Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-551

 nemzetgyűlés 551. ülése 1Ô26. évi május hó 14-én, pénteken. 245 irányozva semmi, de van egy tekintélyes összeg, 128.939 pengő az egyetemi ifjúság támogatására. Az ifjúság anyagi helyzetének javítására több más összeg is van felvéve hasonló c meken, de azt kell látnom, hogy a középiskolai tanárképzőknél már ismét csak 584 pengő van előirányozva, a középiskolákról internátusoknál 8474 pengő, a szakiskoláknál 21.024 pengő, a bábaképzőknél 526 pengőt és végül a művészeti intézeteknél 1470 pengő. Az, amit mondani kivánok, két dologra vona' kőzik. Azt kell látnunk, hogy a magasabb iskolák egy részénél van ösztöndíj, viszont már a középiskoláknál nagyon kevés, ugy hogy pl. a középiskoláknál és középiskolai internátusoknál még van, de már a polgári iskolai tanárképzőknél, főiskoláknál, polgári iskoláknál, felső kereskedelmi iskoláknál nincs, ezenkívül nincs a népnevelési, elemi népiskolai, tanítói, tanítónői és kisdedóvó intézeteknél stb., nincs az állami iskoláknál, szóval sok helyen, ahol szerintünk szintén szükség volna ösztöndíjra, hogy ezzel egyrészt a tanulni akaró szegényebb sorsuakat a tanulás eszközeihez hozzájuttassuk, másrészt, hogy a szorgalmat ezzel is fokozzuk, uj produkciókra, jobb munkálkodásra serkemsük. Ezeknél az alsóbbrendű és inkább középosztály, különösen a munkásosztály szükségleteit ellátó intézeteknél ösztöndíjról szó sincs. Ez az, amiért szólni kívántam a kérdéshez és ez az amit kénytelen vagyok a miniszter ur figyelmébe ajánlani. Az ösztöndijak kérdésében nem elég csak azt mondani, hogy ez a középsorsu és rossz helyzetbe került polgárság érdekeit szolgálja, hanem ebben az irányban tenni is kellene valamit, még inkább tenni kellene ott, ahol erre szükség van. A munkásosztály gyermekei, akik rossz sorsban vergődnek fel, s talán a középiskolai tanárságot vagy tani'óságot igyekeznek megszerezni, kifogynak az eszközökből. Talán ezeknél volna meg leginkább a lehetőség arra, hogy a jó tanulókat ösztöndíjakkal lehessen előbbre vinni és a uanulóeszközökec részükre biztosítani. De van még valami, amiért ennél a kérdésnél szólni kivánok. 1925 december végéről van itt egy hírlapi közlemény, amely felsorolja, hogy néhány magyar fiu Angliába ment ki fejenkint 100—100 milíiós ösztöndíjjal. Megdöbbenve látom, hogy a minister ur közleménye november 12-én jelent meg, ez a közlemény regisztrálja az eseményeket, december 24-én, tehát alig egy hónap múlva, de épen az ellenkezőjéről annak, ami a minister ur szándéka. Nevezetesen ebben a közleményben fel van sorolva, hogy néhány fiatalember 100—100 milliós ösztöndíjjal lett külföldre kiküldve, de azt kell látnom, hogy ezek között a középosztálynak egyetlen képviselője sincs. Az első helyen fel van emlitve ifj. gróf Zichy Domokos, aki a gazdag gróf Zichy Rafaelnek, a londoni magyar követnek unokaöccse, akiről még azt sem lehet eimondani a hírlapi közlemény szerint, hogy valami kiváló eredménnyel végezte volna előzőleg iskoláit, mert gyatra eredménnyel végzett, A második helyen Perényi Zsigmond, a volt magyar belügjmiinister fia van megemlítve, aki jogi abszolutóriumát csak szótöbbséggel tette le. (Esztergályos János : Errőlbeszéltünk annak idején !) Nem akarok személyes kedni, de itt van a harmadik eset ; Dabasi-Halász Mihály következik a harmadik helyen, egy dúsgazdag örkényvidéki család fia. Nem tudom, hogy Dabasi-Halász képviselőtársammal rokoni viszonyban van-e vagy sem, de akár rokoni viszonvban van, akár nincs, ha ilyen közlemény megjelenhetik anélkül, hogy bármiféle cáfolatban is részesülne, akkor a laikus közönségtől egyáltalán nem lehet rossz néven venni, ha azt mondja : akinek Krisztus a barátja, az nem kárhozik el. (Esztergályos János : Szegény tisztviselő, iparos vagy kereskedő fia nem jut ebbe a szerencsés helyzetbe I) A negyedik helyen egy Tömöry nevű fiatalember van kiküldve, aki évek óta a saját költségén volt kint, de ugy látszik, tovább nem birván a költségeket, Walko kereskedelemügyi minister ur protekciójával jutott hozzá ahhoz, hogy ezt az ösztöndíjat megkapja, pedig nem is valami szegény gyerek, hiszen, amint mondják, annak a bizonyos, jólismert gazdag Tömöry-családnak egyik tagja. Mind a négyen akik itt fel vannak sorolva, elég tekintélyes anyagi viszonyok között élő családok tagjai, akiket egyáltalán nem lehet besorozni az úgynevezett lecsúszott középosztályba és mégis azt kell látni, hogy ezeket az óriási, hatalmas külföldi ösztöndíjakat ezek kapják, olyan összegeket, amelyeknek felével — merem állítani — igen sok szegény gyermek megelégedne és hozzájuthatna a tanulás eszközeihez és igy a középosztály és alsóbb néposztályok szolgálatára állhatnának. Amikor ezt szóváteszem, kérnem kell a minister urat, hogy az ösztöndíjak kérdésében igyekezzék közelebb jönni ama célhoz, amelyet én magam is megjelöltem. Hiszen ha valamikor ösztöndíjas diákokról volt szó, azokat csak ugy tudtuk elképzelni, hogy szegény családok gyermekei, akik nem tudják maguknak megszerezni az anyagi eszközöket, de mert jó tanulók, e címen igyekeznek részükre valami anyagi támogatást biztosítani. Ha ez az elv megállott régebben — és ez tényleg az erkölcsi felfogással is összeegyeztethető -— hogy közvagyonból, közterhekből tényleg tehetséges, de szegény viszonyok között lévő tanulók kapjanak ösztöndíjakat, ugy ezt az erkölcsi alapot meg kell őrizni. Lehetetlen, hogy e címen gazdag emberek gyermekeit juttassuk ahhoz az eszközhöz, amely az igazság szerint a szegény gyermekeknek járna. Természetes, hogyha ilyesmit olvasnak az emberek, felvetődik bennük a gondolat, hogy itt nem ösztöndíjról van szó, ez csak cím ama fiatalemberek részére, kiknek nincs szükségük erre, akiknek anyagi helyzetük egyébként elég erős, nincsenek ráutalva egy ilyen külön nemzeti ajándékra, amivel az illetőket most megtisztelik. Ettől a vádtól kívánom a minister urat megmenteni akkor, amikor arra kérem, hogy az ösztöndíjak kérdésében a lehető legnagyobb óvatossággal járjon el, hogy ne történhessék hasonló eset a jövőben, mint amelyet itt jellemeztem. (Helyeslés a szélsőbaloldaon.) Elnök : Szólásra következik ? Csik József jegyző : Senki feliratkozva nincsen ! Elnök : Kivan valaki szólni ? (Nem !) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A kultuszminister ur kivan szólni ! Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Mielőtt a kérdés érdemére térnék át, a négy ösztöndijasra nézve kívánnék nyilatkozni, akiket az igen t. képviselőtársam kiragadott. Az első esetet azt hiszem, egy félévvel ezelőtt a szociáldemokrata párt egy másik szónoka is szóvátette. Kijelentem először is, hogy gróf Zichy Domokos nem egész, csak fél-ösztöndijas tanuló, másodszor pedig méltóztassék tudni, hogy az ösztöndijasoknak még egész sora — száznál jóval több — van külföldön. Ennek ellenében csak ezt a négyet méltóztattak kiragadni, mert ezeket bizonyos tetszetős látszatban lehet odaállítani. A dolog magyarázata a következő : Nekünk okvetlenül szükségünk van a diplomáciánál és a külügyi szolgálatban (Rothenstein Mór : Arisztokratákra !) idegen nyelveket tökéletesen beszélő tisztviselőkre. Különben a követségeket és a külügyministeriumot nem tudnók megfelelő tisztviselőkkel ellátni. Ezért létesítettem megegyezést az, oxfordi College-zsal, ahol Anglia sr