Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-554

A nemzetgyűlés 554. ülése 1926. évi május hó 18-án,. kedden. 367 és reménykedem benne, hogy elkövetkezik mégis a szociálpolitikai, a szociálhigiéniai alkotások lehetősége. Talán méltóztattak azok, akik élesebb figyelemmel nézték e tárca működését, észrevenni, hogy a legutolsó két esztendőben- szinte teljesen visszavonultam a szociálpolitikai munkától és majdnem teljesen rávetettem magamat az egészségügyi munkára. Miért tettem ezt? Azért tettem, mert igy kellett tennem. Ha nem akartam magamat és tárcámat teljesen az inaktivitásra, a passzivitásra elitélni, akkor kénytelen voltam azon az utón elindulni, amelyen legalább némi lehetőség mutatkozott arra, hogy rendet csináljak ott, ahol rendetlenség van és alkossak ott, ahol alkotni okvetlenül szükséges. S valóban sok megelégedéssel és munkatársaim: a magyar orvostársadalom, valamint az egészségügyi kérdésekkel, az embermentéssel foglalkozó társadalmi nagy szervek iránt nagy elismeréssel és köszönettel meg kell állapiíanom nem kevés öntudattal, — dacára a beismerés ezen őszinte órájának — hogy ezen a térén két év alatt sikerült nem kevés eredményt elérnünk, nem annyit ugyan, amennyit vártunk és amennyi elég, de annak az időszaknak sivárságában mégis örvendetes mértékét az eredményes munkának. Ezen az utón nem akarok megállni. A szociális higiénát tovább fogjuk épiteni s épen azért örömmel állapítom meg, amit az igen t. előadó ur is érintett, hogy 1927-től, illetve már 1926-tól 1930-ig egy három, illetőleg négyéves beruházási programmot állítottunk össze, amely túlnyomóan egészségügyi problémákat ölel fel s amelynek veleje megannyi intézmény létesitése lesz. (Helyeslés.) De hogy egészen röviden áttérjek a szociálpolitikai duktusra is, amelyen elindulni kivánok, meg kell jegyeznem ismét, illetőleg annak a reményemnek kell kifejezést adnom, hogy rövidesen el fog érkezni az idő arra, hogy gazdasági életünk is megerősödvén, erősebb fundamentuma lesz majd az ilyen irányú törekvéseknek, másrészt maga az állam is abban a helyzetben lesz, hogy ilyen irányú törekvéseimet támogatni, jóváhagyni lesz módja. Most foglalkozunk a munkahiány esetére szóló biztosítás dolgával. Nem akarok ezúttal erre kitérni. Az érdekeltség előtt van most ez a kérdés, t

mindkettővel személyesen iparkodom a tárgyalást lefolytaim, hogy objektiv ellenvetéseiket, jótanácsaikat meghallgassam. Csak egyet kérek mindkét érdekeltségtől innét erről a helyről : ne épitsenek maguk elé és én elém bástyákat a lehetetlenségnek és a nehézségeknek örökös hangoztatásával, ne tornyozzanak fel elém óriási nagy köveket a szociális nehézségeknek azon travertim fajtájából, amelyből nem szoktak utat épiteni, hogy könnyen gördüljön rajta a szociálpolitikai haladás szekere, hanem amelyből bástyákat szoktak épiteni a megvédendő érdekek megvédésére, amely érdekek talán némikép fenyegetve vannak azon" a réven, hogy végre áldozatot kell hozni. Ismétlem, nem a saját terhükre hozzák az áldozatot sem a munkások, sem a munkaadók, sem az állam, sem a község akkor, amikor áldozatot koznak, hanem az egész érdekében hozzák. S nem a munkások érdekében hozatik meg az áldozat akkor, amikor gondoskodunk a munkahiány esetére szóló biztosításról, az aggkor esetére való biztosításról, vagy továbbépítjük a betegség esetére szóló biztosítást, s amikor majd a munkaszabadság biztosításáról fogunk beszélni, hanem az egész nemzet érdekéről gondoskodunk. (Ügy van !) Mert azt minden, az alkotásokkal és az áldozatokkal szemben esetleg berzenkedő tényező és egyén értse meg, hogy mindenféle más okon lehet emberekre lövetni, akik lázadást akarnak csinálni, vagy ilyen célból az utcán megjelennek, csak akkor nem lehet rájuk lövetni, ha azért lázadoznak, mert éhes a gyomruk, mert éhen hal a csecsemő élelem híján, mert dolgozni akarnak, és mi nem tudunk dolgot, munkát adni a kezükbe. (Ügy van !) Én nem vagyok hajlandó rendészeti kérdéssé engedni degradálni az eminenter szociálpolitikai kérdéseket. (Helyeslés.) S ezeket nem azért mondom, mert rokonszenveznék a szociáldemokrata gondolattal. Hiszen maguk a szociáldemokraták neveztek el ezelőtt 15 esztendővel kalapácsnak, és pedig nem valami hízelgő értelemben. Engem ugyanis egy világ választ el az ő világfelfogásuktól, mert én keresztény és nemzeti alapon álló szociálpolitikus vagyok, de nyiltan megmondom azt is, hogy amikor nekem igazam van, megkövetelem, hogy elismerjék ők az igazamat, de mikor nekik van igazuk, elismerem azt a jogukat, hogy megköveteljék tőlem, hogy én is ismerjem el az ő igazságukat. (Helyeslés.) Nem üzöm-füzöm tovább ezt az egyébként is egészen rövidnek szánt felszólalásomat. Méltóztassanak engem talán felmenteni attól, hogy most hosszabb ideig a tárcám ügyköréről beszeljek, azzal a mentségemmel, hogy végig akarom hallgatni figyelemmel — tárgyi és objektiv figyelemmel, — a nemzetgyűlés t. tagjainak mindazon felszólalásait, amelyekkel tárcám ügykörét majd megtisztelni méltóztatnak. S azután, amikor beléttam a t. Nemzetgyűlés felfogásába, amellyel kritizálni méltóztatik az én tárcámat, működésemet és szándékaimat, amelyek számokban ebben a költségvetésben kifejezésre jutnak, akkor kivánok majd még egyszer a nemzetgyűlés szíves engedelmével nyilatkozni, az összes felszólalások elhangzása után. Én csak azt kérem erről a helyről bevezető beszédképen, méltóztassék elhinni rólam és erről a tárcáról és ennek a tárcának minden egyes, lélekkel és szeretettel munkájához ragaszkodó tisztviselőjéről, hogy az egyetemes nemzeti szempont munkás katonáinak érezzük magunkat, (Helyeslés és taps a jobboldalon.) az egyetemes nemzeti szempontok érdekeinek kivánunk szolgálni. És amikor azt kérem a t. Nemzetgyűléstől, hogy legalább ezt a nagyon szerényen megszabott költségvetést méltóztassék megtárgyalni és törvényerőre emelni, egyben azt kérem, hogy méltóztassék nekünk, az egyetemes nemzeti érdekek szociálpolitikai és szociálhigiéniai katonáinak a fegyvereket szívesen t a kezünkbe adni. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az ülést fél órára felfüggesztem. (Szünet titán.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom! Szólásra következik! Forgács Miklós jegyző : Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Az a két beszéd, amellyel a tárca költségvetését bevezették, azt mondhatom, hogy a leglesújtóbb kritika a népjóléti költségvetés felett. A minister ur beszédében egész keserűségében megnyilvánultak azok a szorongó aggodalmak, amelyek ma nálunk minden igazi szociálpolitikus lelkében élnek. A minister ur szavai egy valódi parlamentnek, egy szociálpolitikai szellemmel eltöltött parlamentnek komoly tárgyalásait igényelnék s azokra volnának méltók, a tettek azonban, a költségvetésnek a számadatai azonban csak azt a harcot mutatják, amellyel a szociálpolitikusnak a maga munkájához szükséges anyagi erőt folytonos verekedéssel kell megszereznie. A minister urnák saját szavai szerint böj tölnie kellett. Ahogy a népjóléti és munkaügyi 51*