Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

226 A nemzetgyűlés 542. ülése 1926. évi április hó 30-án, pénteken. Elnök : Minthogy a Ház szemmelláthatólag nem tanácskozóképes, az ülést 5 percre felfüggesztem, (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Eckhardt Tibor képviselő urat illeti a szó. Eckhardt Tibor : T. Nemzetgyűlés ! Tisztelettel kérem a tanácskozóképesség megállapítását. Elnök : Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jelenlevő képviselő urakat megszámlálni. , Bodó János jegyző (összeszámlálja a jelenlevőket) : Negyven ! Elnök : A Ház .tanácskozóképes. Kérem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét megkezdeni. Eckhardt Tibor : Igen t. Nemzetgyűlés Î (Peyer Károly : Beszéljen a falnak ! •— A szélsőbaloldali képviselők kivonulnak a teremből.) A magyar társadalom régen nem volt olyan nehéz helyzetben, mint ezekben a napokban és én magam részéről szeretnék rávilágítani azokra az okokra, amelyek a magyar társadalom jelenlegi nehéz helyzetét előidézték. A ministerelnök ur akkor, amikor legutóbb ezekről a kérdésekről beszélt, az ország bajainak kútforrása gyanánt két okot jelölt meg. Azt mondotta : az a baj ebben az országban, hogy itt egyrészt a forradalmi szellem, másrészt pedig az ellenforradalmi szellem még mindig él és a múltnak ez a két maradványa okozza itt folyton a bajokat. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) A ministerelnök ur le is vonta a megállapítás konzekvenciáit és kijelentette azt, hogy a titkos társaságokkal kell leszámolni, akkor jobbra fordul az ország helyzete. Én nem tudom a helyzetet ilyen optimisztikusan megítélni. Én azt hiszem, hogy a miniszterelnök ur túlságosan egyszerűen nézi a dolgokat és talán egy rövid jelszóba akarja összefoglalni a bajok okát akkor, amikor a titkos társaságok feloszlatásától ilyen nagy eredményt vár. Minden bajt valami titkos kezekre ráfogni, ez talán kielégíthet egy bizonyos, -— talán triviális kifejezéssel élek •— szakácsné-romantikát, de nem felel meg a tényleges állapotoknak. Mert azt kell mondanom, hogy ilyen kicsinyes és ilyen felületes intézkedésekkel az ország jelenlegi helyzetén nemcsak hogy javítani, de még a legkisebb változtatást előidézni sem lehetséges. Épen azért mai felszólalásomban főleg azzal akarok foglalkozni, hogy az ország nagy bajainak és főleg gazdasági leromlásának miben látom a kiinduló pontját, kutforrását és okát, s hogyan lehetne ezeken a kérdéseken változtatni. (Halljuk! Halljuk! a balközépen.) Igen t. Nemzetgyűlés! Az a folyamat, amely az egész világon lefolyt, s amelyet Manchester-liberalizmus név alatt ismer a gazdasági történelem, az elmúlt 50 esztendőben Magyarországon is elvégezte a maga munkáját. Sajnos azonban, — mint nagyon sok egyéb — ebben az országban szintén csak félmunkát végzett. Elvégezte a romboló munkát, elvégezte azt a munkát, amely a földbirtokos-osztály bizonyos deposszedálását jelentette, mert a váltó es a váltó végrehajthatósága — amely váltórendszereknek és modern kapitalista-rendszernek bevezetése egybeesett a hitelkérdés teljes megoldatlanságával, — mind a gazdasági körülmények egybe játszva, a nemzetfentartó történelmi magyar földbirtokososztálynak egy igen jelentékeny százalékát elpusztították, (Barthos Andor : Ez igaz !) kihúzták a földet a lába alól. Ez a Manchester-liberalizmus azonban a külföldön egészségesebb, jobb körülmények között meg tudta teremteni azokat az uj foglalkozási ágakat, az ipari, gazdasági, kereskedelmi és bankéletnek azokat az uj forrásait, amelyekben az illető nemzetek fiai elhelyezkedhettek. Nálunk, Magyarországon egy végtelenül időelőtti és egy kíméletlen ingótőke-koncentráció, az egyéni kezdeményezésnek és a magyar intelligens középosztálynak ilyenirányú elhelyezkedését, uj foglalkozási ágakban való tömörülését úgyszólván lehetetlenné tette és hozzávéve még azt a morbus hungaricus-t, amely a kereskedelmi és gazdasági pályáktól, amennyiben nem a földmiveléssel voltak kapcsolatban, a múltban mindig húzódozott, végeredményben Magyarországon az a helyzet állott elő, hogy a nemzetfentartó elem elproletárizálódott, s vele szemben uj hatalmasságok alakultak, amelyek a faji, pénzbeli és egyéb összetartozandóság révén egy olyan merev, szilárd és időelőtti tőkekoncentrációt hoztak létre ebben az országban, amely párját ritkítja — alapos megfontolás után mondom, hogy párját ritkítja — az európai, sőt az amerikai államok életében is, mert akár az amerikai törszt- és kartellrendszert nézem is, az amerikai vagyonhoz, az amerikai ingó tőkéhez képest a tőke ott sokkal kisebb százalékban van koncentrálódva, mint amilyen százalékot ezek a kartellek és trösztök Magyarországon jelentenek. Én tehát mindenekelőtt ezzel az ingótőkekoncentrációval akarok foglalkozni s itt mindenekelőtt a hitelproblémával foglalkozom. Kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy Magyarországon a takarékpénztári üzlet egészségtelen módon egybekapcsoltatott a banküzlettel. Ennek következménye az volt már a múltban, a békében is, hogy a túlnyomórészt agrár eredetű bankbetétek és folyószámlák — mert hiszen a pénzét többnyire a gazda és a konzervatív tőke szokta betétek formájában elhelyezni, a kereskedő és a gyáros pedig a tőkét üzletekben forgatja — tehát épen a konzervatív természetű és agrár providenciáju tőke a vidéki kis intézeteken keresztül feljött Budapestre a nagy intézetekhez és itt a helyett, hogy a mezőgazdaság javára visszafordíttatott volna és megtermékenyítette volna az ország létalapját képező mezőgazdasági termelést, konzekvensen elvonatott és kivonatott a mezőgazdasági érdekeltség köréből és a bankindusztriálizmus megteremtéséhez szolgáltatta a természetes alapot, amely körülmény alatt Magyarországon a mezőgazdaságot elpauperiálta és a mezőgazdasági termelés produktivitását és intenzivitását megakasztotta. Ez a hitelkoncentráció és a hitel problémájának néhány nagy bank kezében való tömörítése a hábm'u utáni időkben sem szűnt meg, ekkor sem változott meg. Azt látjuk, hogy még a legutóbbi időkben is az agrárkölcsönök mindig a nagybankokon keresztül, azoknak a retortáján és ellenőrzésén keresztül jutnak ki a mezőgazdasághoz. Ennek hátrányát nem csupán abban látom, hogy szükségszerüleg megdrágítja a mezőgazdasági hiteleket, hanem látom abban az indirekt hatalomban és befolyásban is, amelyet az ingó tőke az ingatlanvagyonnal szemben, épen a hitelszükségletek kielégítése tekintetében, nagyon drasztikusan és kíméletlenül szokott érvényesíteni. Látom Magyarországon azt a teljesen ferde és tarthatatlan helyzetet, hogy az egész mezőgazdasági ipar kiesett a mezőgazdasági érdekeltségek kezéből és néhány par excellence bankérdekeltség kezébe csúszott át. Méltóztassék megengedni, hogy arra a kérdésre, amely az elmúlt napokban itt az igen t. Házat is foglalkoztatta, mint frappáns és markáns példára hivatkozzam abban a vonatkozásban, hogy mennyire hátrányos és káros az, ha az ipar bizonyos koncentrált módon néhány kizárólagos tulajdonos és bank kezébe kerül, mert