Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

Á nemzetgyűlés 542, ülése 1926.'évi április hó 30-án, pénteken. 239 Vagy izgatott odakinn a magyar nemzet ellen — legalább is a mai államhatalom ellen — vagy nem. Ha nem izgatott, akkor miért nem engedték haza évekkel ezelőtt ? Általában miért kellett neki innen kimennie ? Ha pedig bűnös volt a nemzet ellen, akkor hogy lehetséges az, hogy most büntetlenül itt járhat ? Tiszta logikát kívánok, mert én még a t. túloldallal szemben is azt akarom mon­dani : egyenes munkát kívánok. (Györki Imre : Tiszta bort a pohárba, mi ?) Én tudom, hogy sok­kal tisztább bort szoktam inni, mint amilyen zava­ros aggyal önt a Jehova megáldotta. (Derültség és mozgás.) Elnök: A képviselő urat sértő kifejezéséért kénytelen vagyok rendreutasítani és kérem mél­tóztassék beszéde folyamán hasonló kifejezéstől tartózkodni. (Propper Sándor: Ez Lendvai-modor !) Lendvai István : Bocsánatot kérek, hogy az agyvelő hasonlattal illettem. Csak azt kell kérdez­nem, hogyha Weltner Jakab és Lovászy Márton is nyugodtan itthon ülhet egy keresztény nemzeti­nek nevezett rendszer jóvoltából, akkor miért kel­lett nekem pár héttel ezelőtt a szegedi Uj Nemze­dék hasábjain azt olvasnom, hogy a szegedi tör­vényszék Wild-tauácsa több heti fogházra és Ma­gyarország területéről örökös kitiltásra Ítélte azt a Gyenge Erzsébet nevű háztartási alkalmazottat, — ahogy a cselédeket az önök demokráciája óta hivják — aki valahogy átkerült ide megszállott területről, szerb csendőr a vőlegénye és aki állí­tólag a börtönben némely megjegyzéseket tett Magyarország mai helyzetére nézve. Mert nem hiszem, hogy e nemzetgyűlés bár­mely oldalán lenne egy képviselőtársam is, aki azt a Gj'enge Erzsébetet azzal vádolhatná, hogy a Népszavának, felelős szerkesztője volt akkor, amikor az Önök szabadságjoga alapján a gyűjtő­fogházban az egységokmányt aláirta a szociál­demokrata párt vezetősége (Tárnái Dániel : Valami ujat !) ; amikor Weltner Jakab nevével jegyeztetett a Népszava, amely az ellenforradalmi ludovikáso­kat is militarista süvölvényeknek nevezte. Az én egyszerű tudomásom szerint akkor nem Gyenge Erzsébet, hanepi Weltner Jakab jegyezte a Nép­szavát és az én legjobb tudomásom szerint nem Gyenge Erzsébet háztartási alkalmazott volt az, aki nem tudom, mely okokból innen Bécsbe menekülvén, ott a »Jövendő« című lapot alapította és a magyar nemzet megbecsülése ellen annyi vétséget követett el. Hát T. Nemzetgyűlés, ha egyszer demokráciát hirdetünk, ha egyszer azt hirdetjük, hogy mindenki,« aki bűnös, szenvedjen és pusztuljon, akkor nem tudom megérteni én, aki nem akarok mindenáron ellenzéki lenni, hogyan lehet Magyarország területéről örökre ki­tiltani azt a Gyenge Erzsébetet akkor, amikor itt a Weltner Jakabok és Lovászy Mártonok nemcsak ki nem tiltatnak, hanem az elmúlt forradalmi esztendők tanulságai után ide behivatnak, itt toreláltatnak. Méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek egy másik kérdésre amellyel kapcsolatban itt e tiszte­letreméltó falak között annyi hetet elpocsékoltak : áttérjek a frankügyre és végre néhány szóval csekélységem véleményét is ismertessem à nemzet­gyűléssel. Nem büntetőjogi értelemben, mert hiszen ez természetszerűleg arra a íüggetlen magyar bíróságra tartozik, amellyel kapcsolatban maga Briand is, az a baloldalról sűrűn apostrofált francia ministerelnök is kénytelen volt elismerni, hogy Franciaország se tűrné egykönnyen azt, hogy bárki is beleszóljon az ő büntető igazságszolgálta­tásában. En e pillanatban anélkül, hogy praejudi­kálnék a bíróság döntésének, — nem is praejudi­kálhatok, mert nem vagyok felelős állásban, — nem kutatom azt — lehet hogy ez súlyos kifejezésnek fog látszani — hogy vájjon mindazok akik a fran­cia frank hamisítását megpróbálták — ismétlem megpróbálták — valóban tisztán csak irredenta vagy általában hazafias célra szánták-e ezt, vagy úgynevezett önző célra. T. Nemzetgyűlés ! Egy összetört nemzet tagjai­nak még ahhoz is joguk van. A lényeg az, hogy ha sikerült volna nekik megvalósítani azt, amire töre­kedtek, akkor még önző célok feltételezése esetén is azzal a trianoni Franciaországgal szemben tör­tént volna baj, amelv trianoni Franciaországgal szemben nekünk az élő Isten, a történelem és gyer­mekeink nevében mindenre jogunk van. Mert egy ol\an nemzetnek, amelynek — mint a hogy leg­utóbb egy olasz iró könyvében is olvastam — le­vágták kezét, levágták lábát, joga van a tiz kör­mével és a harminckét fogával is védekeznie (Szomjas Gusztáv : Csakhogy nincs körme !) egy olyan nemzetnek, amelyet a trianoni Franciaország tett tönkre szabadságjogok és demokrácia szavalása közben, mindenre joga van a trianoni Franciaor­szággal szemben. Vagy hí ez talán nem is tetszik mindannyiuknak, akkor azt kell mondanom, t. uraim, hogy egy otyan nemzetnek, amely ezt cselekedte Magyarországgal, semmi erkölcsi joga nincsen ahhoz, hogy bármifele cselekményt is számonkérjen ettől az országtól ; legkevésbbé van joga ehhez egy olyan nemzetnek, amelyről nyilvánvaló, bebizonyított tény, hogy a Ruhr-vidék megszállása idején az akkor uralmon volt Poincaré-kormány égisze alatt az eddig eruált adatok szerint 26 millió arany mark át részint elrabolt, ha kellett még betörő-eszközök igénybevételével is, részint pedig meghamisított. Egy ilyen nemzettel szemben jogunk van azt mon­dani, hogy ne keressék rajtunk ! Nincs erkölcsi bíráskodáshoz joga annak a nemzetnek, amely de­mokráciát, a népek felszabadítását szavalván, az orvul, a maga destruktív eszközein át letiport, le győzött országgal szemben a banditizmusban odáig ment, hogy évszázadig a történelem szégyene lesz, hogy a huszadik században a kannibalizmust kultur­nemzetek odáig tudták vinni, mint amennyire tudták vinni az úgynevezett művelt Nyugaton. Ilyen nem­zeteknek nincsen joguk banditizmust emlegetni. Ha van banditizmus, az a trianoni békeszer­ződés, (Barthos Andor : Ez igaz !) ha van banditiz­mus, akkor az a világ becsületes, komoly, a ma­gunk magyar fajtájára annyira jellemző gavallér világnézetet félrevezető wilsonizmus, amelyre na­gyon helyesen, és nagyon pontosan mutatott rá az én igen t. Gaal Gaston képviselőtársam fUgyvan! Ugy van ! a jobboldalon.) Én nem azt akarom ezzel mondani, hogy Tria­non mindent ment, de Franciaországtól megta­gadom ; nem nevezheti magát többé la grande na­tionnak az a nemzet, amely elsősorban okozója volt a maga hisztérikus rettegésében és gyűlöle­tében mindannak, amiben ma egész Európa, sőt azt lehet mondanom, az egész földgömb hánykódik. De kell, hogy ennek a frankügynek bizonyos magyarországi részleteire is rátérjek. Megtörtént az, — és egy gyenge és szerencsétlen rendszer részéről ugyancsak még mindig megtorlatlanul maradt — hogy akadt egy hetenkint egyszer meg­jelenő lap, amely megtudta kapni a megjelenési engedélyt, akkor, amikor nagyon komoly tényezők ettől a rendszertől ezt hiába kérték, s amely lap odafordult az úgynevezett művelt Nyugathoz. Kör­interjut kért Poincaré úrtól kezdve egy csomó nyugati úgynevezett nagyságtól. Mielőtt némely válaszokra rátérnék azt kell, hogy kérdezzem : mit gondol a t. magyar nemzet­gyűlés mi történt volna a letiport Franciaország­ban 1871-ben, — amely pedig nem is letiportatott a szónak mai magyar értelmében, — ha akkor akadt volna egyetlen egy francia napilap, amely az ellen­séges hatalmak vagy azok előkelőségeinek véle­ményét kérte volna meg a francia-porosz kérdés­33*

Next

/
Oldalképek
Tartalom