Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-551
260 A nemzetgyűlés 551. ülése 1.926, próbálja Lendvai t. képviselőtársam a vádak özönét fejünkre zuditani — okunk van a tiltakozásra. Azt mondjuk, nem vitatkozunk a kérdés felett, mindenkinek joga van saját életét olyan célra feláldozni, amilyenre épen akarja, más életét azonban ne tessék kockáztatni, mert aki a maga életét megtudta menteni a világégésből, mindenféle olyan kísérletezéssel, amellyel keresztül tudta vinni, hogy a frontra nem került, az nem jöhet ide erkölcsi prédikációt tartani azoknak, akik végig küzdöttek a háborút, és nemcsak idehaza, a front megett, hanem a fronton is megtették a kötelességüket. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kiván-e még valaki szólani? (Nem.) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Gr. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk! Halljuk!/ Az előbbi tétel vitájának befejezésekor nem voltam a teremben, épen azért egy-két a korábbi tételekkel kapcsolatban elmondott, de azért idetartozó megjegyzésre nézve összefoglalóan kivánok válaszolni. Maíasits képviselő ur közbeszólás folytán kifejlődött szó-csetepatéban azt emiitette, hogy a fia előtt ő reá nézve sértő kifejezést használtak volna. (Maíasits Géza : Pardon, ez csak allegorikusán volt mondva !) Akkor nagyon örülök, hogy módomban van konstatálni, hogy ez nem történt meg, és hogy csak allegorikusán mondotta a képviselő ur. Nagyon kérem azonban a t. képviselő urakat, ne méltóztassanak allegóriában beszélni, (Zaj. — Elnök csenget.) mert a sajtóban ezeket a dolgokat ugy állithalják be, mintha azok a valóságban megtörténtek volna. (Lendvai István : Jól ismeri a sajtót a minister ur ! — Graefíl Jenő : így jönnek létre a rágalmak ! — Maíasits Géza : Dehogy igy ! — Zaj). Kéthly Anna igen t. képviselőtársunknak kultúrpolitikai beszédeit mindig szívesen és örömmel hallom, mert szép tanultságról tesznek bizonyságot. De annál őszintébben keli sajnálnom azt, ha ő a nagypolitika terére kalandozik. Azt mondotta igen t. képviselőtársam, hogj^ ő nem bánja, hogyha azért, amit mondott, meg is fogjuk kövezni. Megnyugtathatom igen t. képviseíőtár* samat, hogy mi nem fogjuk őt megkövezni. Ez nem magyar ember szokása. Őszinte szomorúsággal hallottam azonban, amit mondott, szomorúsággal azért, mert ez tanulsága annak, hogy még nagyon szép kultúrával biró egyének tisztánlátását is mennyire elhomályosítja a pártszenvedély. (Igaz! Ugy van jobbfelölj. Abban tehát, amit mondott, egyéb tanulságot nem látok, minthogy a pártszenvedél) 7 , magas műveltségi fokon álló személyek tisztánlátását is megzavarja. Nem akarnék éles vitába bocsátkozni, ez nem szokásom, és azt, amit mondani kívánok, épen a szociáldemokrata képviselő urak ne méltóztassanak személyükhöz szóló szemrehányásnak venni. A szemrehánjást nem nekik teszem. De hogyha az igen t. képviselő urak kifogásolják azt, hogy itt időnként előtör az ellenforradalmi mentalitás, azt hiszem, hogy ezt az igen t. képviselő uraknak van a legkevebbé joguk felhánytorgatni. Ne méltóztassanak ugyanis elfelejteni azt, hogy a proletárdiktatúra óta csak hét esztendő múlt el és hét esztendő rövid idő volt arra, hogy a magyar nemzet teljesen elfelejtse azt, amit kilenc hónap alatt szenvedett. / Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen./ A magyar társadalomnak egy nagyon nagy többsége — s ezzel kell, hogy az urak számoljanak — semmi körülmények között nem engedi meg a proletárdiktatúra visszatérését. (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon és a középen. — Zaj és felkiáltások a szélsöbaloldalon : Hát ki akarja ? Senki se akarja !) Mondottam, hogy nem önökre vonatkoztatom ezt, méltósiassanak nyugodtan meghallévi május hó 14-én, pénteken. gatni, hiszen én is nyugodtan hallgattam végig olyan fejtegetéseket, amelyek nekem, mint magyar embernek rendkívül fájtak. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon és a középen.j Igen t. képviselő urak, ismétlem, a proletárdiktatúra óta hét év telt el és igenis, ha mutatkoznak jelek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy megint olyasféle ideológiák jelentkeznek, akkor, ha ezzel szemben a magyar polgári társadalom, amely ennek a nemzetnek többsége, nyugtalan, aggodalmas, ezen nincs mit csodálkozni, ezt a nyugtalanságot, az ellenforradalmi mentalitás erősödését azok provokállak, akik ilyenféle aggodalomra tápot adnak. Épen az igen t. képviselő uraknak, épen a t. túlsó oldalnak kellene óvakodnia attól, hogy olyan kérdéseket tegyenek szisztematikusan szóvá, amelyek a magyar nemzeti érzés elkeseritésére alkalmasak. (Ugy van! Ugy van ! a jobboldalon és a középen./ Nagyon sokan óhajtják, elsősorban maga a kormány óhajtja minden vonalon a kiegensztelodést. (Éllénk ellenmondások a szélsőbaloldalon, j A proletárdiktatúra tanúságait tekintve, a túloldalnak igen nagy kimélettet kellene lennie a mi nemzeti érzéseink kezelésében. (Felkiállások a szélsőbaloldalon : A nemzeti érzést nem bántjuk.) Ezt a leventemozgalmat a túloldalon ugy akarják beállítani, mint katonai mozgalmat, amiből nyilvánvaló, hogy ez denunciáíás kifelé. (Ugy van! Ugy van ! Taps a jobboldalon és a középen./ Ilyen körülmények közt ne méltóztassanak csodálkozni azon, hogy a kiengesztelődés nem halad olyan gyors ütemben, mint ahogy haladnia kellene, mint ahogy a kormány kívánja, hogy haladjon, hiszen ez kettőn áll. A képviselő uraknak a mi érzésünkkel számolniuk kell. Én mint a levente-mozgalomért felelős minister leghatározottabban tagadom, hogy a levente-mozgalom katonai mozgalom lenne. Hetven százalékban már most is népiskolai tanítók szerepelnek a levente-mozgalomban és óhajtom, hogy a tanítók még többen legyenek. Folyvást hangoztatom, hogy azokat a rendgyakorlatokat, amelyeket ugy tüntetnek fel, mint katonai oktatást, a lehető legcsekélyebb mértékre szorítsuk és mennél inkább a sportokat állítsuk előtérbe. De kérdem, hogy a középiskolákban a régi időkben, amikor igazán nem lett volna szükség katonai rendgyakorlatokra, nem tanitottak-e bennünket menetelni ? (Ugy van ! à jobboldalon és a középen./ Hiszen ez a tornának kiegészítő része, miért kell ezt előtérbe tolni ? Miért másért mint azért, hogy a külföldön, ahol a mi dolgainkat bizonyos fokig amúgy is gyanús szemmel nézik, azt mondják : hogyne lenne ez igaz, mikor magyar kép^ viselők állítják ezt? (Ugy van! jobb felől és a középen. — Lendvai István : Elevenjére tapintott némely szónoknak !) Nem szerencsés taktika ez, és ezen az utón nem fognak célt érni, annál ke^ vésbbé, mert nagyon igaztalan a kritikájuk. Mikor hoztuk be a levente-mozgalmat ? Két évvel ezelőtt ! És oly foglalkozású embereket neveztünk ki erre, akiknek ez volt a főfoglalkozásuk ? Létesítettünk erre valami költséges, bürokratikus apparátust ? Ugyebár, nem ! Hanem óraadókat, mellékfoglalkozásként eljáró embereket állítottunk be. Ha főfoglalkozású emberekkel kezdünk egy ennyire uj akciót, mint a levente-mozgalom, akkor is vannak nehézségek és bajok, hogyne lennének hát nehézségek és bajok akkor, ha óraadókkal, mellékfoglalkozásként eljáró egyénekkel állunk szemben és ilyenekkel vagyunk kénytelenek ilyen nagymértékű országos intézményt megvalósítani. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Pl. Vannayval. — Zaj.) Elnök : Csendet kérek. Gr. Klebelsberg- Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: Mindig Vannayért fáj a fejük. Ne méltóztassanak mindig ennyire kiélezni a politikai tendenciákat. Mi is látjuk a bajokat ; a kezdet nehézségeivel
