Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

18 A nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, pénteken. Az állam is próbálja a saját válságbajutolt iparát és kereskedelmét a kereskedelmi és vámszerződésekkel megmenteni. E tekintetben nagyon várom, bogy végre a Ház elé kerüljön az első olyan szerződés, amely jelentőségteljes, amely érinti az egész termelésünket, az egész ipart, az egész mezőgazdaságot és ezzel együtt érinti az egész munkásosztályt. Várom nagyon, hogy szembeálljunk az osztrák-magyar kereskedelmi szerződéssel, mert nekem ezzel kapcsolatban bizonyos aggodalmaim mindig voltak. Annakidején publicisztikailag nem egyszer kifejezést adtam, bogy attól tartok, hogyba ez a szerződés olyan ipart részesit túlzott védelemben, amelynek fentartása a magyar mezőgazdaságnak s a magyar fogyasztóközönségnek túlságos áldozatokba kerül, azt hiszem, ebben a szerződésben olyan terhek vannak hárítva a magyar mezőgazdaságra, amelyek ellen neki tiltakoznia fog kelleni. En azt liiszem, hogy a mi túlzott ipari védelmünk teszi nagyon nehézzé mezőgazdasági terményeinknek egyes országokban való elhelyezését. Azt hiszem, hogy túlságos áldozatokat hozunk az iparért és ezzel a mi mezőgazdasági produkciónkat súlyosan terheljük. Természetes dolog, hogy az egyelőre csak feltételezés, miután a szerződés adatait még nem ismerjük, de már most ki kívánnám fejezni magamnak és pártomnak azt a felfogását, hogy mi annak az iparnak védelmében, amely a maga fejlődésének természetes előfeltételeit az országban birja; olyan ipar védelmében, amelyet áldozatok árán is fenn kell tartani, mert vannak bizonyos szempontok, amelyek esetleg ezt indokolttá teszik, hajlandók vagyunk áldozatot hozni és hajlandók vagyunk hozzájárulni ahhoz, hogy áldozatokkal terheltessék a íogyasztóközönség és a többi termelőosztály. De nem vagyunk hajlandók tisztán csak kapitalisztikus érdekből, tisztán csak a trösztök vagy kartellek érdekében, tisztán csak bizonyos iparokba beinvesztált tőkének érdekében olyan áldozatokat hozni, amelyeket ennek az iparnak az ország szempontjából való fontossága nem indokol. Azért a kereskedelmi szerződések bennünket nagyon érdekelnek és nagyon szeretnénk, ha minél hamarább szemben lehetnénk ezzel a kereskedelmi szerződéssel, mert itt akarnók megjelölni annak az ipari politikának irányát, amelyet mi az ország további fejlődése érdekében szükségesnek tartunk. A kormánynak azonban módjában van a válságba jutott ipart nemcsak vámtarifákkal és kereskedelmi szerződésekkel védeni, hanem egyéb módon is. Nálunk még mindig eléggé szokásos, hogy községek, városok, talán maga az állam is és az egyének természetesen igen nagy előszeretettel előnyt adnak a magyar ipar gyártmányaival szemben a külföldről jövő iparcikknek, amely végeredményében itt is megvan, amely, ha talán nem egészen olyan tökéletes vagy talán valamicskével drágább, de mihelyt fel volna karolva, tudna tökéletesebbé és olcsóbbá is lenni. Más országokban a közvélemény igen erősen őrt áll a saját ipara mellett és nem viseli el, hogy akár az állam akár a község, akár más korporációk és egyének is, ok és szükség nélkül favorizálják a külföldi ipar termékeit. Magyarországon is ezt el kell érni okvetlenül, és a kormányzatnak saját hatáskörében mindent el kell követni, hogy lehetetlenné tegye a felesleges külföldi iparcikkek behozatalát akkor, amikor itt igen sok iparcikk van, amely fogyasztásra, eladásra vár. Ezt a közszellemet meg kell teremteni áldozatok árán is, másrészt vannak bizonyára bizonyos rendszabályok, amelyekkel meg lehet, és meg kell akadályozni, hogy fölösleges módon a külföldi ipar számára kössük le a megrendeléseket és azt a tőkét, amellyel rendelkezünk. Egyes iparok támogatására vonatkozólag Wolff t. képviselőtársam is tett egy propoziciót a magyar széntermelés támogatására. Erre vonatkozólag nem akarok egyebet mondani, csak azt, hogy a villamos centrálék építéséhez és általában véve a mi nyersanyagunknak olyan felhasználásához, amely a hoszszadalmas szállítást kikapcsolja, természesen a magam részéről is hozzájárulok és ezt rendkívül kívánatosnak tartom. T. Nemzetgyűlés! Az ipar kérdésében azonban engem legjobban érdekel a kisipar, a kézműipar kérdése. Kégi liberális teória volt az, hogy ha a nemzeti vagyon gyarapszik, mindegy, hogy az kinek a kezében van fő az, hogy a nemzeti vagyon gyarapodjék. Ez a régi liberális teória nagyon kedvezett a plutokratikus fejlődésnek, azonban hibás, nemzetellenes és fajellenes teória volt. Abszolúte nem mindegy az, hogy, ha a nemzeti vagyon gyarapszik, kinek kezébe jut. Én szerintem a nemzet és a faj érdeke megköveteli, hogy az a vagyon el osztódjék és minél több kézbe oszoljék el. Nem a milliárdosokban, hanem a jól szituált milliókban van a nemzet ereje. A nagy vagyonú ember veszedelem idején igen könnyen ki tudja magát vonni azok alól a kötelességek alól, amelyek a veszélyben lévő állam részéről reá hárulnak, ellenben az a kisiparos és kiskereskedő, szóval a kisexisztencia, amely egy helyhez^, egy körzethez van kötve nem képes magát kivonni, s nem is akarja magát kivonni semmiféle kötelesség alól. Az államnak tehát ez sokkal nagyobb ereje és biztonsága, mint a nagybirtokos, mint a nagyvagyonu ember. Tehát iparpolitikánknak is arra kell törekednie, hogy ne ipari latifundiumokat teremtsen, hanem, hogy a kevés nagyiparoson kivül minél több önálló kisiparost, önálló kiskereskedőt teremtsen. (Helyeslés.) Egész ipari politikánk a múltban azt a célt szolgálta, ho«y lehetőleg a nagyipart fejlessze és nagyiparosokat teremtsen. Ez szerintem elhibtáizott álláspont volt, mert a nagyipart a minimumra -kell szorítani. Minél kevesebb nagyiparos, és minél több kisiparos, minél kevesebb nagybirtokos, és minél több kisbirtokos. Nehogy félreértés legyen, természetes, hogy egy percig sem állítom azt hogy a nagyipart és a nagybirtokot nem tartom okvetlenül szükségesnek. Ezt is feltétlenül szükségesnek tartóin, azonban csak egy bizonyos határig és egy bizonyos mértékig van ezekre szükség, s mihelyt itt túltengés keletkezik, ez kétségkivül hiba, p—

H az államinak idejében észre kell venni és olyan gazdasági és adópolitikát kell folytatnia, amely azt az egyensúlyt, amelynek a nagybirtok, a nagyipar, a kisbirtok és a kisipar között meg kell lenni, helyreállítsa, T. Nemzetgyűlés! A kis- és kézműiparos talán még hátrányosabb helyzetben van, mint a nagyipar és ezért még inkább van segítségre szüksége, mint a nagyiparnak. Azért van sokkal inkább segítségre szüksége, mert hiszen a kisiparos a hitelt illetőleg kétségkivül r hátrányosabb helyzetben van a gazdasági életben, mint a nagyiparos, mert a múltban a nagyiparos hitelélete valahogyan mégis csak rendezve volt és a hitelügyleteinek formái ki voltak alakulva, mig a kisiparos hiteléletének formái egyáltalán nem voltak kialakulva és ami kialakult is, az is csődöt mondott. így nem