Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

A nemzetgyűlés 548. ülése 1926. évi május hó 10 én, hétfőn. ÏÏ3 Ott van a baj, hogy mióta önálló nemzeti életet élünk és amióta be vagyunk préselve a trianoni határok közé, amióta ezt a cauduumi igát magunkra kellett vennünk, azóta a váltakozó kormányok a kossuthi eszmék ellen annyi bűnt követtek el s annyira igyekeztek a kossuthi eszméket lejáratni, hogy ezek az eszmék már magukban nem elegendők arra, hogy Magyarország nimbuszát fentartsák. Ha tehát mi közvetlen érintkezést akarunk a bennünket körülvevő államokkal, — akár Csehszlovákiát, akár Jugoszláviát, akár Romániát nézzük, akkor erről a feudális, oligarcha politikáról, amely itt hat év óta folyik, le kell mondani. Nem lehet egyenes emberek között púppal járni, anélkül, hogy ki ne gúnyolják; egyenes emberek ritkán szoktak púpos emberekkel barátkozni, végül is hasonlónak hasonló a barátja. Csehszlovákia köztársaság és demokratikusan kormányzott állam, amelynek feje, ha nem is kifejezetten szociáldemokrata, mindenesetre azonban közel áll a szociáldemokratákhoz. Ki tagadhatná azt, hogy Jugoszlávia is demokratikus állam, mert az a körülmény, hogy Jugoszláviában nincs nemesség, az a körülmény, hogy Jugoszláviában főképen a kisbirtokososztály dominál és ennek a politikája igyekszik érvényesülni, az a körülmény, hogy különösen Horvátországban egy erősen demokratikus áramlat van az ottani kisgazdaközönség körében, — nem akarom azt a durva kifejezést használni, hogy: parasztság körében — ez maga rányomja erre az államra a bélyegét; akármennyire tagadjuk, ha nem is nyugati értelemben demokratikus állam Jugoszlávia de hozzánk képest erősen demokratikus állam. Látjuk, hogy Romániában is történnek kisérletek arra. hogy a demokrácia valahogyan megvalósuljon, és az az irtózatos nyomás, amelyet Oroszország gyakorol Romániára, az a csáberő, amellyel az oroszok visszaszerezni igyekszenek Beszarábiát és az, hogy megalakították a moldvai köztársaságot, amely élő agitáció Románia ellen, kényszeríti a románokat arra, hogy demokratikusabb politikát

1 csináljanak, hogy a nemzetiségekkel békét teremtsenek és hogy valamiképen kivonják a gyékényt az orosz szovjet agitációja alól. Olyan államok tehát, amelyek mondom, demokratikus kormányzás alatt állanak, amelyekben az egész közfelfogás demokratikus, nem szivesen barátkoznak, nem szivesen kötnek egyezséget olyan állammal, amelyben hat év óta egyéb nem folyik, mint a demokrácia kiirtása, mint folytonos hadjárat a dolgozó néposztály ellen, és amely államot ma bátran oda lehet állitani az autokrácia mintájául. Etekintetben legyen szabad rámutatnom egy teljesen elfogulatlan íróra, Le Bon, az amerikai yale-i egyetem egyik tanára, könyvet irt az európai demokrácia kriziséről. Abban világosan megirja, hogy a magyar parlament többségének, illetőleg a magyar kormánynak egyetlenegy törekvése van, az, hogy tökéletesen kiirtsa az országban a demokráciát. Ha nem is ezekkel a szavakkal irja, de kétségtelenül ezt a kormányzati rendszert érti, amely alatt Magyarország dolgozó népe hat év óta nyög. Ha mi a bennünket környező államokkal egészséges szerződéseket akarunk kötni, ha olyan megállapodásokat akarunk létesíteni, amelyek a trianoni határokon belül biztosítják kulturális és gazdasági fejlődésünket, akkor elsősorban egészen más belpolitikát kell folytatni, mint amilyent hat év óta folytattak ebben az orrszágban. És ha nem volna annyira szomorú, akkor kacagni kellene rajta, hogy a magyar államférfiak ezt az igazságot nem ma, hanem már regebben felismerték. A legnagyobb antitalentum, aki valaha ministeri székben üit, gróf Teleki Pál is (Derültség a szélsőb~loldalon.) akkor, amikor a viszonyok megszorították, kénytelen volt felállani és kijelenteni itt a nemzetgyűlésben, hogy jó külpolitikának jó belpolitika az alapja. Égy ilyen határozott antitalentum is elismerte tehát azt, hogy ha jó külpolitikát akarunk csinálni, akkor elsősorban jó belpolitikát kell csinálni. Ha mármost mi azt az utat akarjuk követni, amelyet Eckhardt Tibor t, képviselőtársam itt olyan erőteljesen megrajzolt, hogy a bennünket környező államokkal igyekezzünk megegyezést létesíteni, akkor ennek mi sem állja útját, de ezt nem ott kell kezdeni, hogy diplomáciai utón próbálkozzunk a bennünket környező államok kormányainál összeköttetést találni, és ehhez nem elég az, ha a ministerelnök ur elmegy Genfbe és ott próbálkozik megismerkedni a külügyministerekkel, próbálkozik a fehér-asztal mellett valamilyen diszkusszió alapján olyan légkört teremteni, amely a további tárgyalásokat teszi lehetővé és nem elég az, hogy meghívjuk a bennünket környező államok diplomatáit ide hozzánk, akár a kormányzó úrhoz, akár pedig a ministerelnök úrhoz ebédre, — hanem ennek az az előfeltétele, hogy először tessék idehaza olyan politikát csinálni, amely bizalmat kelt ezekben a népekben. Mert csak a külügyministerrel hiába fogunk barátkozni, az egy sima, barátságos modorú ember, nagyszerűen lehet vele beszélni, igen szivesen elfogadja a meghívásokat, el is megy a meghivásokra, igen barátságos hangon fog megemlékezni a magyar lovagiasságról, a magyar szépasszonyokról, beszélni fog Budapest szépségeiről, beszélni fog Ali babáról és a 40 rablóról, csak anról nem fog beszélni, amiről beszélni kellene, mert nem beszélhet, mert a mögötte álló többség és a mögötte álló néphangulat nem teszi neki lehetővé, l

hogy velünk barátságos megegyezést létesítsen. Mondom, ha helyes külpolitikát akar a kormány csinálni, akkor elsősorban magába kell szállnia és idebent kell olyan állapotokat teremtenie, amelyek aztán lehetővé teszik neki azt, hogy ^ a bennünket környező államokkal tényleg barátságos megegyezést létesíthessen. Nem kis feltűnést keltett Európában, hogy Németország és .Oroszország gazdasági megállapodást létesített, legújabban pedig szerződést kötött. Hiszen Genua óta tudjuk, hogy ilyen irányú tárgyalások vannak folyamatban, hiszen Genuában is mind a két állam kinyilatkoztatta kézségét arra, hogy egymással tárgyalni fognak, de mégis a locarnoi tárgyalások után valahogyan egy kissé meglepő volt, hogy az uj német köztársaság, amely, mint mondom, erős demokratikus kontroll alatt áll, visszatért Bismarcknak a múlt század 80-as éveiben követett politikájához, ahhoz, hogy Oroszországgal barátságos viszonyt kell teremteni és csodák csodája, az a szovjet amely nemzetközi, amely atheista, amely egészein uj világot igyekszik Oroszországban megteremteni, — ha eddig még nem sikerült neki, mindenesetre nem egészen rajta múlott — ugyancsak visszatért a múlt század 80-as éveinek elgondolásához, Pobjedonoscev a nagyszláv politikához, amelynek tengelye a Németországgal való barátságos viszony. Ha a német köztársaságnak, amelynek elvégre jelenleg nacionalista kormánya van, és amelynek köztársasági elnöke ie*