Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

24 A nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, pénteken. ,Íok és kivánságok épen a kormány politikai felfogása következtében ugy sem valósulnak meg és mivel ebben a tekintetben minden bi­zalmatlanság jogosult, én a magam részéről a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az ülést egy órára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Szijj Bálint! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröl­tetik. Szólásra következik! Hebelt Ede jegyző: Berki Gyula! Elnök: A képviselő ur nincs jelen töröl­tetik. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Szabó Sándor! Elnök: A képviselő ur nincs jelen töröl­tetik. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Erődi-Harrach Tiha­mér! Elnök: A képviselő ur nincs jelen töröl­tetik. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Szabó Imre! Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés! Az előttem felszólalt képviselőtársaim a kereskedelemügyi tárcával kapcsolatban bőségesen kifejtették azt az álláspontot, melyet a szociáldemokrata párt magáénalkl vall. Nem lehet csodálkozni azon, ha a kereskedelmi tárcával kapcsolat­ban talán több a panasz, több a hangcs kíván­ság, mint a többi tárcákkal kapcsolatban, A helyzet ugyanis az, hogy valamikor Magyar­országon a kereskedelemügyi ministerium volt az, amelyben legélénkebben lüktetett az élet; a fktereskedelmi tárcához fűződött minden nagy érdek, és a kereskedelmi tárca volt az amelyen keresztül az egész ország gazdasági élete úgy­szólván kifejezésre jutott. Most azután, ha azt kell látnom, hogy a régi tapasztalatok nyo­mán nem haladhat tovább ez a ministerium, ellenkezőleg, az a helyzet hogy a kereskede­lemügyi ministeriummal kapcsolatban semmi ujat, semmi kezdeményezést nem találuníkl, ak­kor egészen jogos és indokolt mindaz, ami itt a kereskedelmi tárcával kapcsolatban el­hangzik. Hiszen ma-holnap ugy áll a dolog- hogyha nem hangzik is eí] mindennap az a kurzus ide­jéből felkerült szállóige, hogy a kereskedelem­ügyi minister nem < ellensége a kereskedelem­nek, mégis, bár a jelenlegi minister nem kia­bálja, hogy nem ellensége a kereskedelemnek és iparnak, ténykedéseiből ugy lehet megítélni a dolgot, mintha a kereskedelemügyi ministe­rium nem is_ azért volna, hogy Magyarország kereskedelmét és iparát istápolja, előbbre vigye, hanem azért, hogy mindazokat az érde­keket, melyek az iparhoz és kereskedelemhez füződneik; lehetőleg háttérbe szorítsa. Ennek is megvan a magyarázata. Ha lát­juk, hö&y minden intézkedés, minden kezde­ményezés, amely itt az összeomlás óta. gazda­sági téren történik, nem az ipar és kereskede­lem érdekében, hanem inkább ellene és a me­zőgazdasági érdekek előtérbe tolása céljából történik, alkkor azt hiszem, nem is kell tovább mennünk, hogy a magyarázatokat még bősége­sebben kifejtsük. Csak egy példát hozok fel arra, hogy mennyire a mezőgazdasági érdekek dominálnak. Sokat sürgettük már mi a kereskedelmi szerződéseket. Érdeke Magyarországon a cse­nevész iparnak és kereskedelemnek, hogy végre a külföldi államokkal kötendő kereske­delmi szerződések révén juthassunk el oda, hogy a meglevő ipar és kereskedelem foglal­kozáshoz és kereseti lehetőséghez jusson. Min­denki, aki az ország közgazdasági életével fog­lalkozik és ismeri az elmúlt idők eseményeit, jól tudja, hogy az ipar és kereskedelem, ha egyáltalán nem is fejlődött volna a háború kezdete óta, de az az ipar, amely 20—21 milliós lakosú ország fogyasztása mellett még ex­portra is tudott dolgzni, 8 milliónyi lakosság mellett nem állhat fenn tökéletesen, ha vala­milyen támogatást nem kap. Nagvon jól tud­juk, hogy az az ipar és kereskedelem, amely egy nagy és egységes gazdasági területre fej­lődött ki, ebben a kis országban elveszti lét­alapját, a belső fogyasztást és arra kellene tö­rekedni, hogy ha leépítésre kerül a sor, akkor ez a leépítés ne történjék oly drasztikus for­mában, mint ahogy most folyik, hogy az em­berek százai, ezrei, tízezrei maradjanak egyik napról a másikra kenyér nélkül, hanem a le­épités valahogy egy átmeneti folyamatként tör­ténjék meg. Ennek az ipari és kereskedelmi leépítés­nek gyorsaságát, veszedelmességét lett volna tehát hivatva tompítani módszer, melyet mi sürgettünk, nevezetesen, hogy a környező államokkal, de általában a külfölddel kötendő kereskedelmi szerződések révén a magyar ipar termékeit eljuttathassa külföldre. Mármost azt látjuk, hogy a sok sürgetésre végre itt is, ott is kereskedelmi szerződések köttetnek. Ezek azonban minden célt szolgálnak, csak az ipar felsegitését nem. Azt látjuk, hogy minden ke­reskedelmi szerződés, a francia kereskedelmi szerződés ép ugy, mint a most közel jövőben idekerülő osztrák-magyar kereskedelmi szerző­dés, az ipari érdekeket a legsiílyosabb mérték­ben hátraszorította azért, hogy a mezőgazda­sági érdekek kerüljenek előtérbe. Kétségtelen, hogy egy oly országban, ahol a lakosság nagy többsége mezőgazdasági fog­lalkozást üz és ez a mezőgazdasági foglalko­zás fölös produkciót hoz létre, gondoskodnunk kell ennek a fölös produkciónak elhelyezéséről is. De oly kivételes bánásmódra, amelyben Ma­gyaroszágon ma a mezőgazdaság részesül az iparral szemben az exportlehetőségek előkészi­tésénél, szerintünk még a magyar mezőgazda­ság sem számithat, ezt nem követelheti meg magának. Nem követelheti meg egyszerűen azért, mert egy ország léte, ha nagyrészben agrárjellegű is a lakosság^ foglalkozása, mégis bizonyos fokig az ipari fejlődéshez és a keres­kedelem létéhez is hozzá van kötve. Mert te­gyük fel, hogy megvalósul az a politika, ame­lyet annakidején nagyon kevés alappal, mond­hatnám minden alap nélkül kibontottak,^ hogy Magyarország agrárállam és meg tud élni a maga agrárjövedelméből, tehát nincs szüksége iparra, — akkor is milyen a helyzet? A mező­gazdaságot sem lehet folytatni ipari cikkek termelése nélkül. Ha az ország ipara elpusztul, elvész, a mezőgazdaság maga nem tud meg­állni a saját lábán. Tegyük fel, hogy valakik­nek az a céljuk, hogy Magyarország lakossága visszakerüljön abba az őskorba, amikor az em­berek a saját maguk által termelt és kikészi­tett ruházkodási cikkeket használták, hogy a lakosok nagy többsége meg fog tudni elégedni azzal, hog*y csak abból éljen, amit a mezőgaz­daság napról-napra vagy évről-évre kitermel és nincsenek oly nagy szükségletei, melyeket a XX. század mégis csak rádiktál a kultur-

Next

/
Oldalképek
Tartalom