Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-542
À nemzetgyűlés 542. ülése 1926. évi április hó 30-án, péniehen. 2lf hem részesített elem is felemelkedhetik hozzá, nem mondhatom egy állam kiváltságos rétegének, mert az az állam maga. Mert nem zárkózik el a felszivástól, nem zárkózik el olyan társadalmi rétegek felvételétől, amelyek mindegyikének megadatik a mód arra, hogy bizonyos ismeretek, intelligencia, tudás és közérzület megszerzése által, tehát nem vagyon, nem cim és rang, hanem igenis emberi erő és emberi tehetség kimutatása által ebbe a rétegbe bekerüljön. Ilyen osztály kezében kell lennie annak a vezetésnek, amely egy ország sorsára irányitó befolyást gyakorol. Én ugy fogom fel a demokráciát, hogy par impar non habet judicium ; én ugy fogom fel, hogy senki sem mondhatja el magáról, hogy ő a nemzet testének egy kiválasztott része, amely azért van, hogy a többi csodálja, bámulja és megalázkodjék előtte ; hanem az emberi megbecsülésnek, az emberi tiszteletnek minden néven nevezendő politikai és törvénykezési joga minden emberre egyformán vonatkozik. így képzelem én el azt a demokráciát, amely a középosztályra támaszkodottan átfogó erővel ölel keblére minden társadalmi osztályt, amely ebben az országban van. Ne különözze el magát, hanem legyen fogékonysága, szociális érzése és melegsége az összes társadalmi osztályok iránt, legyen fogékonysága a termelés iránt, az ország anyagi és erkölcsi javainak felemelése legyen etikai alapja. Ha igy gondoljuk el a nemzet létét, ha igy gondoljuk el a társadalmi rétegek összefogását, ha ennek jegyében képzeljük el azt a társadalmi erőt, amely a központban állva és a magot képezve az összes osztályokat magához fogja vonni, akkor én hiszem és várom, hogy elkövetkezik az az idő, amikor a magyar nemzet igaza, a nemzet saját etikai belső erejének kifejlesztése által, azon erőátvitel által, amely mint villamosszikra egy villamos áramú légkörben belekapcsolódik a művelt nemzetek életébe, be fogja magát fészkelni azon államok lelkületébe, amelyek ma érzéketlenek, süketek a magyar nemzet jogos panaszaival szemben és némák a trianoni békeszerződés rombolásainak elismerésére. Ez az idő e kormányzat uralma alatt nem következhetik el. Ennek a kormányzatnak belső rákfenéi vannak, amelyeket növel ez a frankhamisitási ügy. Mert anélkül, hogy erről bővebben akarnék beszélni, annyit kötelességem megmondani, hogy én mint törvényhozó, aki nem pictus masculusnak jöttem be a törvényhozás házába, nem mehetek el szótlanul olyan tények és események előtt, amelyeknél a felelősségrevonást kell néznem és kutatnom és tekintet nélkül arra, hogy elitélőleg nyilatkozom-e erről a bűncselekményről vagy nem, — mert ennek meghatározása nem tartozik reám, aki politikával foglalkozom, — mint törvényhozó még sem mehetek el mellette szótlanul akkor/amikor látom, hogy egy magyar intézetnél, a Térképészeti Intézetnél, ahelyett hogy alkalmazottai hivatásukkal foglalkoznának és szaporítanák azt az apparátust, amely meglehetősen bőven ontja a maga tömbjeit Magyarország minden hivatalában, frankhamisítással foglalkoznak. Nem nézhetem szótlanul azt, hogy az ország legelső tisztviselőjének egyike, aki a belügyminister hivatali helyisége melletti szobában dolgozik, egy frankhamisitási bűnügyben részes. És szomorú jelenség — s nem szeretném ha félreértenének e tekintetben, — hogy akadnak ebben az országban olyanok, akik anélkül hogy objektiv bizonyítékokat szereztek volna arra, hogy a frankhamisitásban bűnösök tényleg hazafias jogcím alatt követték el cselekményüket, mindjárt száz százalékig elhitték a hazafias célzatot, anélkül mondom, hogy erre bizonyítékokat szereztek volna. ( Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mi következhetik ebből? Ebből egy nagy veszedelem következhetik. Én látom Briand francia ministerlenök nyilatkozatából, hogy milyen súlyos következményekkel járhat az, ha "a külföldi közvélemény, amely, sajnos, ma nemcsak szellemileg, hanem gyakorlatilag is erőhatalommal rendelkezik Magyarország sorsának intézése tekintetében, bekapcsolódik ebbe az áramlatba és odaráncigálja a magyar igazságszolgáltatás kérdését egy nemzetközi forum, a Népszövetség döntése elé. (Lovász János : Az nem lehet !) Veszedelmes dolog volna, ha akár Briand, akár a francia kormánynak más tagja a magyar igazságszolgáltatás kérdését a Nemzetek Szövetségének bíráskodása elé akarná vinni. Én magam is azt vallom : nekünk óvakodnunk kell attól, hogy olyan ürügyeket szolgáltassunk a külföldi közvélemény számára, amelyekből Magyarországra kár és beláthatatlan veszedelem szárra azhatik. Mindezeknél a tényéknél, különösen pedig a kül- és belpolitikai koncepció hiányánál fogva és mert ez országban még mindig nem lehetséges .egy olyan politika, amely megfelelne annak a szabadelvű elgondolásnak és demokrataikus haladásnak, amely egyedül képezheti egy művelt állam politikájának alapját, ezt a kormányt megfelelőnek nem tartom, sőt ellenkezőleg : mivel azt látom, hogy ennek az iránynak az útjába egyenesen akadályt gördit, ezen oknál fogva a kormány iránt bizalmatlansággal viseltetem és a költségvetést ez okból nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : Szólásra következik? Petrovics György Jegyző' : Somogyi Béla ! Somogyi Béla : T. Nemzetgyűlés ! Hat hónapja vagyok a nemzetgyűlésnek tagja s ezalatt az idő alatt szomorúan kellett megállapítanom, hogy ebben a Házban kevés kivételtől eltekintve frankügyön és szokolfirtatáson kívül senkit úgyszólván más nem érdekelt. Azt láttam, hogy ebben a Házban nemcsak politikai ellenfelek küzdöttek egymással a politika nemes fegyverével, hanem azt láttam, hogy itt személyes ellenségek, pártok, harcoltak a hatalomért, pártok küzdöttek és buktatni akartak kormányt akkor, mikor egy kormánybuktatás szerintem a legképtelenebb következményekkel járhatott volna a külfölddel szemben. (Igaz ! Ugy van ! jobb felől.) Kormányt buktatni ez esetben szerintem azt jelentette volna, hogy a magyar irredentának egy nagy gyengeségét mutattak volna a külfölddel szemben és cserbenhagytuk volna fajtestvéreinket, akik talán nyomorúságos helyzetünkben igy gondoltak a hazán segiteni. Koncedálom, hogy hibát követtek el, vétkeztek a haza ellen, rosszul cselekedtek, azonban jószándék vezette őket. Jószándék és ez mindenen felül áll, ezt meg kellett volna mindenkinek bocsátani. Itt nem lehetett volna fajvédő vagy szociáldemokrata nézet, mert a haza veszélyben volt, mindenkinek egységesen csak ezért a hazáért lehetett és kellett volna dolgozni. T. Nemzetgyűlés ! Fel kell itt említenem, hogy midőn a kommunizmus reánk hozta először csonka Magyarországot, másodszor pedig azt a rengeteg sok embert tönkretevő megszállást, — mert merem állítani, hogy a kommunizmus erős indoka volt arra, hogy a megszállás reánk szakadt — abban az időben mi szenvedtünk legtöbbet a megszállástól, akik a legtávolabb álltunk a kommunizmustól és mégsem jutott eszébe egyikünknek sem idegen segítséget bivni. Vártunk, szenvedtünk némán, tűrtünk gyűlölettel, elkeseredéssel ugyan a lelkünkben, azonban vártuk, hogy majd saját erőnkből sikerül megmentenünk a hazát és nem jutott eszünkbe, hogy a franciákhoz vagy olyanokhoz forduljunk segítségért, akik a trianoni sir megásói voltak. (Esztergályos János : Tévedés ne történjék a beszédben .. .)
