Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-540

m A nemzetgyűlés 540. ülése 1926. évi április hó 28-án, szerdán. omlást jelentett Károlyi Mihálynak az a beszéde, melyet újévkor a köztársasági elnök üdvözlése alkalmával mondott, amikor kijelentette, hogy finis Poloniae mintájára finis Hungáriáé, vége van Magyarországnak — épen ügy ma is nemzeti szerencsétlenségnek tartom, im valaki teljesen reménytelennek és sötétnek rajzolja meg Magyarország jövőjét. (Nagy Emil: Nem mondta reménytelennek!) Igen t. Nagy Emil képviselőtársam, hiszen valami remény volt be le vegyítve a beszédébe, mert kijelentette, hogy magyarok maradunk és nem akarunk sem a szláv, sem pedig a germán néptenger függvényei lenni. Valamiképen egy függetlenségi akkordot véltem kicsendülni a szavaiból, de viszont ezt nem alapozta meg olyképen, ahogyan egy államférfinek meg kellett volna alapoznia. Meg kellett volna mondania, hogy azt az eszmét, hogy függetlenek és magyarok akarunk maradni, milyen utón kell elérnünk, (Ugy van! balfelöl.) hogy politikai lépéseinket és felfogásunkat, a reáliákat ahhoz idomítsuk. Azért mondom, hogy sötét volt a beszéde, mert a végcélt, az utat és az eszközöket nem jelölte meg. (Ugy van! balfelől.) Az a bizonytalanság, amelyben a mélyen t. ministerelnök ur hagyott minket a Tiszalakomán elmondott beszéde után, külpolitikai szempontból már öt év óta jellemzi külpolitikánkat. Itt tulaj donképen minden tárca fontosabb, mint a külpolitikai tárca. Külügyministerek jöttek-mentek, anélkül, hogy tudtuk volna, miért buknak meg.! Más országban, ha egy külügyminister megbukik, az a politikai élet legnagyobb szenzációja. Ha Franciaországban vagy Németországban egy külügyminister megbukik, akkor az újságok hetekig irnak róla és annak súlyos külpolitikai vonatkozásai vannak. Nálunk ez a tárca teljesen elsekélyesedett, elszemélytelenedett. Nem történik vele semmi, mintegy szimbólumaként annak a külpolitikai tétlenségnek, amelyben a kormányzat szenved. Még igy megcsonkítva is lehet Magyarország erős, életképes és boldog ország, ha mezőgazdaságilag aktiv mérlege lesz és ha demokratikus és szociális törvényeket tudunk megalkotni. (Ugy van! bal felől.) Nyolcmillió az ország lakosságának száma. Ez a nyolcmillió tizenkétmillió emberre termel; ezt a termelést fokozni lehet, s a mi életünket szilárddá, biztossá és egyensúlyozottá fogjuk tenni akkor, ha a kormány helyes belpolitikát és külpolitikát fog beiktatni. Külpolitikai helyzetünknek legfontosabb mozzanatának tartom természetesen azt, ami mátr közhely is, hogy a belpolitikát kell erőssé, hatalmassá tenni és hogy demokráciát kell teremteni Magyarországon. Eöyiden kívánok szólani a keresztény demokráciáról, .amelynek jegyében tulajdonképen megindult az első és második nemzetgyűlés és amelytől nagyon erős elhajlások történtek. Keresztény demokrácia alatt azt értem, hogy a keresztény dolgozó erők, a munkásság, iparosság, a tisztviselőtársadaloni számára, mindenki számára, aki akár agyának, akár kezének munkájával keresi kenyerét, gazdasági boldogulása éis elhelyezkedése biztosittassék. A mostani kormányzat alatt azonban azt látjuk, hogy e tekintetben semmi sem történt. Kizárólag csak a keresztény jelszó hangoztatásánál maradtak, holott nem erre van szükség, hanem alkotásokra és tettekre. Valahogy ugy voltunk, mint azzal az arab közmondással, hogy: Hallom ugyan a malom zörgését, de nem látom a lisztet. A magyar kormány is, minél többet beszélt a keresztény demokráciáról, annál inkább adós maradt keresztény demokratikus tényekkel. Állandóan beszéltek róla, úgyannyira, hogy végre a parlament népszerűtlensége is azért következett be és a keresztény politika csődje is azért tárult fel á maga borzalmasságával, mert a szólamok és a politikusok hitelüket vesztették. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Ennek a keresztény demokráciának, mint mindenütt a világon, itt is az alapja, — ez lehet talán egyeseknek kellemetlen — ismételten aláhúzom és hangsúlyozom: az általános titkos választójog. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Mindaddig, amíg Magyarországon a politikai boldogulás alapja meg nem változik, amíg ezt a fundamentumot meg nem alkotjuk, amelyen egy uj elindulásnak kell következnie, sem a földbirtok, sem a szociális kérdések, seini a külpolitika tekintetélben eredményes munka megindulni nem fog. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Én abban a pillanatban, amikor az első nemzetgyűlés végén láttam, azt a merész taktikázást, azt a rettenetes cinikus taktikát, amelyet az akkori kormány alkalmazott, hogy az első nemzetgyűlés még a titkosság kérdésében se foglalhasson állást, tudtam, hogy Magyarországon a demokratikus haladásnak egyelőre befellegzett. Amig ez a demokratikus haladás nem tud magának utat vágni és a választások erejével a közvélemény nem tudja a kormányzatot rákényszeríteni arra, hogy viszszatérjünk oda, ahonnan elindultunk, hogy t. i. az általános, titkos választójog törvénybe iktattassék, mindaddig sem a földbirtok megoszlása tekintetében, sem az adórendszer kifejlesztésében progresszív adók behozatalában, szociális kérdések megoldásában, a munkanélküliség megszüntetésében, a lakásépítésben, a népoktatás intenzivebbé tételében stb., szóval ezekben az égető nagy kérdésekben lényeges változást, haladást ettől a kormányzattól, ettől a parlamenttől nem várhatunk. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Az az érzésem, hogy a kormánynak külpolitikai tekintetben ez a szürke politikája, ez a tartózkodása és mindentől való visszavonulása nagy kárára volt az országnak és ha ezt igy folytatja, akkor csak további károkat okoz vele az országnak. A magyar nemzet önérzetét és büszkeségét meg kell erősíteni, mert minden cselekedet alapját az önérzet és a büszkeség adja meg s mikor az önérzetet és a büszkeséget erősítem meg, akkor ezzel nem szavalmányokat frázisokat, irredenta jelszavakat akarok kifejezni, hanem cselekedeteket. A népnek jogot kell adni, mert ha a nép a szerb területen azt látja hogy ott titkosan szavazhatnak, ellenben a magyar területen nem, ugy ennek konzekvenciáját levonják és hiába megy oda Deniosthenesz, akiről most Clemenceau könyvet irt, vagy akár Julius Caesar vagy ennek a parlamentnek legjobb népszónoka is: nem tud olyan lelkesitő beszédet mondani, amellyel a nép lelkéből a bizonytalanságot ki tudná ölni és a nép körében a kormány iránt rokonszenvet tudna szerezni. A nagy Andrássy Gyula — gróf Andrássy Gyula apja — mondotta: »Ha valakiről biztosan tudom, hogy engem az árokba akar lökni, akkor én az árokparton karöltve megyek azzal.« Ezt citálom a ministerelnök urnák, akinek diplomáéiai képességei előtt meghajlok. An-