Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

Á nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, péntehen. taknàl mindenesetre látok egy olyan hibát, amely sürgős .orvoslást igényel, mert állandóan azt hallj Tik', hogy az államvasutákniá! azért nem jövedelmező az üzem, mert óriási nyugdíjak terhelik. A nyugdíjasok száma és a nyugdíjások részére kifizetett összegek azok, amelyek az államvasutak költségvetését lényegesen megterhelik. Elismerem, hogy ez a tétel nagyobb, mint volt a békéidőbeni, de .semmiesetre sem áll arányban és semmiesetre sem olyan nagy, hoigy eninek az, üzemnek jövedelmezőségét ennyire lecsök'kentené. Mert máshol is szaporodott a nyugdíjasok; száma, a B-listák és kényszernyugdíjazások folytán máshol is szaporodott a nyugdíjasoikí szarnia és ennek ellenére az üzem jövedelmezősége megvan sokkal nagyobb arányban, mint ennél az üzemnél. Van itt, nem tudom, a kereskedelmi tárcánál-e vagy máshol, egy igen naiv összehasoailitás, amelyből azt kell következtetnünk, hogy azok, akik ezt a költségvetést csinálták, illetőleg az indokolást hozzáfűzték, azok egyáltalában nincsenek tisztálban az európai vasutpolitikával, mert arra hivatkoznak, hogy a magyar vasutak tarifája mennyivel olcsóbh, mint a német vasutak tarifája. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) Hát hogy szabad ilyet egy költségvetés indokolásáhia beleírni, mikor mindbnki tudja, köztudomású dolog, hogy tényleg a német vasutak tarifája igen magas, de ugyanakkor tudni 'kell azt is, hogy a német vasutakat a jóvátétel fejéhen igen lényeges adók terhelik s ez a jóvátételi költség az, amely a német vasutak díjszabását magasaimra emeli a normálisnál. Ennek a jóvátételi összegnek ellenére, amely a német vasutak bevételeihez van hozzácsapva, alig van valamelyes lényeges eltérés a tarifák között. A magyar vasutak nem fizetnek semmiféle jóvátételi összeget külön, nincsenek semmivel külön megterhelve, (Zaj.) külön jóvátételi adóval, mint ahogy megvannak terhelve a német ' vasutak. (Meskó Zoltán: Csak elvitték a vagonjaikat természetben!) Ne tessék igy 'beszélni. A képviselő ur talán nem olvasta, vagy nem emlékszik arra, hogy a háború után közvetlenül a fegyverszünettel kapcsolatosan Németországinak menynyi vagont, mozdonyt és személykocsit kellett leadnia; hiszen elszörnyüködött a világ, mikor ezeket a számokat olvastuk és azt hittük, nincs is annyi vagon és mozdony a világon, mint amennyit a franciák kértek. Csakhogy a németek az infláció idején más gazdasági politikát csináltak, mint nálunk. Százszor megemlitettem már, hogy ők az infláció idejét arra használták fel, hogy vagonokat és mozdonyokat készítették, mi pedig raktuk a papírpénzt egyik zsebünkből a másikba és azt képzeltük, hogyha ide-oda rakosgatjuk, végre is arany lesz belőle. A németek azonban az infláció idejét arra használták fel, hogy mozdonyokat, hajókat, vagonokat építettek s a német vasutak parkja ma körülbelül olyan nagyságban és erőiben áll fenn, mint hélkeidőbien. Tőlünk is elvittek vagonokat, de ha összehasonlítjuk számszerűleg, hogy mennyit vittek el tőlünk és meninyit vittek á németektől, akkor egészen nyugodt vagyok ábhan a tekintetben, hogy a .németektől lényegesen többet vittek el, mint mitőlünk, annál az egyszerű oknál fogva, mert a németeknek több volt. (Herrmann Miksa előadó: Aránylag!) Igen, én is azt mondottam, hogy aránylag többet vittek el. Mindezek a körülmények azt igazolják, hogy szükség van arra, hogy a Máv-nál alapos reform hajtassék végre és főleg az anyagbeszerzés olyan gondossággal történjék, amely kívánatos, nehogy olyan károsodás érje a Máv-ot, mint ahogy történt annak idején, mikor a külf ödi valutát, a cseh követeléseket elfelejtették kifizetni, aminek folytán a Máv-ot lényeges károsodás érte a cseh korona emelkedése folytán. Jellemző a Máv. tarifapolitikájára, hogy csak akkor kezdtek gondolkozni azon, hogy a Máv. tarifáját revízió alá kellene venni, amikor az autóbusz és a teherautó-közlekedés versenyt csinált a Máv-nak és olcsóbban szállította az árut, rnint amennyiért ezt a Máv. megfelelő díjszabása mellett szállította. Nem jellemző-e ez az állapotokra, hogy azok, akik uj gépeket szereznek be és akiknek az áruszállításra nincs is oly nagy lehetőségük, mint a Máv-nak, olcsóbban tudtak szállítani és versenyezni tudtak a Mávval bizonyos távolságra? Épen ez a helytelen a Máv-nál. Nem lehet azt a politikát folytatni, hogy mindig összehasonlítást teszünk abban a tekintetben, hogy az áru békebeli árához viszonyítva mennyi volt százalékos arányban a szállítási költség, és azután össezhasonlitjuk ma az áru értékét és kiszámítjuk, hogy ma a szállítási költség a mai áru értékének hány százalékát teszi ki. Ez nagyon helytelen összehasonlítás, mert hiszen egy árunak az értéke emelkedhetik sok minden egyéb körülmény figyelembevételével és nem feltétlenül szükséges, hogy csak a normális drágulás vétessék figyelembe vételével és nem feltétlenül szüksémények is, amelyek az áruk drágulásában közrejátszanak. Ezeket az abnormis körülményeket tehát semmi esetre sem lehet számilasoa venni a Máv. tarifájánál. De ugyanez a helyzet pl. a postánál is. A postánál, főleg a telefonnál rengeteg embert bocsátottak el, főleg az alantasabb állásokból. Én sérelmezem azt, hogy az állani olyan tisztviselőket és tisztviselőnőket bocsátott el, akik 7—8—9 éve állottak már az állam szolg'álatában s ezeket egy hónapi felmondással elintézték, arra való hivatkozással, hogy az illetők még nem voltak véglegesítve. Véleményem szerint az államnak nem lehet az a feladata, hogy kikeressen egy szakaszt vagy paragrafust, amelynek alapján épen a legalacsonyabb fizetési osztályban lévő embereket és alkalmazottakat el lehet bocsátani minden kártérítés vagy végkielégítés nélkül, hanem igenis méltányos volna, hogy ha egy magáncég 8—9 évi szolgálat után tartozik legalább is méltányos végkielégítést adni tisztviselőjének, akkor az állam ne maradjon e mögött, hanem igyekezzék még akkor is, ha esetleg a törvény neki arra lehetőséget ad is, hogy ne adja meg, találni rá módot, hogy ezeknek az alkalmazottaknak lehetővé tegye, hogy ezzel a végkielégítéssel maguknak uj exisztenciát tudjanak teremteni. A budapesti telefonra vonatkozólag nem akarok itt véleményt mondani, mert akkor versenyeznem kellene a kabarékkal, amelyeknél úgyszólván állandó műsorszám a telefon rosszassága és nincs az a kabaré, amely a leggyilkosabb vicceket ne csinálná a budapesti telefonról, (Propper Sándor: Esne volna igaza!) amely amellett, hogy igen drága, igen rossz is. Megemlítem, hogy a posta arra való hivatkozással hogy uj befektetéseket kell eszközölnie, egy^ izben, nem tudom melyik évben, 2000 koronákat szedett be az előfizetőktől, amely akkor igen jelentékeny összeg volt; közben a pénz devalválódott s azt hiszem, a posta most hajlandó volna az akkor beszedett összegeket va-