Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-548

14 MWizetgyuïés ŐÁ8. ülése 1926. em május íió lö-én, hét fon. 161 elvesztvén a háborút, ebből bizonyos konzekvenciákat le kell vonni. Én, mint a talán legszélsőbb nacionalista politikának hive, megmondom nyiltan: a területi integritás helyreállítására ma gondolni nem lehet. De van egy másik szempont is, amelyet egy latin közmondásban összegezhetnék, abban, hogy: Ultra posse nemo tenetur, lehetetlenre senkit sem lehet kötelezni; azt pedig, hogy a mai helyzetben megmaradjunk, possibilis éc viabilis szituációnak deklarálni nem lehet. Életképes Magyarországra kell törekedni, életképes határok es életképes gazdasági lehetőségek között. Kijelentem: hipokrizis, szemfényvesztés és hátsó gondolatokkal való dolgozás az, ha bárki azt merészeli állítani, hogy ebben a csonka országban meg lehet élni és ha bárki azt merészeli bármely külföldi hatalomnak mondani, hogy a magyarság valaha is beletörődhetik ebbe a helyzetbe. Mi fájó szívvel lemondunk az integer Magyarország helyreállításának lehetőségéről, de követelnünk kell az életképes Magyarországot, mert életképtelen helyzetbe beletörődni senki sem tud. (Ugy van! Ugy van!) És a szomszéd államokra sem jelent veszteséget, ha a már amúgy is túlsók nemzeti kisebbségeiknek egy részétől megszabadulnak és rájuk sem jelentene veszteséget az, ha komoly, igazi béke, hátsó gondolatnélküli megbékülés jönne létre, amikor azt az állandó katonai készültséget, amely rengeteg pénzbe és idegerőbe kerül nekik, jelentékenyen mérsékelhetnék, amikor tényleg olyan szituáció alakulna ki Középeurópában, amelyet valóban tartósnak, állandónak és életképesnek lehet minősíteni. Ha szomszédaink jól akarják szolgálni saját érdekeiket, nekik is be kell látniok, hogy egy állandó tűzfészek fentartása előbb-utóbb saját házaiknak is a í'elgyulladására vezethet; nem lehet érdeke egyetlen középeurópai államnak sem az, hogy egy mérhetetlen igazságtalanság állandósítása révén a nyugtalanság és felforgatás csirája Közópeurópába is elültettessék és második Balkán, második Macedónia keletkezzék ott, ahol ezer esztendőn keresztül mindenkor a nyugati kultúra legszilárdabb bástyája állott. Én nem a nagy entente hatalmaktól, nem a Népszövetségtől, hanem elsősorban a közvetlenül érdekelt államok direkt megállapodásaitól várom a gazdasági életlehetőségek megszerzését; de várom a jobb belátás felébredésétől azt is, hogy azt a minimumot, amelyet minden állam kénytelen a maga számára megkövetelni, az életképes határokat, nekünk a közvetlen megállapodások, ha talán nem is máról-holnapra megadni, de erre bizonyos lehetőségeket nyújtani fognak. . Méltóztassanak végezetül megengedni, hogy a franküggyel kapcsolatban is kifejtsem azt az álláspontomat, amelyet szerény felfogásom szerint a kormánynak kifelé ebben az ügyben képviselnie kellene. A frankügy megindulásának első percétől kezdve én ezt a kérdést nem tudtam és nem tudom közönséges bűncselekménynek tekinteni. A frankhamisítás par excellence politikai bűncselekmény és Trianon a felbujtó. Ha az igen t. kormány kimegy Genfbe vagy bárhová a külföldre, igenis kidüllesztett mellel álljon a népszövetségi hatalmasságok elé és mondja meg nyiltan, — mert nincs benne szegy élni való — hogy azok, akik erre a cselekedetre vetemedtek, vétkeztek, bűnöztek és viselni fogják tettük következményeit, de az igazi bűnöst keressék önmagukban, az igazi vétkest keressék Trianonban. A magyar kormánynak akkor, amikor egyfelől befelé igazságot szolgáltat, vérző szivvel szabad csak az igazságot szolgáltatnia, másfelől nincs miért szégyelnie magát, mert az igazi szégyen azoknak a homlokához tapad, akik embertelen, hitvány, igazságtalan rendelkezéseket kényszerítenek rá éveken keresztül erre az országra és a kétségbeesés tetteit sugalják a tiszteségesebb, legbecsületesebb magyar hazafiaknak is. (Taps a jobboldalon.) Ez az az álláspont, amelyet felfogásom szerint vallani kell és az a taktika, amelyet az igen t. kormány ebben a kérdésben követett akkor, amikor közönséges bűncselekménynek óhajtotta ezt az ügyet deklarálni, felfogásom szerint alapjában elhibázott és hamis és még az az előnye sincs meg, hogy elhigyjék, mert sem Nádosy Imréről, sem más kifogástalan, korrekt urakról és hazafiakról senki a belföldön és senki a külföldön nem fogja soha elhinni azt, hogy közönséges frankhamisitól voltak. (Ugy van! a jobbközépen.) Itt nyilvánvalóan egy desperátus politikai akcióról volt szó, egy nyilvánvaló par excellence politikai bűncselekményről van szó, amelynek politikai megítélésében és a bűnügyi konzekvenciák levonásában kizárólag ezt a minősítést szabad adni és semmi egyebet. (Zsirkay János: Clemenceau volt a felbujtó, ők csak végrehajtói voltak!) A nagy katasztrófák, — a világtörténelem példái ezt bizonyítják — sokszor egy nemzetnek javára is válhatnak. A német nagyságnak, Poroszország feltámadásának alapját Napoleon vetette meg, amikor annakidején Jénánál és Austerlitznél összetörte a poroszokat és ezzel az egész porosz nemzetet felrázta és öntudatra, cselekvésre ébresztette. Gondoljunk vissza azokra az időkre: a kicsiny Poroszország milyen jelentéktelen semmiség volt a hatalmas, az egész világot úgyszólván magáénak tudó napóleoni francia birodalommal szemben és mégis, azt látjuk, hogy Poroszország hatalmas férfiak vezetése alatt, egy Stein hadügyminister, egy Fichte politikai ideálizmusának vezércsillaga alatt hatalmas cselekedetekre tudta magát néhány esztendőn belül összeszedni és a sir, amelyet Napoleon Poroszországnak ásott, a feltámadás bölcsője lett. Trianon is sírja lehet a magyar nemzetnek, de a feltámadás és a jobb jövő bölcsőjévé is válhat, ehhez azonban szükséges az, hogy a nemzet elé olyan célokat tűzzünk ki, amelyekért érdemes szenvedni és dolgozni. A nemzet, — meg vagyok győződve — szívesen fog menni azon az utón, amely a feltámadás felé vezet, de várja és követeli, hogy mutassák meg neki ezt az utat. A nemzet jobb, mint az ő vezetői, a nemzetben több a hit, mint az ő vezetőiben, a nemzetben több az áldozatkészség, mint az ő vezetőiben és a nemzet mindenekfelett tudni akarja, hogy miért szenved, miért küzd és miért dolgozik! A ministerelnök ur a Tisza-vacsorán tartott enilékb eszeidében olyan kijelentést tett, amely mélységes aggodalommal kell, hbgy eltöltsön, mindenkit. Felvetette azt a kérdést, hogy hová megyün'k és fenn tud-e ez az ország maradni ? Ezt a kérdést mindenki felteheti, csak Magyarország ministerelnake nem. Neki tudnia kell, vagy legalább is bennj© meg kell lenni annak a törhetetlen hitnek, amely egyedül tud nagy cselekedeteket és nagy eredményekét biztositáni. Most itt állunk mi, önök valamennyien és az igen t. kormány egy mélyen lesújtó, lealázó szituációban és kölcsönösen kérdezgetjük egy-