Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-540
60 À nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. lentette ki, hogy abból az egy porszemből meg lehet az egész közület tartalmát ismerni. Két esztendővel ezelőtt ugyanis kifogás tárgyává tettem az állami autók fentartását. Akkor csak egyet mondottam: ha a 63 vármegyés Magyarország, amelynek nagyobb közigazgatása, több ministeriuma, több gondja volt, amikor nagyobb ügyszámmal dolgoztak az egy.es minlsteriumok, nem tartott a ministeriumok részére automobilokat, akkor a kevesebb gonddal, kevesebb munkával sújtott 14 vármegyés Magyarország ministeriumainak sincsen erre szükségük. Ez olyan magától értetődő igazság, mint a kétszer kettő: négy. Erre az igen t. ministerelnök ur. amikor válaszolt, azt mondotta, hogy a tekintély elve megkívánja, hogy ők használják az automobilt és az, hogy gyorsan tudják munkájukat ellátni. Én ma is azt mondom, hogy amig itt az emberek, a képviselő urak épugy, mint a minister urak, önönmagukon nem kezdik el a takarékosságot, amig ki nem lépnek az automobilból és nem látják be önmaguktól, hogy ez a szegény, tönkretett ország, az öngyilkosok országa, nem képes már nekik ezt a kényelmet nyújtani, és amennyiben szükséges nekik a hivatalos útra az autó. használhatják azt, mert Tisza Kálmán és Apponyi Albert is használt, de megfizették, vagy a számvevőség utján megfizettették ^azt az utat az állampénztárból, mondom, amig ehhez az egyszerű kétszer kettő igazsághoz el nem érkeznek az emberek, addig hiába beszélünk takarékosságról, hiába jövünk ide uj ideákkal, hiába akarjuk a hadikölcsönkötvényeket valorizálni, hiába akarjuk a magántisztviselők nyugdíját valorizálni. Addig csak félrendszabályokkal találkozunk, hiába jövünk az életbiztosítási kötvények valorizálásával, mert hiszen az igen t. minister ur azt mondotta, amit nekem mondott, hogy akkor, amikor százezer és százezer kisember filléreit akarom megmenteni és a tőke ellen intézek támadást, tulajdonképen kommunista-mozgalmat támogatok és kommunista jelszavakat hangoztatok. Én sem a termelési eszközöket nem akarom megsemmisíteni, sent a tőkét nem akarom kollektivizálni, mert ez a lényege a kommunizmusnak. Én azt akarom, hogy a meglévő tőkéket ugy osszák el, hogy ezeket az erkölcsi tartozásokat, amelyekről Tisza István és Teleszky János azt mondották, hogy a magyar nemzet becsülete van hozzájuk kötve, rendezzék, hogy a becsület tényleg becsület legyen, mert ma a becsület nem becsület, ma erről a becsületről beszélnek és megvetéssel, kétségbeeséssel hozzák hozzánk a kérvények tömegét, hogy igyekezzünk segiteni rajtuk. Beszédem egész folyamán tárgyilagosan igyekeztem ezeket a kérdéseket kifejteni és bizonyítékokkal is szolgáltam, amely bizonyítékok nagy részét még be sem mutattam. És ha önöknek is megtettem azt, amit, azt hiszem, szívesen honorálnak, hogy a frankügyről semmit sem beszéltem, nem azért tettem, mintha nem lett volna érdemes arról beszélni, hanem azért, mert elfogadtam a kormánypárti képviselő uraknak azt a tételét, hogy az ország annyira benne van a nyomorban, a katasztrófában és a szerencsétlenségben, hogy mindaddig, amig ezeket a szociális problémákat meg nem oldjuk, addig közjogi vonatkozású kérdésekkel nem szabad foglalkozni. Én ezt a kormánypárti tanácsot magamévá tettem és ezeknek a szociális bajoknak és a nyomorúságnak nagyon halvány csokornyi részét összekötöttem és idehoztam. Minthogy e tekanteÜben népi látok szándélkot és vezetőgondolatot a kormány részéről felcsillanni, minthogy a kormány még azt sem teszi meg, hogy a szakemberek által adott emlékiratok gondolatait és a könyvekben kifejezett igazságokat másaiévá tegye és ezek alapján igyekezzék a sebeket orvosolni, nem vagyok bizalommal a kormány működése iránt és a költségvetést még általánosságíban sem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Felszólítom Kiss Menyhért 'képviselő urat, méltóztassék, a házszabályok értelmében, miután összetféribetlenségi bejelentést méltóztatott tenni, a házszabályok azon szakaszára hivatkozni, amelyek alapján a nevezett képviselők ellen ezt a bejelentését megtette- A házszabályok előírják ezt a formalitást. Kiss Menyhért: Mélyen t. Nemzetgyűlés és t. elnök ur! Meg fogom tenni Írásban. Elnök: Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Lukács György! Lukács György: T. Nemzetgyűlés! Az előttem szólt t. 'képviselőtársam beszéde vége felé foglalkozott külpolitikai kérdésekkel is és akkor tett egy olyan kijelentést, amelyet, azt hiszem, mindannyian pártkülömbség nélkül helyeslünk, nevezetesen azt — ez volt kvázi fejtegetéseinek gerince — hogy nekünk nagyszabású propagandát kell kifejtenürik a magunk igazságai érdekében, hogy nekünk a hazugságnak azt a propagandáját, amely megölt bennünket, az igazság propagandájával kell ellensúlyoznunk. (Helyeslés.) Ebben a néteetében teljesen igazat adok neki én is, és azt hiszem mindnyájan, és igazat adok neki abban is, hogy ebbe a kérdésbe nemzetünknek igazán a javát kell belefektetni, mert ez a mi létkérdésünk. Nem akarom külpolitikai fejtegetéseit hosszasabban boncolni, annál kevésbé, mert a magam részéről felszólalásom tárgyává kizárólag külpolitikai kérdéseket kívánok tenni. Ezen külpolitikai kérdések ^ körében nem akarok a napnak szenzációjáról megemlékezni, amely tudvalevőleg Németországnak az orosz szovjetköztársasággal megkötött és nyilvánosságra hozott szerződése. Azért nem akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert a napilapokban azt olvastam, hogy egy másik képviselőtársunk fogja még a mai napon a ministerelnök urat ebben a kérdésben meginterpellálni, én tehát nem akarok semmikép elébe vágni a kérdés ilykép való lebonyolításának. T. Nemzetgyűlés! Évek óta hangosak a Nemzetek Szövetségének összejövetelei azoktól a nagy szónoklatoktól, amelyeket a teljesen fölfegyverzett, sőt fegyverkezésüket folyton fokozó államoknak képviselői hangoztatnak a lefegyverzés érdekében. Ezek a szónoklatok csak ugy csepegnek attól a vágytól, vajha már hozzáfoghatnánk a fegyverkezések csökkentéséhez. Végeredményben azonban mindezek a szónoklatok abban csúcsosodnak ki, hogy bármennyire kivánatos volna is a lefegyverzés, Öntudatos hatalom erre az útra rá nem térhet mindaddiar. amig nincsenek komoly garanciái a tekintetben, hogy más hatalom nem fogja megtámadni. Évek óta keresik ezeket a garanciákat, ezen garanciakeresés közben azonban maga a. főkérdés, a lefegyverzés kérdése egy tapodtat sem halad előre. (Igaz! Ugy van!) Ezeknek a hatalmaknak igazuk van abban, egészen eszélyes felfogás az, hogy nem szerelhetnek le mindaddig, amig nincsenek biztosítékaik, hop-y más hatalom nem fogja őket megtámadni. Csakhogy ez a buzgó garanciakeresés