Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-551

2âû À nemzetgyűlés 551. ütése 1926. évi május hó 14-én, péntehefi. ban a kultuszminister urnák erősnek kell lennie és vissza kell utasítania az ilyen befolyást. ( Ugy van ! a baloldalon.) Hogy a központi igazgatásra térjek ismét vissza, az igen t. minister urnák véleményem szerint a decentralizációt sürgősen és rohamosan keresztül kell vinnie. Lehetetlen az, hogy minden apró-cseprő ügyért, minden kis tanitói lakásváltoztatásért Budapestre utazzanak fel az emberek, hogy Budapestre utazzanak egy-egy tanitó fizetésének kiutalásáért s annak ellenére, hogy a központi igazgatás 581 embert foglalkoztat, mégis hónapokig kelljen annak a tanítónak várnia, hanem ha már ilyen alapos a központi adminisztráció, ha már a magyar tanítóságnak és tanárságnak szinte tizedrészét, — hogyha minden tiz oktatóra jut egy központi ember — mondom, tartja fenn központi adminisztrációra a kormányzat, akkor ez a központi igazgatás valósítsa is azt meg, hogy ez az adminisztráció addig is, amíg nem decentralizálják, teljes tökéletességgel működjék. (Helyeslés a baloldal on.) Elnök : A képviselő ur beszédideje lejárt. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Már le is ült !) Ki a következő szónok ? Hebelt Ede jegyző : Kiss Menyhért ! Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés ! Épen ott veszem fel a beszéd fonalát, ahol Drozdy igen t. képviselőtársam elhagyta, a decentralizációnál. A minister ur ő hosszú közigazgatási és ministeriális pályáján nagyon helyesen — ugylátszik •— eljutott ahhoz a tapasztalathoz, amit mindnyájan helyeslünk és jónak tartunk, hogy Magyarországon az a baj, hogy túlságosan meg van nagyítva és fel van fejlesztve a központi igazgatás és amig a külföldi államokban egy-egy ministerium alig száz embert foglalkoztat, addig itt az egyes ministeriumokban több száz ember van elhelyezve és épen a kultuszministerium központjában közel 600 tisztviselő teljesít szolgálatot. Egy jellemző példát hozok fel a minister urnák. Amikor bent szolgáltam a kultuszministeriumban, számtalan esetem volt, hogy vidékről tanítók és tanárok illetmény- vagy lakbér-kiutalása tekintetében kérést intéztek hozzám. Én privátim eljártam a számvevőségnél és megtörtént az, hogy egy egész esztendőbe került, amig Székely Kálmán tanitó a kiegészített államsegélyt megkaphatta. Ez nemcsak Székely Kálmán tanítóval történt meg, hanem Magyarország összes tanitói és tanintézményei, amelyek összefüggésben vannak a kultuszminisztériummal, a központosított administrációnak valósággal áldozatai voltak és kétségbe esett hangú lázadozó leveleket irtak. Hiába jártunk el és hiába voltunk benn a központban, valahogy ugy volt összpontosítva ott minden, olyan dzsungelek támadtak az ügyosztályokban, a személyzet annyira nem volt kihasználva, az ügykörök annyira nem voltak elválasztva, hogy megtörtént, hogy évek teltek el, míg egy illetmény kiutaltatott. Arra kérem a minister urat, hogy ne csak a számvevőségnél, hanem elsősorban az illetmények kiutalásánál tökéletesen vigye keresztül a decentralizációt. E tekintetben Franciaországhoz vagy Németországhoz fordulhat mintáért (Helyeslés balfelől), ahol már rég megcsinálták és azokat a hatásköröket, amelyek a tanfelügyelőségek vagy a főigazgatók impériuma alá tartoznak, válassza szét, azoknak elintézésével bizza meg a tanfelügyelőket, vagy a főigazgatókat, a központban pedig ne maradjon más, mint az egész kulturális élet felülvizsgálata, szemmeltartása és vezető irányítása. (Helyeslés a baloldalon.) A decentralizálásra már nagyon régen szükség lett volna, és igazán a költő szavai jutnak eszembe : miért oly későn, daru távozása, levelek hullása idején? A minister ur közel öt éve van már a minis" terium élén, már a régi Tisza-korszakban mint államtitkár tapasztalhatta az adminisztrációnak ezt a túltengését és így már ministersége elején megkezdhette volna a decentralizációt, ugy hogy égnem fájdalmas csalódással érint, hogy a minister ur szándéka, amit nagyon jónak tartok, miért ily későn, öt év után, és miért nem ministersége kezdetén nyilvánult meg és miért nem akkor kezdte meg a központosított igazgatás hidrafejének levágását. Még egy megjegyzésem volna a kultuszkormány központi igazgatási összegének tárgyalásánál, ez pedig az, hogy a minister ur valóban inkább, mint más ministerek, akiket megnevezhetnék, végrehajtotta a létszámcsökkentést, azonban ebben a leépítésben tapasztaltam és a tisztikar is tapasztalt olyant, ami igazságérzetünket bántotta. A leépítésnél feltétlenül abból a szempontból kellett volna kiindulni, hogy elsősorban az idősebb tisztviselőkkel, akik már kiszolgáltak, vagy nagyon közel állnak a kiszolgáláshoz, kellett volna kezdeni, mert hiszen minist sri titkárokra nézve, akiknek családjuk, gyermekeik vannak, kimondani, hogy nem használhatók és a szanálási törvény értelmében elbocsátandók, igen keserű dolog. (Ugy van! bálfelöl. ) Nem lett volna szabad előfordulnia annak, ami Magyarországon mindig előfordul, hogy amikor valamit meg kell csinálni, akkor azok, akik elsősorban döntenek a kérdésben, abból önmagukat kikapcsolják, senkinek nem jut eszébe önmagára gondolni. Megállapítottam, hogy a helyettes államtitkárok és ministeri tanácsosok státusa még mindig igen nagy, ezek közül senki a leépítésnek nem lett áldozatává, hanem inkább a fiatalabbak, akiknek munkaerejét még jól ki lehetett volna használni. (Bartfaos Andor : Igen, de ennek még a Károlyi-kormány. az oka !) A ministen tanácsosok, helyettes államtitkárok és államtitkárok csorbítatlan számban megmaradtak az igazgatásban. (Bartfaos Andor : Igaza van, de ennek a Károlyi-kormány az oka ! — Zaj. —• Malasits Géza : Meddig takaróznak még vele? •—• Barthos Andor: Mikor én ministeri tanácsos voltam, kilencen voltunk ! — Zaj a baloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Kiss Menyhért : Ha a látszat nem csal és nem vagyok délibáb rabja, Klebeisberg minister ur nem a Károlyi-kormány kultuszministere. A Károlyi-kormánynál valóban megtörtént, épen akkor én is tisztviselője voltam a ministeriumnak, hogy a ministerium tisztviselői —• és ebben mindenki egyformán megmutatta emberi gyengeségét, — mihelyt lehetőség kínálkozott arra, hogy a Károlyi-kormánytól eg\-egy fizetési fokozatot tudtak maguknak biztosítani, nyomban megtartották a gyűléseket, nyomban jelentkeztek. (Barthos Andor : Akkor eí tetszik ismerni, hogy igy volt !) Én épen igazat adok t. képviselőtársaindak, sőt megtörtént, hogy mivel a kultuszministeriumban nagyon helyesen szakemberek közül rendkivül nagy számmal voltak berendelve főigazgatók, szaktanárok, tanfelügyelők, szóval elsőrangú szakemberek azon a címen, hogy mint szakvéleményadók legyenek ott a ministerium jogi tisztikara mellett, s ezek külön státusban voltunk, mi választottunk két megbízottat, akik tárgyaljanak a státusrendezésünk tekintetében a ministeriummal. És mi történt? Az, hogy akiket megválasztottunk, maguknak megcsinálták a ministeri tanácsosságot, ellenben mindenkiről másról megfeledkeztek. (Derültség.) Ezzel el volt intézve a kérdés. Mikor Haller minister ur előtt a berendeltek újból megjelentünk és kifogásoltuk, hogy itt vagyunk 30—40-en, megbízunk két urat és azokat a kormány megajándékozza ministeri tanácsosi kinevezéssel, a többi