért fizető nagyobbik fele állandó nyugtalanságban tartassék. A népjóléti ministerium JEL maga adminisztratív tevékenységén tul nézzen bele a szociális nyomorúságnak abba a mélységébe, amely itt tárul elébe, jusson feladatainak tudatára és nyugtassa meg az embereket, akik reszketnek a lakásfelmondástól és a bérfelszabaditástól, hogy "ez idő előtt nem fog bekövetkezni. Beszélhetnék arról, hogy a környéken, a lakásfelszabadításnak mik voltak_ a következményei, azonban ezt részletesen ki fogja fejteni az utánam szóló egyik képviselőtársam, úgyhogy ennek a kérdésnek további tárgyalásába nem is akkarok belemenni. De mindezeken túl a szociális nyomorúság legtürhetetlenebb és azt mondhatnám, legszégyenteljesebb területe az, hogy a rokkantkérdés még ma is abban a stádiumban van, hogy esztendők óta nem dolgoznak rajta. Az előadó ur azt mondotta, hogy ő nem kivánja ezt a kérdést érinteni, a minister ur sem emlékezett meg erről a kérdéstől, pedig hivatalos beismerés szerint is a rokkantellátás tekintetében a mi költségvetésünk messze távol áll attól, ahogyan Németország, Ausztria, sőt Bulgária is, gondoskodott a háború áldozatairól. A nemzetgyűlés megalkotta a rokkantadóról szóló törvényt, s most már igazán itt az ideje, hogy a rokkantkérdés ezzel kapcsolatosan gyökeresen rendeztessék. ígéretet ebben a kérdésben már is többet kaptunk, mint amennyire szükségünk volna, s mégis ezekből semmi sem lett beváltva, pedig hivatkozhatom arra, amit a kultuszminister ur mondott, hogy a ministerek Ígérete egy rövid lejáratú váltó, amelyet gyorsan kell beváltani. A rokkantaknak ma már az egyetlen reménysége, hogy egy olyan rokkanttörvényt fognak alkotni, amellyel sok sérelmüket orvosolni fogják, azt a sok sérelmet, amelyet a közönbösség és lelkiismeretlenség duzzasztott meg annyira. A rokkantak elsősorban a felülvizsgálat igazságtalanságait sérelmezik. Az igény megállapítására való feihivásnál nem vették figyelembe a rokkantak speciális körülményeit, s emiatt van különösen a vidéken rendkívül sok panasz. Ezenkívül rendkivül sok panasz van az elmulasztott jelentkezések miatt. A felülvizsgálatra való felhívást mindössze egyszer jelentették meg, a falvakban is egyszer doboltatták ki, érthető tehát, ha valósággal tömegesen mulasztották el a jelentkezéseket. A vidéki hatóságok most azzal biztatják a jelentkezőket, hogy 1928-ban majd lesz egy uj felülvizsgálat. Ausztriában és Németországban abból indulnak ki, hogy a felülvizsgálatról való elmaradás valósággal exiszteneiájában érinti a rokkantakat. Ezekkel a következményekkel számoltak és a rokkantaknak lehetőséget nyújtottak arra, hogy a mulasztás következményeit ne viseljék egész életükön keresztül. Ausztriában és Németországban három hónaponként ülnek össze a felülvizsgáló bizottságok és a jelentkezést elmulasztott rokkantakat meghívják ezekre a felülvizsgálatokra. Ez a rendszer szerintem sokkal igazságosabb, mint a miénk, amelynek szigorúságát és könyörtelenséget számos rokkant sinyli meg. A rokkantak panaszkodnak a felülvizsgáló bizottságok munkájáért is. E bizottságok közül igen sokban nem volt meg a szükséges megértés, amellyel ezeknek a szerencsétlen áldozatoknak ügyét kezelni kell. Köviden, kurtán és érzék nélkül vizsgálják meg a rokkantak ügyét, akik érzékenységét pedig kellőkép figyelembe kellett volna venniök. A rokkantság százalékának megállapítása is teljesen igazságtalan, hiszen négy osztályt állapitanak meg a rokkantságnál — 25, 50, 75 és 100%-os rokkantakat — márpedig ha közbeeső fokozat nincs," akkor egy 48%-os rokkant 25%-osnak, egy 73%-os rokkant 50%-osnak és egy 80%-os csak 75?'o-osnak számit, holott mindegyik abban a pillanatban, amikor az alsó határt túlhaladta, már több jogosultsággal birna a felsőbb rokkant fokozat elnyerésére. Ezenkivül foglalkozás szerint sem tettek különbséget. Pl. egy féllábú kovács vagy egy féllábú tisztviselő egyformán 50%-os rokkant, holott a kovács, aki állva végzi munkáját és lábára szükség van, közel sem jár ahhoz a rokkantsági fokozathoz, mint a tisztviselő, aki munkájánál lábát nem használja, sőt egész nap ül munkája mellett, s lábának vesztesege, rokkantsága nem akadályozza meg munkája elvégzésé-